Alapjaiban látszik meginogni a német bérezési rendszer. Heves vita folyik ugyanis az eddig szinte ismeretlen fogalomnak számító minimálbér bevezetéséről, miután az EU tavaly májusi bővítése óta jó néhány iparágat - elsőként a húsfeldolgozást - szinte elleptek a német bértarifák alatt fizetett, általában 3-5 eurós órabérért dolgozó lengyel, cseh és szlovák munkások. Berlinben már törvényjavaslat kidolgozásába is kezdtek, hogy az eddig kizárólag az építőiparban alkalmazott bérminimumhoz hasonlóan a gazdaság más területein is bevezessék a formulát, megakadályozva ezzel a bérek alákínálását.

HVG

Hasonló kezdeményezés indult Ausztriában is, ahol - a Szabadságpártot elhagyó és új pártot alapító - Jörg Haider azzal a követeléssel állt elő, hogy a kormány vezessen be a főállásban foglalkoztatottak számára havi ezereurós kötelező minimálbért. A felvetés vihart kavart, elsősorban az igen erős szakszervezeti szövetség vezetőinek körében. Érvelésük szerint a munkavállalók 99 százalékának kollektív szerződés szabályozza a javadalmazását, és esetükben már gyakorlatilag megvalósult az ezereurós minimálbér. A zöldek azonban másként látják, szerintük a kollektív szerződések legalább száz vállalat esetében nem tartalmaznak minimálbérre vonatkozó előírást, ezért támogatják a kezdeményezést.

Az osztrák gazdasági kamara adatai szerint a 2,64 millió főállású munkavállaló közül körülbelül 90-110 ezer dolgozó bére nem éri el az ezer eurót, a részmunkaidőben foglalkoztatottakat is beleszámítva számuk 200 ezer is lehet. Mindenekelőtt a döntően nőket foglalkoztató ágazatokban, így a sütőiparban, a vendéglátásban, a bőr-, cipő- és ruhaiparban dolgozók bére marad jócskán az ezereurós szint alatt. Esetükben egyébként a szakszervezetek is egyetértenek a minimálbér bevezetésével.

Többnyire kollektív szerződések szabályozzák a béreket Ausztriához hasonlóan Németországban is, és a gazdaság alappillérének tartott bértarifa-tárgyalások rendszerében állapítják meg. Az ágazati szakszervezetek és az ágazati szinten szerveződő munkaadói szövetségek megállapodásban - általában egyéves hatállyal - tisztázzák a munkaviszony valamennyi részletét, így a fizetést is. Ettől eltérni csak a munkavállaló javára lehet. A szakszervezetek általában eredményesnek bizonyulnak, és képesek feljebb srófolni a béreket. A német statisztikai hivatal adatai szerint tavaly a munkások átlagkeresete 2452 euró, az alkalmazottaké pedig 3736 euró volt, miközben az egy éven túli munkanélkülieknek járó szociális segély - egy fő havi megélhetésére elegendő összeg - 345 euró, a keleti országrészben 311 euró volt. Az átlagkereset munkások esetében - 38 órás munkahéttel számolva - 16 eurós órabérnek felel meg. Ami igen magas "fizetség", különösen annak fényében, hogy a Szövetségi Munkaügyi Hivatal a jelenlegi gazdasági környezetben a minimálbérre 6 eurós órabért tart reálisnak.

Az építőipar ugyanakkor már néhány éve a minimálbér alkalmazására kényszerült, miután a piacon megjelent külföldi cégek, alvállalkozók a helyi tarifánál kevesebbet fizettek az általuk "behozott" munkásoknak, lényegesen rontva a hazaiak versenyképességét. A német cégek aztán sikeres lobbizással elérték, hogy a külföldi építőmunkásokat is a német tarifa szerint kelljen fizetni. Mindez azt jelenti, hogy az aktuális építőipari tarifa alapján - elvben - nem kaphatnak 12,5 eurónál kevesebb órabért. A gyakorlat persze mást mutat: a munkaügyi ellenőrzések során rendre kiderül, hogy az órabér papíron stimmel ugyan, de a ledolgozott órák száma már nem, azaz ugyanazért a bérért jóval többet kell dolgozniuk.

Piackonformnak aligha mondható, ennek ellenére a 25 uniós tagállamból 19 alkalmazza a törvényben megállapított minimálbért. Az arány a tavalyi bővítéssel változott meg lényegesen, hiszen a tíz új tagállam mindegyike él ezzel az eszközzel. A régi uniós tagok közül a három skandináv országban és Olaszországban sincs törvényes minimálbér, ám bizonyos ágazatokban azért kollektív szerződések keretében ott is meghatározzák a kifizethető bérek alsó határát. Az EU-tagállamokban érvényben lévő minimálbérek széles skálán mozognak: a legtöbbet "fizető" Luxemburg és a legkevesebbet garantáló Lettország között több mint 12-szeres a különbség. A tagállamok többsége az idén sem fogja vissza a minimálbéreket: az Európai Munkavállalók Szövetségének adatai szerint januártól az inflációt jóval meghaladó mértékben, átlagosan 9,2 százalékkal emelték a minimálbéreket. Csehország járt az élen, ahol az inflációnál több mint kétszer nagyobb mértékben, 7,2 százalékkal nőtt. Akadnak persze kivételek is: a holland kormány a munkanélküliség visszaszorítása érdekében három évre befagyasztotta a minimálbért, és lehetővé tette, hogy a cégek annak 90 százalékáért alkalmazzanak a munkaerőpiacra visszatérő munkanélkülit.

A minimálbérek gazdaságra gyakorolt hatása igen vitatott. Közgazdászok egy része úgy véli, csorbítja a versenyképességet, közvetlen hatással van a munkanélküliség növekedésére - különösen a képzetlenek és a fiatalok körében -, nem is szólva az évről évre megemelt szint inflációs hatásairól. Ellenérvként viszont gyakran hallani, hogy a minimálbéreknek a gazdaság egészét tekintve - a vásárlóerő kiszélesítése révén - nem elhanyagolható a hatása a fogyasztásra. Mindez nagyban függ attól is, hogy a munkaadók mekkora hányada alkalmazza a minimálbért. Ez az arány az unión belül igen szerteágazó: a legmagasabb, 18 százalék Luxemburgban, majd 13 százalékkal Franciaország következik, míg a legalacsonyabb szinten Szlovákia (0,5 százalék), illetve Spanyolország (0,9) áll. Mindemellett a minimálbérnek a gazdaság egészére gyakorolt hatásában az is szerepet játszik, miként viszonyul az átlagbérhez. E téren Írország a "legveszélyeztetettebb", ott a minimálbér az átlagbér 50 százaléka, a többi uniós tagállamban 40 százalék alatt marad.

Aligha támasztják alá az eddigi tapasztalatok a minimálbérrel szembeni félelmeket. Az uniós tagállamok közül például Írországban a legalacsonyabb, 4,3 százalékos a munkanélküliség, jóllehet minimálbérrel "dolgoznak", ezzel szemben Lengyelországban kiemelkedően magas, 18 százalékra rúg az állástalanok aránya. Hat éve történt bevezetése óta Nagy-Britanniában viszonylag csekély a gazdaságra gyakorolt hatása, máig az összfoglalkoztatottak mindössze 1,3 százaléka "él" ebből. Gazdasági szakértők szerint ennek részben az a magyarázata, hogy a szigetországban a munkaerő átlagos piaci értéke olyan magas, hogy a munkaadók képtelenek a minimálbérhez igazítani bérpolitikájukat. Tanulságként szolgálhat a minimálbér bevezetését fontolgató német és osztrák kormány számára Spanyolország és Portugália esete, ahol az alacsony szinten tartott minimálbérekkel sem tudták visszaszorítani az afrikai munkaerő beáramlását.