Sem a busz utasai, sem a sofőr nem nyújtott elsősegélyt annak a 15 éves fiúnak, akit május 9-én, a Moszkva téren egy szablyával ledöftek. A nagy felháborodást keltett, rasszista színezetű támadás kapcsán is érdemes eltűnődni azon, hogy miközben számos utas zsebében lapulhatott "úrvezetői" engedély, a buszvezetőében pedig hivatásos jogosítvány - amely megszerzésének feltétele az elsősegélynyújtásból tett vizsga -, a gyakorlatban miért nem tudta egyikük sem alkalmazni a tanultakat. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy legalább a mentők időben érkeztek, és a sebesült fiút a bűntett színhelyétől mindössze néhány száz méterre lévő Szent János Kórházba szállítva megmentették az életét. "Az Európában elfogadott szakmai mérték szerint ideálisnak mondható, ha a mentő a hívástól számított 15 percen belül a beteghez érkezik. Addig azonban a laikusok segítsége alapvető jelentőségű lehet. Épp ezért ideje lenne újragondolni, miért vált formálissá és a gyakorlatban oly kevéssé használhatóvá a jogosítvánnyal megszerzett elsősegély-nyújtói tudomány" - vélekedik Takács Zoltán, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója.

Egyelőre azonban az is kétséges, hogy a szakmai segítség időben érkezik-e. A statisztika szerint a mentősök ma az esetek 78 százalékában "hozzák" a negyedórás szintidőt, miközben Európában a 90 százalékos arányt mondják kívánatosnak. Tovább rontja a hazai helyzetet, hogy a tavaly teljesített 665 ezer sürgősségi kivonulás 4 százaléka - ez több mint 26 ezer alkalom - sikeredett harminc percen túlira. Ebben nemcsak az utak állapota vagy a beteg kórháztól való távolsága játszik szerepet, hanem az idén 24 milliárd forintból gazdálkodó OMSZ elszegényedése is. Ha a sürgősségi ellátás állampolgári jog - márpedig ezt erősítette meg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azzal, hogy az egészségügy rendbetételére szánt 21 lépésből (HVG, 2005. május 14.) az első három helyen a mentés helyzetének a javítását említette -, akkor az ország minden területén annak kell lennie. A cél olyannyira nem új, hogy tíz év óta valamennyi egészségügyi miniszter megfogalmazza - ám a mentőszolgálatnál mindeddig csak a nullára leírt gépkocsik cseréjére futotta, új helikoptert pedig legutóbb 1992-ben állítottak munkába.

"A hat helikopterbázisunkból csupán öt üzemel, mivel csak ennyi működtetéséhez van elegendő gép. Ezek is negyven esztendővel ezelőtti konstrukciójú, a honvédségtől levetett helikopterek, amelyek közül a legfiatalabb is 21 éves. A rendszeres karbantartási és nagyjavítási igény miatt bizony előadódhat, hogy egy-egy légibázisunk napokig bevethető gép nélkül marad. Az ország déli megyéi (lásd térképünket) pedig ellátatlanok" - magyarázza az OMSZ főigazgatója, miért halaszthatatlan a miniszterelnök által az idei évre ígért három, majd további hét új helikopter beszerzése, ami összesen 15 milliárd forintot igényelne. A betegek esélyei egyébként nemcsak a levegőben, a földön is egyenlőtlenek, hiszen az ország teljes "lefedéséhez" - vagyis hogy azon a bizonyos 15 percen belül a helyszínre lehessen érni - 250 mentőállomásra lenne szükség. Csakhogy mindössze 212 van - ebből is 15 azonnali felújításra szorulna.

Az időben érkező mentőautó csupán szükséges, ám semmiképpen sem elégséges feltétele annak, hogy a beteg vagy a sérült a lehető legrövidebb időn belül megkapja a megfelelő orvosi ellátást. "Vidéken esetenként az eszközök és a szakemberek hiánya, a fővárosban a rendetlenség, vagyis a személyi és politikai presztízsszempontok következtében kialakult eklektikus kórházstruktúra az, ami rontja a gyógyítás hatékonyságát" - véli Pikó Károly, az illetékes szakmai kollégium elnöke. Szerinte igazságtalan lenne azt állítani, hogy az elmúlt tíz évben nem történt előrelépés, hiszen míg korábban egyetlenegy, a sürgősségi diszciplínából vizsgázott szakorvos sem volt az országban, ma már 23 speciálisan képzett szakember dolgozik a hazai kórházakban. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) adatai szerint tavaly az év végén kilenc regionális és 19 városi szintű kórházban működött sürgősségi osztály. Itt meg- és kivizsgálják, stabilizálják a betegek állapotát, s ha szükséges, továbbküldik a sebészetre vagy valamelyik belgyógyászati osztályra. Ha pedig a betegség nem igényel kórházi kezelést, néhány óra elteltével hazaküldhetik a pácienst.

A sürgősségi ellátás hazai gyakorlata azonban nem mindenben emlékeztet a Vészhelyzet című amerikai televíziós sorozat pergő jeleneteire, amelyekben a mentősök szinte már az ajtóban közlik mindazt, amit a beszállított betegről tudnak, majd futólépésben távoznak. Az OMSZ felmérése szerint munkatársaik tavaly 25 ezer órát töltöttek "feleslegesen" a kórházakban, egyik osztályról a másikra tologatva a beteget, vagy arra várakozva, hogy az orvosok eldöntsék, náluk maradhat-e a páciens, netán tovább kell szállítani egy másik, jobban felszerelt gyógyintézménybe. "Az is előfordul, hogy a mentősök kénytelenek maguk elvinni a röntgenre a sérültet, ha nem akarják még több időt elveszítve megvárni, amíg a feladatra akad végre helyi munkaerő" - enged némi betekintést a hazai gyakorlatba az OMSZ főigazgatója.

A sürgősségi ellátás kívánatos mértéke az OEP szerint az lenne, ha a városi - 100-200 ezer lakos ellátást végző - kórházak közül a mostani, nem egészen két tucattal szemben félszázban lenne sürgősségi osztály. A regionális vagy a bonyolultabb eseteket is ellátni képes megyei kórházak, egyetemi klinikák közül - a mostani kilenc helyett - 15-20 működtethetne ilyen részleget. A fenti adatokból is következik, hogy jelenleg elég sok a fehér folt a térképen: Győr-Sopron, Zala, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén megye lakosai kénytelenek nélkülözni a sürgősségi ellátás a fentiekben leírt korszerű formáját. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezekben a régiókban a beteg nem kapja meg a szükséges ellátást. Csak épp lassabban, illetve a kórház szempontjából gazdaságtalanabbul. "Legtöbbször csak szervezési kérdés, hogy egy nagyobb gyógyintézet korszerű betegfogadó részleget állítson ki. Úgy vélem, ez nem is kerülhet olyan sokba, mint amekkora, estenként akár milliárdos központi beruházási segítséget várnak hozzá" - él a gyanúperrel a szakmai kollégium elnöke. Pedig ezek működtetése még csak nem is ráfizetéses, hiszen az egészségbiztosító az ellátási szinttől függően havi 3,8-7,4 millió forintos fix többletpénzzel honorálja a 24 órás szolgálatot.

Nem csoda, ha a fentiek tükrében súlyos regionális különbségekről árulkodnak a túlélési esélyekre vonatkoztatható más mutatók is. Míg például az akut szívinfarktus ellátásához legkorszerűbbnek tartott katéterezés Budapest és környéke 2,5 millió lakosának öt helyen is megoldható, addig az ország 7,5 millió lakosára ugyancsak öt kezelőhely jut. A fővárosban 11, az agyiér-katasztrófát szenvedettek ellátására szervezett stroke-központ van, vidéken összesen 19. Márpedig a vészhelyzetbe került beteg nem válogathat, a mentő csakis az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat által meghatározott betegúton száguldhat vele végig. A fővárosiak viszonylagos előnye legfeljebb annyiban válik e téren viszonylagossá, hogy míg vidéken nagyjából egyértelmű, kit hová visznek, addig Budapesten nehezebben áttekinthető, hogy a beteg az éppen ügyeletet adó intézményben részesülhet-e a számára éppen szükséges ellátásban, vagy jelentős késedelemmel tovább kell szállítani.

GÁTI JÚLIA