Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A mögöttünk álló hét rég nem látott erős forintot hozott, miközben az állampapír piaci hozamok vegyes mozgást mutattak, a részvényárak pedig döntően emelkedtek. Ezt a viszonylag csendes, eseménytelen piacot kavarta fel a Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő jelentése.
A hazai piacon a forint rég nem látott szintekre - 249 alá - erősödött az euróval szemben, miközben az állampapír piaci hozamok kismértékben emelkedtek. Ez a kissé ellentmondásos folyamat annak köszönhető, hogy külföldi beáramló tőke nem jelent meg az állampapír piacon, sőt az általuk birtokolt állampapírok állománya csökkent is.
Ekkor jött az S&P a hosszú távú magyar deviza adósság minősítésére adott negatív kilátása, ami egy későbbi esetleges leminősítést vetít előre, de az elemzők véleménye szerint nem jelent újabb kockázatot, vagy nem utal a döntés újabb kockázatok várható megjelenésére.
A jelen helyzetben továbbra is azt látjuk, hogy a reálgazdasági teljesítményhez mérten felülértékelt a forint, tehát a 250-es szinten, vagy az alatt érdemes eurót vásárolni és euróban denominált alapokat venni. Az alapok típusát minden egyes befektetőnél a kockázatvállalási hajlandóság határozza meg, de a legkisebb kockázatú befektetésektől (európai likviditási, vagy kötvény alapok) a mérsékelt (hosszú európai kötvényalapok), vegyes (részvény-kötvény) európai kockázatúakon át a kockázatos (eurázsia, távol-kelet részvény alapok) befektetésekig ajánlhatók a befektetési alapok.
Állampapír piac:
- állampapírok:
- vétel: 3 hónap
- eladás: 3 hónapnál hosszabb lejáratok
- vállalati kötvények: eladás
Nemzetközi részvénypiac:
- EU részvények: vétel
- USA részvények: eladás,
- Orosz részvények: vétel
Hazai részvénypiac:
- Hazai részvények:
- vétel: OTP, Mol, Pannonplast, Egis, FHB
- eladás: kis kapitalizációjú részvények
Befektetési alapok:
ingatlan alapok, euróban denominált alapok vétele
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.