Európai munkaidő-direktíva. Nem ásták el a csatabárdot © sxc.hu

Az EU soros elnöki tisztségét januártól betöltő Németország jelezte, hogy mandátuma idején nem kíván foglalkozni az üggyel, így 2007 júliusáig nem várható a munkaidő-direktíva változása. Jelenlegi formájában a munkaidő direktíva évente legalább négy hetes fizetett pihenőszabadságot ír elő, minden 24 órában legalább 11 órás pihenőt, heti legalább egy szabadnapot, illetve szünetet a hat órásnál hosszabb munkanapon.

Az európai munkaidő-direktívát 1996-ban vezették be, akkor az Egyesült Királyság élt a jogszabály kínálta lehetőséggel, és a szigetországban engedélyezte az átlagos 48 órásnál hosszabb, akár 78 órásra nyúló heti munkaidőt. London ezzel a gazdasági növekedéshez és a munkanélküliség csökkentéséhez kívánt hozzájárulni. Több tagállam nem tartotta méltányosnak ezt a kivételt, és szorgalmazni kezdte megszüntetését. Franciaország azzal érvelt, hogy a brit kivétel aláássa a direktíva alapelveit és ellentétes a belső piaci szabályokkal. Dominique de Villepin francia kormányfő bejelentette, hogy Jacques Chirac köztársasági elnökkel folytatott megbeszélésükön eldöntötték, Párizs nem fogadhat el olyan megoldást, amely nem szögezi le világosan a brit kivétel megszüntetésének szakaszait és időpontjait. Több tagország, így Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Görögország és Ciprus szerint a túlzottan hosszú munkaidő ártalmas a dolgozók egészségére, ugyanakkor helyzeti előnyhöz juttatja az Egyesült Királyságot, amely immár két és fél éve küzd a kivételes jogának a megőrzéséért.

Az Európai Bizottság eredeti módosító javaslatához képest kompromisszumos változatot dolgozott ki az EU soros elnöki tisztségét ellátó Finnország, ám a tagállamoknak így sem sikerült megegyezniük. Vladimír Spidla munkaügyi biztos most eltökélte: felelősségre vonja azokat a tagországokat, amelyek nem alkalmazzák megfelelően az érvényben lévő direktívát. Az Európai Bizottság ismeretei szerint a 25-ből 22 tagállam nem alkalmazza helyesen a direktívát, ezek közül az egyik éppen az Egyesült Királyság.

Az Európai Bíróság precedensértékű döntése értelmében az orvosok esetében teljes munkaidőnek tekintendő az az időszak, amit készenlétben töltenek, még akkor is, ha annak egy részében alszanak. London jelenleg ezt az időszakot levonja a munkaidőből, és erre építi egészségügyi reformtervezetét is. A bírósági döntés alkalmazása óriási kiadást jelentene a tagországoknak, a brit hatóságok szerint ez a költség egyedül az Egyesült Királyságban 250 millió fontra tehető - tájékoztat az euractiv.com.
Az EU soros elnöki tisztségét ellátó Finnország céljául tűzte ki a vita lezárását. E célból összehívta a Foglalkoztatási Tanácsot, hogy kizárólag a munkaidő direktíváról tárgyaljanak. Az elnökség néhány hete ismertetett kompromisszumos javaslata:

- megállapítani a kivételek fokozatos megszüntetésének szakaszait;
- a jelenlegi 78 helyett 60 órában maximalizálni a heti munkaidőt, mindenféle kivétel lehetősége nélkül;
- hosszabb, akár egyéves referenciaidőszak lehetősége, a direktíva alapján jelenleg engedélyezett fél év helyett (a referenciaidőszak az az időszak, amelyre kiszámítják az átlagos heti munkaidőt)
- a tagállamoknak legyen választási lehetőségük: éljenek a 48 órás maximális munkahét esetében kínált (maximum 60 órás) kivétel lehetőségével, vagy alkalmazzák a hosszabb, egyéves referenciaidőszakot, ám egyszerre nem alkalmazhatják mindkét elvet
- a készenléti időszak szabályozásának enyhítése, az Európai Bíróság döntésének figyelembe vételével
- a 48 órás munkahét esetében kínált kivételes lehetőség alkalmazásának szükségességét a tagállamoknak indokolniuk kell, valamint bizonyítani kell, hogy minden más lehetséges intézkedést alkalmaztak
- a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a munkavállaló nem akarata ellenére, külső nyomásra vállalja a hosszabb munkaidőt, és fokozottan oda kell figyelni ezeknek a dolgozóknak az egészségére és biztonságára.

A britek előrelépésként értékelték a finn javaslatot, de igyekeztek hozzátenni, hogy a tervezeten „még dolgozni kell”. Londont főként az alábbi tételek zavarják:
- a javasolt 60 órás maximális heti munkaidő. A brit hatóságok szerint legfeljebb 65 órás, de még inkább 70 órás javaslat esetén hajlandóak egyeztetésre
- a referenciaidőszak egy évre való bővítése, ezt London szintén túl kevésnek tartja
- a jogi biztonság hiánya. London attól tart, amennyiben egyéni alkalmazottaknak sikerülne igazolniuk, hogy esetükben indokolatlan a hosszabb munkaidő, ezzel precedenst teremtenének, és végső soron a brit kivétel megszüntetését érnék el. A britek a kivétel szükségességének értékelésekor alkalmazott bizottsági kritérium miatt is aggódnak.

Teljesen más jellegű aggodalmakat fogalmazott meg a Szakszervezetek Európai Szövetsége (ETUC). Tarja Filatov finn munkaügyi miniszternek szánt levelében John Monks, az ETUC főtitkára a francia miniszterelnökhöz hasonlóan világos időpontok meghatározását kérte a kivételek megszüntetése esetében. A főtitkár úgy vélekedett, nincs elég biztosíték a hosszabb munkaidő kikényszerítését célzó nyomás megszüntetésére. John Monks kifogásolta a referenciaidőszak meghosszabbítását célzó javaslatot is: „meg kell érteni, hogy minél hosszabb a referenciaidőszak, az alkalmazott annál hosszabb ideig van kitéve a gyakori, rendszertelen túlóráknak.”

„Az ETUC csalódottan veszi tudomásul, hogy a javaslatoknak nem sikerül megteremteniük az egyensúlyt a rugalmasság és biztonság között, így az európai dolgozóknak nem kínál elfogadható és fenntartható egyezményt a munkaidő megszervezésének korszerűsítésére és megújítására” - olvasható a levélben.

A Brit Szakszervezeti Szövetség (TUC) adatai szerint a britek által alkalmazott kivétel dacára az Egyesült Királyságban visszaszorulóban van a hosszas munkahét. A brit kormány részleteiben nem ismertetett felmérésének adatai szerint 1998 óta 17,5 százalékkal csökkent a heti 48 óránál többet dolgozó brit alkalmazottak száma. Az 1998-ban jegyzett négymillióhoz képest ma 700 ezerrel kevesebben dolgoznak 48 óránál többet hetente. A 48 órásnál hosszabb munkahét előfordulása minden iparágban, foglalkozásban, régióban csökkent, bár az arányok eltérőek. Bizonyos foglalkozások és iparágak fejlődése miatt ezek esetében gyakoribb a hosszabb munkaidő, ám itt is csökkenés tapasztalható. Az adatokból az is kiderül, hogy a hosszabb munkahét gyakoriságának csökkenése a magánszektorban a leglátványosabb.

A kivételes lehetőség megszüntetése csekély gazdasági következményekkel járna, egyrészt azért, mert csökkent a 48 óránál többet dolgozók aránya, másrészt azért, mert a heti 48 óránál többet dolgozók egyharmada hetenként csupán 1-2 órával dolgozik többet, ugyanakkor mintegy millió brit dolgozó továbbra is kivételt képezne: ők többnyire „autonóm dolgozók”, leginkább magas rangú menedzserek és szakemberek, akik meghatározhatják saját munkaidejüket.