Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Magyarország a 24-ik helyen, a korábbihoz képest négy hellyel hátrébb áll azon a listán, amely azt mutatja, hogy az adott ország mennyire ágyazódott be a nemzetközi gazdaságba - derül ki az amerikai Foreign Policy Magazin és az A.T.Kearney tanácsadó cég közös felméréséből.
A lista élén változatlanul Szingapúr áll, majd Hongkong és Hollandia következik. Az első tízben egyedüli kelet-európai országként Észtország található a 10-ik helyen. Magyarországot megelőzve Csehország a 19-ik, Szlovénia a 20-ik pozíciót foglalja el. A visegrádi országok közül Szlovákia a 32-ik, Lengyelország a 41-ik helyre került. A 72 országra kiterjedő vizsgálatban az utolsó Irán, előtte India, illetve Algéria áll.
Az indexet a kutatók a gazdaság és a személyek nemzetközi integrációja, a technológiai kapcsolódás, illetve a nemzetközi politikai aktivitás alapján állították össze. A 72 ország adja a világ lakosságának 97, hazai össztermékének 88 százalékát.
Az idei listán az első 20 ország között 13 európai szerepel, többsége kis állam. Ez azt jelzi, hogy a kisebb országok a globalizáció igazi győztesei, de rá is vannak kényszerülve, hogy jobban bekapcsolódjanak a nemzetközi kereskedelembe és megnyissák piacaikat a külföldi tőke előtt. Érdekesség, hogy az idei lista első negyven helyezettje - Hollandia kivételével - mind visszacsúszott néhány helyet.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.