Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Hónapokon belül megállapodás születhet a Mol és a horvát INA olajtársaságok közötti részvénycseréről – közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és horvát partnere, Ivo Sanader szombaton a horvátországi Dubrovnikban kétoldalú megbeszélésük után.
„Arról tárgyal a két társaság, hogy részvénycserével kölcsönösen részesedést szereznek egymásban. (...) Kellő akarat van mindkét oldalon, hogy a következő hónapokban erre a kérdésre végleges és pozitív választ adjunk” – mondta Gyurcsány Ferenc az MTI kérdésére. A miniszterelnök hozzátette: ez a megoldás jobb lehetőség biztosít mind a két ország számára, ráadásul regionális szinten is nagy hatású lesz a megállapodás.
Ivo Sanader szerint is az olajtársaságok részvénycseréjével mind a két fél jól jár majd. „Ez egy tipikus nyertes-nyertes helyzet, mind a két társaság, a Mol és az INA is erősebb lesz ezután a folyamat után” – hangsúlyozta a horvát miniszterelnök.
Az MTI megbízható forrásokból úgy tudja, hogy a szombati tárgyaláson minden eddiginél nyíltabban kötelezte el magát a horvát kormány a két olajtársaság közötti üzlettel kapcsolatban. A horvát kabinet már az őszi ülésszak kezdetén szeretné benyújtani a megállapodásról szóló tervezetet a parlament elé.
A nyilatkozó forrás szerint a horvát döntés mögött egyrészt az állhat, hogy eldőlt a Mol-OMV közötti, az INA megszerzéséért folytatott csata, a Mol regionális szerepe megnőtt. Másrészt Magyarország érdekérvényesítő képessége is egyre erősebb a régióban, hiszen a magyarok elkötelezettek a Nyugat-Balkán euroatlanti csatlakozásában és jelentős magyar befektetések is érkeztek a térségbe.
Horvát lapértesülések szerint a megbeszélések arról folynak, hogy a horvát kormány, amely 44,84 százalékot birtokol az INA-ból, átadna 14 százaléknyi INA-részvényt a Molnak, Mol-részvényekért cserébe. Ezzel a magyar olajtársaság részesedése 39 százalékra nőne az INA-ban, a horvát kormányé 30,84 százalékra csökkenne.
Szombati megbeszélésük után a magyar és a horvát miniszterelnök azt is bejelentette, hogy szeretnék felgyorsítani a két ország gázvezeték-hálózatának összekötési folyamatát, hogy akár már 2011 előtt Magyarország számára is elérhetővé váljon a horvátországi gázterminálba érkező cseppfolyós gáz (LNG).
A két kormányfő tárgyalt az autópályák és a vasútvonalak összekötéséről is: a következő hetekben Zágrábban egyeztetnek majd az illetékes miniszterek. A fejlesztésekről a szeptemberi közös kormányülésen is tárgyalnak majd Pécsett.
Gyurcsány Ferenc és Ivo Sanader a Croatia Summit 2008 című konferencia keretében tárgyalt egymással a horvátországi kikötővárosban.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.