Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A múlt héten nem alakult ki semmi olyan esemény, ami megzavarta volna a kialakult piaci folyamatokat, némi hangulatváltást azonban lehetett érzékelni. Ennek eredményeképpen a tőzsdék nagyrészt emelkedtek, a devizapiacokon pedig kissé kiegyensúlyozottabb kereskedés alakult ki. Kockázatok azért még így is maradtak. Mire érdemes figyelni a héten?
Korábbi várakozásainkat igazolták a múlt heti piaci események: két héttel ezelőtt azt vártuk, hogy a piacok kissé nyugodtabb tempóra váltanak, csökken a volatilitás, miközben korábbi minimumoktól sikerül eltávolodniuk a tőzsdeindexeknek. Ekkor a Citigroup körül kialakult helyzet ugyan keresztülhúzta számításainkat, de ennek ellenére a múlt héten nem alakult ki semmi olyan – előre nem látható – esemény, ami megzavarta volna a kialakult piaci folyamatokat.
Ennek eredményeképpen a tőzsdék nagyrészt emelkedtek, a devizapiacokon pedig kissé kiegyensúlyozottabb kereskedés alakult ki. Még az indiai terroresemények sem befolyásolták különösebben a piaci mozgásokat. Máskor komoly ellenreakciókat kiváltó esemény ellenére a részvényárak emelkedtek, ami azt mutatja, hogy ma már a piaci árak olyan szinteket értek el, ahol az emelkedés irányába nagyobb a rugalmasság. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy hosszú emelkedő trend kezdetén vagyunk, de azt igen, hogy történt némi hangulatváltás a piacokon. Ma már a befektetők beárazottnak tekintik a negatív hatásokat, ugyanakkor jó hírekre várnak azért, hogy a mai nyomott árak mellett vásárolhassanak. Ez a várakozás okozta az árak stabilitását, sőt, az emelkedést, amelyet erősített az az elképzelés, hogy a karácsonyi kiskereskedelmi értékesítések a csökkenő jövedelmek ellenére is felhúzzák a lakossági fogyasztást az Egyesült Államokban, mivel az árengedmények, akciók, promóciós értékesítések olyan alacsony árakat eredményeznek, hogy azok is vásárolni fognak, akik ezt egyáltalán nem is tervezték. Erre egy-két nap múlva választ kapunk, de várakozásunk nem esik egybe reményeinkkel, azaz nem várjuk, hogy a kiskereskedelmi értékesítések emelkednek a múlt évhez mérten, maximum a korábbi – igen gyenge, csökkenést mutató – hónapokhoz képest.
Devizapiac
Az euró/dollár (EUR/USD) trendje (oldalazás) nem változott, bár hét közepétől fennállt a veszélye annak, hogy a keresztárfolyam kilép a korábbi sávból.
Ez a sáv már korábban – 2006 közepén – sokáig tartotta magát az euró/dollár piacon, ám akkor a volatilitás még jelentősen alacsonyabb volt. A hét közepi dollárgyengülés még a Citigroup körül kialakult helyzet utóhatása volt, ugyanis a további állami segítségek elbizonytalanították a befektetőket. Ennek jele, hogy a felárak emelkedtek az amerikai államkötvények CDS (a nemfizetés kockázatára kötött „biztosítás”) piacán. Ez a helyzet azonban nem maradt fenn sokáig, mivel a biztonságot kereső tőke ismét a dollár irányába fordult. Ennek oka az, hogy az emelkedő CDS árak ellenére még mindig az Egyesült Államok által garantált kötvények a legbiztonságosabbak, a nemfizetés kockázata még mindig kiemelkedően alacsonynak tekinthető.
A devizapár emiatt maradt a korábbi sávban, sőt mára inkább a sáv alsó széléhez (1,25) került közelebb 1,26 közepi értékkel. A helyzet tehát nem változott, marad a sávkereskedés, ahol 1,25 közelében EUR/USD vételt (dollár eladás az euróval szemben), míg 1,30 közelében EUR/USD eladást (dollár vétel az euróval szemben) ajánlunk. Kicsit zavaró tényező ugyanakkor, hogy a volatilitás továbbra sem csökken, ami egy kitörés előjele is lehet, ezért a STOP-szinteket szűkre kell beállítani, arra az esetre készülve, hogy esetleg kitör a keresztárfolyam az 1,25-1,30-as sávból.
A hazai piacon a forint további erősödését láttuk, ami elég volt ahhoz, hogy – átmenetileg – meghaladjuk a 260-as szintet ez euróval szemben.
Az euróval szemben tehát erősödött a forint, így most már egyértelmű, hogy a korábban gyengülő trendből kilépett. Az kialakult oldalazásban csökkent a volatilitás, kissé nyugodtabb a piac, de a további erősödés igen limitált, mivel a gazdasági kilátások nem javultak, sőt, az európai konjunktúra erőteljes lassulása miatt a hazai GDP is erősen fékeződhet. Könnyen elképzelhető az is, hogy negatív lesz a növekedés, mivel a jövő évi költségvetés továbbra is szigorító jellegű, miközben a monetáris politika – a várható kamatvágásokkal együtt is – szigorú marad. Így nem látunk olyan tényezőt, ami lökést adhatna a már így is gyenge növekedést mutató gazdaság számára 2009-ben.
Az említett várható kamatvágások persze sokat segíthetnek a forintnak, mivel a csökkenő alapkamat a kötvénypiacon is jelentős hozamcsökkenést indukálhat, ami a mai magas hozamok és kockázati felárak mellett – csökkenő inflációs környezetben – reális lehetőség. A továbbiakban arra számítunk, hogy marad az euróval szembeni 255-272-es, míg a dollárral szemben a 200-210-es sáv. A dollár esetében ugyanakkor könnyen lehet egy 210-es szintet meghaladó gyengülés, de ehhez az euró/dollár árfolyamnak 1,25-ös szint alá kell esnie.
Ajánlásunk tehát a forintra az, hogy az euróval szemben 1,60 alatt el kell adni, 1,70 körül viszont venni kell, míg a dollárral szemben inkább kivárást javasolunk, mivel itt több bizonytalansági tényező is fennáll.
A fejlett piaci kötvények hozama tovább süllyedt. Az USA-ban a tíz éves kötvények hozama 3 százalék alá, míg a német tíz éves bundok 3,5 százalékra estek. Tehát a tőke továbbra is inkább a biztonságot, semmint a magas hozamot keresi. A fejlett piaci kötvények iránti keresletet támogatja, hogy egyre nagyobb valószínűsége a fejlett gazdaságokban kialakuló deflációnak. A jegybankok tehát – leginkább az Egyesült Államokban és Japánban – akár a nulla szintig is csökkenthetik a jegybanki alapkamatot. Véleményünk szerint a mai hozamszintek mellett a nulla kamatszint elérése esetén sem érdemes fejlett piaci kötvényeket vásárolni akkor, amikor a hazai hozamok olyan kiugró szinteken vannak, mint manapság.
Ezt annak ellenére fenntartjuk, hogy az utóbbi héten jelentős hozamcsökkenés volt minden lejáratban – különösen a 3-5 éves szegmensben, ahol a hozamcsökkenés 150 bázispont körül alakult. Mivel a fejlett piacokon is csökkenő hozamok voltak, a kockázati felár csak kisebb mértékben mérséklődött, így továbbra is jó befektetésnek tartjuk a hazai kötvények vételét. Ma azonban – technikai alapon – kisebb korrekcióra számítunk, így most a korábban magasabb hozamok mellett megvett hazai kötvények tartását javasoljuk. Újabb vételt akkor javasolhatunk, ha a hozamok a korrekcióban körülbelül 50 bázisponttal magasabbra kerülnek. Különösen a 3-5 éves szegmens papírjaira érdemes koncentrálni. A tíz-tizenöt éves szegmens esetében cserét javasolunk – innen is a 3-5 éves papírok irányába célszerű átcsoportosítani.
A részvénypiacok igen jól szerepeltek a héten, ami annak köszönhető, hogy az USA-ban csütörtökön a Hálaadás ünnepe miatt zárva tartott a piac, de ezt nem előzte meg a pozíciók erőteljes csökkentése. Sőt, pénteken a rövidített kereskedésben sem történt nagyobb profitrealizálás. Az amerikai piacoktól erősen függő piacokon ezért jellemzően emelkedtek az árak. Azonban ez az emelkedés továbbra is a csökkenő trend korrekciója! Így tulajdonképpen nem változott a helyzet, továbbra is csak day-trade-ben érdemes részvényeket vásárolni, illetve napon túl csak rövid tartási idővel. Az eső piacon ugyanis az átmeneti emelkedések egyre alacsonyabb lokális maximumok mellett követik a csökkenő napokat. Így egy beragadt pozíció a későbbiekben komoly veszteségforrás lehet. A direkt short-tól viszont a rendkívüli fundamentális alulértékeltség okán tartózkodni kell, mert – ha nem is alakul ki egy tartós emelkedés – az oldalazó piacon ezek a pozíciók sokáig nem termelnek nyereséget, hosszabb távon pedig szintén jelentős veszteségek forrásai lehetnek. A játék neve tehát: „Fogd a pénzt és fuss!”
A nemzetközi piaci trendek hasonlóak, minta a hazaiak, kivételt csak az orosz, valamint az indiai és Thai piac jelenthet, előbbi az olajár érzékenysége, míg utóbbiak a politikai események miatt. A többi – „normál üzemmenettel működő” – piacon a trend gyakorlatilag azonos, viszont a devizamozgások továbbra is magas kockázatot jelentenek, így nem javasoljuk a nemzetközi piaci részvénybefektetéseket, kivéve, ha egyedi vállalatspecifikus ok indokolja a részvényvásárlást.
Ajánlás |
Állampapírpiac: Hazai kötvények: Kivárás: 3-5 éves papírok Csere: 10-15 éves papírok. eladás; 3-5 éves papírok: vétel Vállalati kötvények: eladás Nemzetközi részvénypiac (vétel max. a teljes portfolió 10-20 százalékára): EU részvények: kivárás, alacsonyabb vételek; eladás USA részvények: kivárás, alacsonyabb vételek; eladás Orosz részvények: kivárás – belépési pont keresése Egyéb feltörekvők: kivárás Hazai részvénypiac: Hazai részvények: kivárás; alacsonyabb vételek: eladás Befektetési alapok: Hedge fundok (melyek negatív korrelációt mutatnak a kötvény- és a részvénypiacokkal). |
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.