Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Feltűnően szigorú hírzárlat mellett folyik a nyomozás az eddigi talán legnagyobb, 10 milliárd forintos áfacsalás ügyében, amely közvetve az OTP-re is árnyékot vethet.
„A rendelkezésre álló adatok és bizonyítékok alapján megállapítást nyert, hogy az OTP Trade Kft. a 2006. és 2007. évi áfabevallásaiban valótlan gazdasági eseményekről kiállított számlák áfatartalmának levonásba helyezésével igényelte vissza az általános forgalmi adót, illetőleg a fiktív számlák felhasználásával adófizetési kötelezettségét jogellenesen csökkentette” – áll a vám- és pénzügyőrség központi bűnüldözési parancsnokságának 2008. szeptember 10-én kelt jegyzőkönyvében. A számok mellbevágóan magasak, a nyomozást felügyelő Fővárosi Főügyészség összesen 10,3 milliárd forintos elkövetési értékről ír (ez megfelel 30 ezer kismama éves gyes járandósága értékének). Az OTP Trade Kft. gyanúsítottként rövid időre őrizetbe vett két vezetője, Simon Erika és Kozár László azzal érvelt, hogy az OTP-s cég mindent jogszerűen, az APEH-hel egyeztetve végzett, a banknál pedig a legfelsőbb szinten hagyták jóvá az úgynevezett áfa-előfinanszírozási konstrukciót.
A nyilvánosság ma sem tudhat sokkal többet, mint tavaly ősszel, hivatalos tájékoztatás esetleg idén szeptemberben, a nyomozási határidő lejártakor várható. Pedig elképzelhető, hogy minden idők legnagyobb elkövetési értékű magyarországi áfacsalására derült fény. A nyomozó hatóság gyanúja szerint kevéssé ismert kereskedelmi vállalkozások, például a Denider, a Globál Impex és a Va-Mix Kft.-k végeztek, főként csak papíron, milliárdos exportot például szlovákiai célállomással, majd az OTP Trade Kft. által előfinanszírozott áfát csalárd módon visszaigényelték az adóhatóságtól. Az OTP Trade könyvvizsgálója, a Deloitte Kft. jó három hónappal az őrizetbe vételek után, 2008. december 15-én korlátozó záradékot fűzött az OTP Trade Kft. mérlegéhez. A könyvvizsgáló cég akkori vezetője ma a pénzügyőrséget is felügyelő pénzügyminiszter, Oszkó Péter.
HVG |
A HVG megkeresését a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) elutasította, mondván: folyamatban lévő ügyről van szó, ezért a nyomozás érdekében hallgatnak. Ez azonban közel sem nevezhető a pénzügyőrök következetes, állandó gyakorlatának, ugyanis az azóta országos rendőr-főkapitánnyá emelt Bencze József tábornok vezetése alatt még adtak tájékoztatást a hasonló, áfacsalások miatti nyomozásokról (HVG, 2007. május 19.). Ráadásul egy idén márciusi bírósági értékelés szerint a nyomozó hatóság „a házkutatások során lefoglalt okiratokat csaknem teljes mértékben feldolgozta és elemezte”, a „megalapozott gyanú nem gyengült”, így nehéz elképzelni, miféle helyrehozhatatlan kárt okozhatna a korrekt tájékoztatás. Szalka János pénzügyőr ezredes személyes beszélgetésben is csak annyit mondott, hogy a nyomozás minden lépését egyeztették az ügyészséggel, és szerinte „jól állnak”.
Némileg leegyszerűsítve a HVG által megismert gyanúsítást, három magyarországi cég – a már említett Denider, Globál Impex és Va-Mix – szlovákiai, romániai és németországi vállalkozásoknak „szállított” különféle árukat, kristály- és szaloncukortól kezdve mp3- és dvd-lejátszókon át kisméretű számítógépekig. Ezeket a „szállítmányokat” a vevők papíron át is vették, ellenértéküket átutalták. A lepapírozott, de ténylegesen nem létező szállítmányok után az exportőrök az APEH-től visszaigényelték az áfát, amelynek összegét az OTP Trade megelőlegezte számukra.
A titkosszolgálati eszközöket is bevető nyomozók számos, nehezen magyarázható ellentmondásra derítettek fényt. Maguk a számlázási láncolatban részt vevő, jellemzően a semmiből felbukkant cégek (lásd ábránkat) egyszer csak megtáltosodtak, jelentéktelen működést követően hirtelen sok százmillió vagy milliárd forintos forgalmat kezdtek lebonyolítani. Nagykereskedelmi mennyiségekkel üzleteltek annak ellenére, hogy ehhez az áru raktározására bérelt helyiségeik semmiképpen sem voltak elegendőek. A papíron Szlovákiába szállított számítógépek sorozatszáma is fiktív volt, az összesen majdnem 20 ezer tonnányi cukor- és édesség szállító- és fuvarlevelei pedig nemcsak hamisak voltak, de például az okmányokon szereplő teherautók 90 százaléka a megadott időben bizonyosan nem szállított cukrot, s egyetlen olyan sem volt köztük, amelyre ráférne a papírokon szereplő mennyiség.
Egyes hírek szerint az ügylet felgöngyölítése Szlovákiában kezdődött, ahol volt olyan cég, amely adóbevallást még készített, de adót már nem fizetett be, majd eltűnt. Elképzelhető az is, hogy egyszerre több országban neszelték meg a visszaéléseket, a nyílt nyomozást megelőzően feltehetőleg már Magyarországon is folytak lehallgatások és hivatalos áfavizsgálatok. A tucatnyi gyanúsított többségét a számlázási láncolatban részt vevő cégek jellemzően magyar állampolgárságú ügyvezetői adják, de ebben a körben szerepel két, Budapesten élő izraeli állampolgár is. Valamelyest más a helyzete az OTP Trade Kft.-t vezető Kozár Lászlónak és Simon Erikának, továbbá Néder Zoltán ügyvédnek, aki az egész áfa-előfinanszírozási konstrukció ötletével megkereste az OTP-csoportot.
A postabankos vezetők védelmében igencsak sikeres Zamecsnik Péter, Kozár László ügyvédje úgy véli, a pénzintézeti vezetők meggyanúsításával lyukra futottak a pénzügyőrök. Az ügy érdemi részéről, a hamis papírokkal elkövetett feltételezett csalásról az ügyvéd úgy nyilatkozott, hogy azt mások akár el is követhették, ám ő védencével együtt úgy érvel, hogy az OTP Trade-nek, szinte csak technikai lebonyolítóként, kizárólag az iratokkal kellett foglalkoznia, nem volt feladata a tényleges árumozgás ellenőrzése. Az iratok, köztük a legfontosabbnak számító exportokmányok, az úgynevezett CMR-ek pedig már csak azért is rendben lévőnek tűntek, mivel azokat az APEH is folyamatosan vizsgálta, mielőtt átutalta volna az áfát. Magának az áfa-előfinanszírozásnak a megkezdése előtt egy gyanúsítotti vallomás szerint az erzsébetvárosi ingatlanügyek kapcsán közismertté vált Néder Zoltán ügyvéd az APEH két, egymástól független szervezeti egységétől is véleményt kért, és azok egyaránt legálisnak tartották a konstrukciót. Az ügyvéd kérdése persze nem fiktív ügyletek után, hamis papírokkal visszaigényelt áfa „előfinanszírozására” vonatkozott. A két OTP Trade-es vezető a kihallgatás során a bank felsőbb régióira hivatkozott. Egyes vallomások szerint az új üzletág beindításáról Simon Erika személyesen Csányi Sándor elnök-vezérigazgatóval tárgyalt, az igazgatói megbízatást pedig a pénzintézet két vezérigazgató-helyettese, Wolf László és Pongrácz Antal írta alá. Mi tulajdonképpen felső utasításokat, úgynevezett banki jóváhagyó határozatokat hajtottunk végre, egyetlen szabályt sem szegtünk meg – mondta a HVG-nek Kozár László. Maga az OTP Nyrt. írásos válaszában pedig azt hangsúlyozta, a bank belső ellenőrzése már 2007 őszén átfogó vizsgálatot végzett az OTP Trade-nél, gazdálkodási hiányosságokat tárt fel, és büntetőfeljelentést is tett. Azt, hogy a bank vezetőinek a neve is megjelent a nyomozati iratokban, az OTP nem kommentálta.
„A gazdasági társaság valójában az OTP Bank kereskedelmi főosztályának a része volt, pusztán azért került gazdasági társaságként létrehozásra, hogy olyan jogokat szerezhessen, amit a bank nem” – olvasható a nyomozás egyik iratában. Kérdés, mennyire győzi meg a hatóságokat az a hivatkozás, hogy az OTP Trade-nek elegendő volt pusztán a cégek valódiságát és a számlákat ellenőriznie. Miközben azoknál még olyan vizsgálatot sem végeztek, amilyet például egy hitelminősítés előtt szokás, a külföldi vevőkkel vagy magával az áru fizikai valójával pedig nem foglalkoztak. Még az sem tűnt föl nekik, hogy például több mint száz nem létező teherautó fuvarozott 17 ezer tonnányi nem létező cukrot, olyan ügyletekben, amelyekben az OTP Trade is részt vett. Figyelemre méltó, hogy a nyomozó hatóság nem kérte a meggyanúsított banki vezetők előzetes letartóztatását – bár ezt nem hivatalos információk szerint az eljáró bíróság indokoltnak tartotta volna, ám az ügyészi indítványtól csak „lefelé”, azaz annál enyhébb kényszerintézkedés irányába térhetnek el –, s az alsóbb szintű gyanúsítottak is meglehetősen hamar kikerültek az előzetesből, többségükre ma már csak lakhelyelhagyási tilalom vonatkozik. Szokatlannak tekinthető az is, hogy az ügyészség nem kérte a gyanúsítottak vagyonának zárolását.
Amennyiben kiderül, hogy Kozárékat alaptalanul gyanúsították meg, az nemcsak presztízsveszteséget, de esetleg nagy összegű kártérítési kötelezettséget is jelenthet. Ha viszont a gyanúból vád lesz, az közvetlenül érintheti az anyavállalat OTP Bank Nyrt. helyzetét is, hisz tízmilliárd forint a legnagyobb hazai bank esetében sem jelentéktelen tétel. Márpedig a jellemzően 3 milliós törzstőkéjű kis kft-ktől a hatóságok aligha várhatnák az áfacsalással okozott kár megtérítését. A büntetőeljárásnak nyilván a könyvvizsgálónál sem örülnek, a HVG írásbeli megkeresésére egy, még a nevét sem vállaló kommunikációs cég telefonja volt az összes válasz, miszerint a Deloitte nem nyújt tájékoztatást ügyfeleiről, még arról sem nyilatkoznak, fűztek-e korlátozó záradékot a mérleghez. Amint az a mindenki számára hozzáférhető cégbírósági iratokból kiderül, fűztek, bár csak jóval a nyomozás kezdete után. Ugyancsak a nyomozás nyílttá tétele és Kozárék meggyanúsítása után, 2008. október 31-ei időponttal a közvetlen tulajdonos OTP Nyrt. fontos változtatásra szánta el magát áfa-előfinanszírozó cégénél: a bankra immár nem utaló TradeNova Kft.-vé keresztelték át a vállalkozást.
CSIKÁSZ BRIGITTA, FAHIDI GERGELY
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.