szerző:
Fürjes Szabolcs

Az elmúlt két hét bővelkedett eseményekben. Bár a piacokon sokszor a nyári uborkaszezonra jellemző alacsony forgalom mellett kereskedtek a befektetők, a politikai és gazdasági események igen jelentős változásokat generáltak.

A nemzetközi piacok mozgása hetek óta lassulóban volt, de az alapvető irány a részvényárak csökkenése, az euró gyengülése, valamint az arany árának emelkedése volt. Az arannyal együtt a dollár és a svájci frank ára is emelkedett, ami azt mutatta, hogy a kockázati étvágy csökken, a befektetők pesszimisták a gazdasági kilátások tekintetében. Ennek a pesszimizmusnak vannak a politika felől érkező okai is. Sajnos ennek hazai vonatkozásai is akadnak, hiszen kormányoldali politikusok nyilatkozatak arról, hogy Magyarország Görögországhoz hasonló, csőd-közeli állapotban van. Ahhoz már hozzászokhatott a befektetői társadalom, hogy egy új kormány mindig rosszabbnak állítja be a helyzetet, mint elődje, de manapság a görög válságot megemlíteni egy ország helyzetének megítélésekor több mint szerencsétlen.

Miután a hazai piac – és vele együtt a régió, de a feltörekvő piacok általában is – erős eladói nyomás alá kerültek, jól láthatóvá vált a piacok sebezhetősége. Rövid forint idő alatt jelentősen gyengült a dollárral, valamint az euróval szemben. Közben a biztonságot kereső befektetők vásárlásai újabb lökést adtak a svájci frank erősödésének, így a hazai hitelpiac számára különösen fontos CHF/HUF kereszt-árfolyam is az egekbe szökött, megközelítve a korábbi recessziós pánik szintjeit.

Természetesen nem kizárólag a hazai események mozgatták a világ piacait, sok más impulzus is a piacok gyengülése irányába hatott. Ilyen a tervezett európai bankadó, vagy a brit gazdaság helyzete – amelyet az új kormány sokkal rosszabbnak lát, mint a leköszönő kabinet –, de az USA foglalkoztatási, valamint lakáspiaci adatai sem feleltek meg az előzetes várakozásoknak.

Devizapiac

Az euró a rá nehezedő eladói nyomás miatt jelentős értékvesztést szenvedett el a közeli hetekben, de miután múlóban a pánikhangulat, egy pár napja erős korrekció alakult ki.

©

A hosszú távú trend még mindig nem tört meg, az EUR/USD várhatóan a korábbi lokális minimumokat is elérheti, sőt meg is haladhatja, de most, a korrekciós időszakban – rövidtávon – az 1,25-ös szintig emelkedhet a jegyzés. Innen újabb csökkenés következhet.
Korábban többször elhangzott, hogy az EUR/USD akár az 1,10-es, vagy a paritás szintjére is süllyedhet, de a gyenge euró hatása már most is jól látható a német gazdaság igen komoly exportnövekedésében, amit tovább erősíthet, hogy Kína felhagy szigorú árfolyam-rögzítési politikájával. E pedig a jüan erősödéséhez vezethet, ami újabb lökést jelenthet azoknak az európai országoknak, amelyek érdekeltek a Kínába irányuló exportban. Európa egészét az árfolyam-hatások nem képesek befolyásolni, hiszen azoknak az európai országoknak az esetében, ahol nem jelentős az Európám kívülre irányuló export, csak áttételesen jelentkezik gazdaságélénkítő hatás. Egyre több tényező mutat tehát a „kétsebességes” Európa irányába.

Ebben az új helyzetben Magyarország a jobb helyzetben lévők között van, mivel az Európán belüli exportja erős német túlsúlyt mutat. A Németországba irányuló exportunk jelentős része harmadik piacokra megy, így elég gyorsan átgyűrűzik a német növekedés felfutása, miközben az eurózónán kívüli státusz teret ad a politikai és pénzügyi vezetésnek arra, hogy a költségvetés helyzetét hatékonyan stabilizálja. Természetesen azt, hogy a fenti logika miként érvényesül a gyakorlatban, csak később tudhatjuk meg, de tény, hogy az átmeneti pánik után ismét stabil a forint, nem tapasztalnak érdemi eladói nyomást a külföldi befektetők a hazai eszközökön. Hogy a stabilitás a korábbinál egy gyengébb szinten realizálódik, figyelmeztetés a politikusok számára, a piac ezzel „üzeni”, hogy csakis felelős politizálással, felelős döntésekkel lehet kormányozni hatékonyan egy kis, nyitott gazdaságot a mai viszonyok között.

A magyar deviza az euróval szemben az utóbbi napokban stabil, 278 és 283 forintos szint között mozgott. A dollárral szemben sikerült a 225-ös szint megközelítése, amit az EUR/USD emelkedése váltott ki. A továbbiakban arra számítunk, hogy az euróval szemben a már említett szintek közötti oldalazás fennmarad, míg a dollárral szembeni jegyzés továbbra is az EUR/USD függvényében alakul. A fentiekkel összhangban EUR/HUF vételt javasolunk a 278-as szint alatt, míg USD/HUF vételt a 225-ös szint közelében. A pozíciókat 283, illetve 230 körül érdemes zárni. A fejlett piacokon érezhető volt a biztonságot kereső befektetők vételi nyomása, így kis mértékben csökkentek az USA és a német államkötvények hozamai. Közben a spanyol állampapírok hozama erősen emelkedett, mivel az országgal kapcsolatban felröppentek olyan hírek, miszerint máris lehívnak az eurózóna tagországai által nyújtott segélykeretből egy jelentős összeget. Mivel megnyugvást hozott a múlt heti sikeres spanyol állampapír aukció, a helyzet stabilizálódni látszik. Ezzel együtt fejlett piaci kötvények vételét nem javasoljuk, csak azok számára, akik a forint jelentős gyengülése esetére vásárolnak euróban vagy dollárban denominált kötvényeket.

 

[[ Oldaltörés (2. oldal: A kötvénypiac változásai) ]]

 

©

A hazai állampapírok hozama az elmúlt időszakban jelentős ingadozást mutatott, kialakult egy emelkedő trend, de lassan megnyugszanak a kedélyek, és a továbbiakban arra számítunk, hogy kisebb ingadozások mellett tovább csökken a hozamok ingadozása. Ezzel a hozamfelár némileg emelkedett, így a hazai befektetők számára egyre kevésbé kínálnak jó alternatívát a fejlett piaci kötvények. A hozamok mai szintje akár egész nyáron is fennmaradhat, de csak abban az esetben, ha nem érkeznek újabb negatív hírek. Ugyanis a piac ma sokkal érzékenyebb a negatív hírekre (azonnali hozamemelkedéssel reagál), míg a jó hírek esetében csak minimális reakciót láthatunk. Ebben a helyzetben 7,3-7,5 százalék körüli hozamszinteknél 3-5 éves állampapírok vételét javasoljuk.

[[ Oldaltörés (Harmadik oldal: Részvénypiac és ajánlások) ]]

A fejlett piacok csökkenő trendbe fordultak, ahol többször is igen kényes szinteket értek el az indexek. Végül ezek a szintek (például a S&P500 1 010 pont) nem estek el, a lassuló mozgás trendfordulót jelzett, bár az elmúlt négy-öt nap emelkedése alacsony forgalom mellett következett be. A korábbi csökkenő trendet tehát egy konszolidációs időszak váltotta fel, de a korábbi lokális csúcsok még messze vannak. Az indexek a nyári szezonban várhatóan nem fognak trendszerű mozgást mutatni, de pár napos kisebb trendek kialakulhatnak. Mivel a forgalom várhatóan alacsony marad, egy-egy rossz hír képes lehet a korábbinál nagyobb esést is kiváltani. A piacok tehát a csökkenés irányába érzékenyebbek maradnak.

A hazai piac követte a nemzetközi piaci mozgásokat, ám a szerencsétlen politikusi nyilatkozatok miatt az esésben élenjárt, míg a bankadó miatt a konszolidációs szakaszban lemaradó volt. Az OTP – mely erősen érintett a bankadóval kapcsolatban – alulteljesítővé vált a Magyar Telekommal együtt, ami az állampapír-piaci hozamok korábbiaknál magasabb szintje vetett vissza. A két részvény együttesen magas súlya miatta BUX is alulteljesítő volt.

©

A továbbiakban sok függ az OTP-től pontosabban attól, hogy a kormány a bankadó kérdésében hogy dönt. Milyen mértékű lesz a teher, és az OTP egészét ez hogyan érinti. A MOL esetében az orosz kézben lévő részvények esetleges visszavásárlása okoz bizonytalanságot, ugyanis kormánykörükből kiszivárgott hírek szerint az állam fontolóra veszi a részvények megvételét, de kérdéses, hogy ez milyen konstrukcióban valósulhat meg.

Az OTP és a MOL esetében meglehetősen nagy tehát a bizonytalanság, így a piac egészének mozgása sem jelezhető előre a kellő biztonsággal. Ebben a helyzetben az Egis – amelyre a Morgan Stanley 27 4000 forintos célárat jelölt meg! –, valamint a Richter kínálhat jó befektetési lehetőséget. A Magyar Telekom 620-640 között szintén jó vétel lehet, de mindhárom részvény esetében fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a befektetés inkább csak stratégiai távon nyújthat átlag feletti megtérülést.

AJÁNLÁSOK

Devizapiac:
EUR/USD:
Eladás: 1,25
Vétel (az eladás zárása): 1,20
EUR/HUF:
Eladás 278 körül
USD/HUF:
Eladás 225 körül

Nemzetközi részvénypiac:
EU részvények: kivárás,
USA részvények: kivárás,
Egyéb feltörekvők: Kína, Oroszország fokozatos vétel

Hazai részvénypiac:
Egis, Richter, Magyar Telekom vétel

Kötvénypiac:
Fejlett piacok: kivárás.
Hazai piac: rövid lejáratok (3-6 h.) állományának harmada erejéig csere 3-5 éves lejáratokra.

Befektetési alapok:
Hedge fundok (amelyek negatív korrelációt mutatnak a kötvény és a részvény piacokkal).

A cikk szerzője a Raiffeisen Bank elemzője

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fürjes Szabolcs Gazdaság

Befektetési tanácsok május első hetére

Az elmúlt napokat ismét a görög adósságproblémák határozták meg. Történt ez annak ellenére, hogy az USA makrogazdasági adatai és a gyorsjelentési szezon számai mind azt mutatják, hogy a világ vezető gazdasága egyre közelebb kerül a fenntartható növekedési pályához.

Fürjes Szabolcs Gazdaság

Befektetési tanácsok április negyedik hetére

A múlt héten úgy nézett ki, hogy a válság összes, még ma is kísértő jelensége ellenére a piacokon töretlen az optimizmus, mert továbbra is bőségesen áll rendelkezésre befektethető tőke, a makrogazdasági adatok pedig azt mutatják, hogy az Egyesült Államok gazdasága lassan magához tér, és fenntartható növekedési pályára áll. Az utóbbi időszakban ugyanis a korábban stagnáló foglalkoztatottság is javulni kezdett, ami várhatóan a fogyasztásra is jó hatással lesz. Az ingatlanszektor még nem élénkül ugyan, de itt is várható, hogy javuló adatokat közölnek a statisztikusok a következő hónapokban.

Fürjes Szabolcs Gazdaság

Befektetési tanácsok május elejére

A múlt héten – annak ellenére, hogy az EU és az IMF 110 milliárdos segélycsomagot állított össze Görögországnak – a piacokon a pesszimizmus lett úrrá. Ennek az volt az oka, hogy a befektetők nagy része nem hitt abban, hogy a probléma egy országra lokalizálható, általánosan elterjedt nézetté vált, hogy több dél-európai ország is hasonló helyzetbe fog sodródni, amit már sem az EU, sem az IMF nem tud majd kezelni, így újabb világméretű recessziós időszak kezdődik el.

Fürjes Szabolcs Gazdaság

Befektetési tanácsok április végére

Az elmúlt napok újra megmutatták, hogy a likviditás magas szintje képes az árakat is magas szinten tartani. Képes elfedni azokat a feszültségeket, amelyek még mindig terhelik a recesszióból való felépülés szakaszában lévő világgazdaságot.

Fürjes Szabolcs Gazdaság

Befektetési tanácsok május harmadik hetére

Az elmúlt napok eseményei megmutatták, hogy a befektetői bizalom mennyire sérülékeny. A piacok nem hisznek a politikusoknak, akik gyakran még mindig nem az ésszerűség, hanem különböző politikai megfontolások mentén döntenek, nem egyszer olyan nyilatkozatokat téve, amelyek politikai szempontból érhetőek ugyan, de a gazdaságnak – amely egyébként is rossz állapotban van – inkább csak ártanak.

Az első választók nem fognak üres kézzel távozni az urnáktól

Az első választók nem fognak üres kézzel távozni az urnáktól

A választások előtt is tisztelgett egy számmal a hatos lottó

A választások előtt is tisztelgett egy számmal a hatos lottó

Gyönyörű izomkombi a 90-es évek elejéről: eladó egy alig használt Mercedes E36T AMG

Gyönyörű izomkombi a 90-es évek elejéről: eladó egy alig használt Mercedes E36T AMG

Vége a véres tüntetéseknek Ecuadorban

Vége a véres tüntetéseknek Ecuadorban

Puzsér Róbert: Ha nem választanak meg, visszalépek a kulturális térbe

Puzsér Róbert: Ha nem választanak meg, visszalépek a kulturális térbe

47,2 százalék szavazott fél 7-ig

47,2 százalék szavazott fél 7-ig