Le Monde: Orbán "leplezetlenül sértő fesztelensége"

Orbán különös modora Magyarországon címmel szerkesztőségi kommentárban foglalkozott a Le Monde című mértékadó francia napilap kedden Magyarországnak az Európai Unióval (EU) és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásaival.

  • MTI MTI
Le Monde: Orbán

Bevezetőjében a cikk emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap 2008 novemberében 20 milliárd eurós hitelkeretet nyújtott Magyarországnak, amely lehetővé tette, hogy az euróban súlyosan eladósodott ország teljesítse fizetési kötelezettségeit. Magyarország elkerülhette, hogy Görögországéhoz hasonló helyzetbe kerüljön, ami arra kényszerítette volna, hogy egyre magasabb kamatokat fizessen adóssága finanszírozása érdekében.

A kölcsön feltételeiről az előző, szocialista kormány tárgyalt; a feltételek kemények voltak, de nem annyira, mint az IMF által nemrégiben megsegített balti országok esetében. A Le Monde szerint úgy tűnik, mintha az új miniszterelnök, Orbán Viktor vissza akarná vonni az EU-nak és az IMF-nek adott szavát.

A francia újság szerint Orbán Viktor "leplezetlenül sértő fesztelenséggel" viselkedik a hitelezőivel szemben. Az IMF Budapestre küldött delegációjának július 20-án kellett volna lezárnia a magyar kormánnyal a készenléti hitel első felülvizsgálatát, de ezt nem tudta elvégezni. A magyar miniszterelnök úgy döntött, hogy elmegy Dél-Afrikába megtekinteni a labdarúgó világbajnokság néhány mérkőzését. Az IMF küldöttsége nehezen kapott számokat és világos válaszokat, s dolgavégezetlenül tért vissza Washingtonba − fűzte hozzá a lap.

A párizsi újság szerint a vita középpontjában az áll, hogy a Fidesz az áprilisi (országgyűlési) választási kampányban adócsökkentésekre tett ígéretet, amit az IMF rosszul időzített lépésnek tart. A lap kitért arra is, hogy Orbán Viktor saját embereit akarja  a gazdaság és a pénzügyek ellenőrzése szempontjából kulcsfontosságú tisztségekbe ültetni, s lemondásra akarja szorítani Simor András jegybankelnököt. Orbán Viktor a számvevőszék élére egyik hívét, Domokos László Fidesz-képviselőt neveztette ki, aki nem felel meg a magyar törvények által megkövetelt pártatlansági kritériumoknak.

A Le Monde megállapította, hogy Orbán Viktor "Fideszállamot" akar Magyarországra erőltetni. A párt a közigazgatásban hajtóvadászatot folytat az előző rendszer magas rangú tisztségviselői ellen − folytatta az újság. Hozzátette, hogy Orbán "előírta", minden középületben függesszék ki a Nemzeti Egyetértés Nyilatkozatát, amelyet az újság egyfajta pártkiáltványnak minősített. A miniszterelnöknek törvényt akar megszavaztatni a közmédia ellenőrzéséről.

"Elfogadható-e ez egy olyan ország részéről, amely januártól az Európai Unió soros elnöki tisztségét tölti be? Emlékeztetni kell Orbánt arra, hogy Magyarország olyan klubnak a tagja, amelynek megvannak a (maga) követelményei" − zárta írását a Le Monde.

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.