Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Novemberben 308 építőipari vállalkozás ellen kezdeményeztek felszámolási eljárást, ami 2,3 százalékkal több mint egy évvel korábban – közölte az Opten céginformációs szolgáltató csütörtökön.
A közlemény szerint az egy hónappal ezelőtti 10 százalékhoz képest jelentősen mérséklődött a felszámolások növekedésének üteme, sőt a végelszámolások és az új vállalkozások száma abszolút értékben is elmarad a tavaly novemberitől. Az idei összes felszámolás száma novemberben haladta meg a tavalyi egész éves értéket.
A tizenegyedik hónapban az ágazatban 308 vállalkozás dőlt be adósságokat hagyva maga után. Ez csak 2,3 százalékkal több céget jelent a tavaly novemberinél, így ez idén az év harmadik legkevesebb "bedőlést" eredményező hónapja, beleértve a szabadságolások miatt hagyományosan eseménytelen augusztust is.
A közlemény idézi Csorbai Hajnalkát, az Opten stratégiai igazgatóját, aki szerint a novemberi lassulás főleg az év eddigi folyamataival összevetve szembetűnő, hiszen a tizenegyedik hónap végéig "bedöntött" 3.590 építőipar cég 16,3 százalékos emelkedést jelent. Szerinte a javulás csak viszonylagos, hiszen az idén felszámolásba vitt vállalkozások száma november folyamán már meghaladta a tavalyi egész éves értéket.
A közlemény szerint a felszámolások meglepő alakulásánál is meghökkentőbb, hogy mind októberhez, mind pedig tavaly novemberhez képest nagyon jelentősen csökkent az új cégek alapításának száma az ágazatban. Novemberben 304 új vállalkozást jegyeztek be, ami az októberi 427 új céghez mérten 28,9 százalékos, az előző év novemberéhez képest pedig 20,9 százalékos csökkenés.
Az Opten közölte azt is, hogy a tavalyinál kevesebb cég bezárásáról döntöttek az idén tulajdonosaik: a novemberben végelszámolás alá vont 163 vállalkozás 23,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Csorbai Hajnalka szerint ugyanakkor erősen kérdéses, hogy az ágazatban az utóbbi két hónapban tapasztalt jelenségek a konszolidáció, vagy az apátia kezdetének jelei-e, hiszen olyan ágazatról van szó, amelyben a megszűnő cégek több mint kétharmada adósságokat hagy maga után, tovább nehezítve az életben maradtak helyzetét.
Úgy vélte, a statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adatai sem adnak okot a derűlátásra, hiszen mind az építőipari kibocsátás, mind a szerződésállomány csökkenést mutat az elmúlt egy év folyamán.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Az utcán járva is észrevehető: az emberek arcára kiül a boldogtalanság. A magyar társadalom mutatói eddig sem voltak jók, de a választás előtti fékevesztett politikai kommunikáció végképp beteszi a kaput. Milyen „menekülőutat” keressen, aki nyomasztva érzi magát?
Bővül a hajnali és éjszakai közlekedés a vágányfelújításoknak köszönhetően.