szerző:
hvg.hu

A kormány rossz gazdaságpolitikát választott, ezért ma – a jelenlegi árfolyamok mellett – semmi sem látszik az adósságcsökkentésből, s ezért kellett egy új védőháló, azaz az IMF – mondta Oszkó Péter, volt pénzügyminiszter a Stabilitás Pénztárszövetség konferenciáján.

Nehéz azt fehéren-feketén megítélni, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszer megszüntetése helyesen történt-e meg – mondta Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a Stabilitás Pénztárszövetség konferenciáján a Népszabadság írása szerint. Véleménye szerint nagyon sok változót kell vizsgálni ahhoz, hogy el lehessen dönteni, a tőkefedezeti vagy a felosztó-kirovó rendszer a jobb. Azonban ha a tőkefedezeti rendszer bevezetése idején a kamatterhek elmaradnak a kifizetés időszakában az államháztartás válláról levett súlyoktól, vagyis az állam spórolni tud, akkor életképes a rendszer.

Ehhez azonban azt figyelembe kell venni, hogy a politikai döntések mentén változik a kamatteher – ez most jellemzően növekszik. Ráadásul a demográfiai helyzetre, a népesség összetételére is tekintettel kell lenni, vagyis a képlet értékelése egyáltalán nem könnyű.

Oszkó Péter kifejtette: pénzügyminisztersége idején maguk is vizsgálták, érdemes-e a magán-nyugdíjpénztári rendszert megszüntetni, azonban pusztán számszaki kalkulációk és több évtizedre előremutató tanulmányok mentén arra az álláspontra jutottak, hogy egy ilyen lépést követő néhány évben valóban nyereséget lehetett volna elérni, ám ennek fejében viszont később, több évtizeden keresztül az államháztartás veszteségeket vállalt volna magára, s ezt kénytelen lett volna elkönyvelni. Ezek mentén úgy döntöttek, a megszüntetést nem szabad végrehajtani.

Ezt végül az új kormány mégis megtette, s akkor azt ígérte, hogy a vagyon mintegy felét az államadósság csökkentésére használja fel, mintegy 20 százalékkal az idei költségvetést foltozza be, 10 százalékot a reálhozam kifizetésére fordít, újabb mintegy 10 százalékot a BKV és a MÁV konszolidációjára használ, s a maradékkal ismét csak az államadósságot mérsékli. Ebből azonban egyelőre csak annyit lehet tudni biztosan, hogy a vagyon részét képező állampapírokat bevonták, és a reálhozamokat kifizették. Előbbi eredményeként jelentékeny mértékben csökkent is az államadósság.

Félmegoldás
©

A piaci szereplők azonban egyáltalán nem vették ezt olyan mértékben figyelembe, mint ahogy ezt a kormány szerette volna, s mint ahogy ennek kommunikációjában súlyt adott. Ennek az a magyarázata – fejtegette a volt pénzügyminiszter –, hogy az államadósság csupán egyetlen eleme a rendszernek.

Vagyis lehet, hogy mérséklődött az államadósság, ám az állampapírpiacon a pénztárak vagyonának zuhanása miatt a belföldi szereplők lényegében kiestek, a külföldi alapok viszont sokkal nyugodtabbak, ha egy likvid, gyors lépésekre lehetőséget adó piacon vannak jelen. Ez tehát azonnal ellentmondást okozott, s már ebből a szempontból sem egyértelműen pozitív az eredmény.

Ráadásul a kormány választott gazdaságpolitikája miatt nőtt a kamatfelár. Az ebből fakadó finanszírozási költségnövekedés pedig meg tudja haladni a államadósság csökkenéséből fakadó megtakarítás szintjét, ez pedig azt jelenti, hogy az elszámolásánál semmilyen pozitív elmozdulást nem okoz az adósság megkurtítása.

Ebben a helyzetben a kormány úgy látta, nem kizárólag az adósságmérséklés felé kell fordulni, hanem a mozgásterét behatároló devizahitelekkel kell kezdenie valamit. Erre azonban a lehető legrosszabb válasz született meg – fejtette ki Oszkó Péter.

Ez ugyanis nyomás alá helyezte a bankrendszert, ráadásul a kormány szándékaival éppen ellenkezőleg az ország megítélésének a romlásához vezetett. Ebből is kifolyólag olyan forintgyengülés következett be, amely révén az államadósság szintje visszament csaknem a kiindulási pontra, azaz 82 százalékra.

A vagyon felhasználása tehát olyan ügyetlenül sikerült, hogy jelen árfolyamszint mellett nem látszik semmi az államadósság csökkentéséből. Oszkó Péter úgy látja, ha a pénztári vagyon jelentékeny részét a kabinet a devizahitelek problémáinak kezelésére költötte volna, akkor ugyan az adósság visszaesése – a korábbi árfolyamokon – nem lett volna annyira látványos, ám a visszaemelkedés is lényegesen kisebb lett volna.

Mindezek alapján nagyon úgy látszik, hogy a gazdaságpolitika terén a kormány „rossz lóra tett” – jelentette ki. Hiszen az említett lépések mellett olyan átcsoportosításokat végzett, amelynek eredményeként az volt a cél, hogy egyes rétegeknél a növekvő megtakarítások segítségével a belső fogyasztást élénkítik. Ez viszont nem jött össze, ráadásul az említett átcsoportosítások miatt a gazdasági szereplőknek sem maradt több pénzük. A bankrendszerre nehezedő nyomás miatt viszont a – gazdaságot élénkítő – hitelezés is nagyon lelassult.

Oszkó arra világított rá, hogy a visegrádi országokban jövő évben a hitelezés növekedése 3-4 százalék között lesz, míg például Romániában vélhetően eléri a 6 százalékot is. Esetünkben viszont a különböző elvonások miatt a kihelyezhető forrásokat elvonja a költségvetés. Mindezek alapján oda jutottunk, hogy a régióban itthon lesz a legalacsonyabb a növekedés, és a választott gazdaságpolitika miatt a nyugdíjvagyonból fakadó védőháló is elfogyott. Ez vezetett oda, hogy újat kellett találni, s ez lett az IMF – magyarázta a volt pénzügyér.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
114 ezer külföldi szavazhat az önkormányzati választáson, de a hajléktalanok nem

114 ezer külföldi szavazhat az önkormányzati választáson, de a hajléktalanok nem

Több mint 120-an sebesültek meg a 14 afganisztáni pokolgépes merényletben

Több mint 120-an sebesültek meg a 14 afganisztáni pokolgépes merényletben

Tárnokon úgy döntöttek, hogy inkább megspórolják az ünnepi tűzijátékra szánt pénzt

Tárnokon úgy döntöttek, hogy inkább megspórolják az ünnepi tűzijátékra szánt pénzt

István, a király rockopera-versenyt írnak ki az iskolásoknak

István, a király rockopera-versenyt írnak ki az iskolásoknak

Illatgyertyával nyomják el a penészszagot egy gyömrői iskolában

Illatgyertyával nyomják el a penészszagot egy gyömrői iskolában

Sokat drágult a kenyér az elmúlt egy évben

Sokat drágult a kenyér az elmúlt egy évben