Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Egyetlen fillért sem fog az Európai Unió elvonni tőlünk és Magyarország nem szervez semmilyen tábort maga mellett a kohéziós alapok felfüggesztése ellen - mondta Orbán Viktor Brüsszelben pénteken.
Egészen biztosak lehetünk abban, hogy egyetlen fillért sem fognak elvenni Magyarországtól – mondta Orbán Viktor brüsszeli sajtótájékoztatóján, miután aláírták az új EU-szerződést. (A kormányfő ugyanezt nyilatkozta reggel az MR1-Kossuth Rádiónak adott interjújában is, melyet itt olvashat). A miniszterelnök az elmúlt másfél napban több emberrel tárgyalt a kohéziós alapok felfüggesztésének lehetőségéről, de mint mondta, „Magyarország nem szervez semmilyen tábort maga mellett”, nem akar szövetséget létrehozni.
Orbán szerint már csak azért sem, mert az Európai Bizottság kifogásai olyan „technikai kifogások, amelyek orvoslása gyorsan és könnyen megtörténhet”. Ez a szándék nemcsak a magyar félben van meg szerinte, hanem az Európai Bizottságban is.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a EU-s pénzügyminiszterek tanácsa (Ecofin) el fogja fogadni az Európai Bizottság döntését a kohéziós alapok felfüggesztéséről, de akkor a magyar kormány is leteszi az asztalra a terveket, így látni fogják, hogy a magyar kormány meg is oldotta az említett problémákat. Orbán szerint hat hónap alatt lezárul az ügy.
Szerinte a magyar kormány azért tudja megcsinálni a 2013-as és 2014-es költségvetési intézkedéseket, mert nem veszett el a politikai támogatottsága. "Igaz, hogy jó úton vagyunk, de a siker szót most még nem használnám, nem minősíteném sikeresnek a magyar gazdaságpolitikát, hanem azt mondanám, komoly sikerpontjai vannak. Az irány jó, és vannak sikerpontjaink" - mondta Orbán.
A miniszterelnök szerint egyébként fordulat történt az Európai Unió gazdaságpolitikájában, hiszen a növekedést akarja ösztönözni, mint ahogyan Magyarország is. Szerinte ha Magyarország nagyobb gazdaság lenne, akár azt is mondhatná, hogy „tőlünk vették át”.
Orbán Viktor szerint elismerés illeti az Európai Központi Bankot (EKB), amiért visszaállította a bizalmat. „Másrészt a pénzügyi megállapodás, amit aláírtunk, azt a benyomást keltheti, hogy az EU miniszterelnökei cselekvőképesek” – tette hozzá.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.