Bajnai: "Az államosítás hiba, sokba fog kerülni"

Fazekas István

HVG: Az Együtt Szövetség aláírásgyűjtésbe kezdett az egykulcsos személyi jövedelemadó ellen, Szabó Tímea pedig országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be az adórendszer igazságosabbá tétele érdekében. Az egykulcsos adó lett a szövetség rezsicsökkentése, a fő csapásirány?

Bajnai Gordon: Az egykulcsos adó szimbóluma annak, ahogyan az Orbán-kormány a világról gondolkodik. Igazságtalan, mert tíz adózóból nyolc rosszabbul járt vele, és számításaink szerint már eddig több mint ötvenezer munkahely szűnt meg miatta. Százezer forintos bruttó bér az általunk 2010 januárjától végrehajtott valódi adócsökkentésnek köszönhetően nettó 76 ezer forintos fizetést jelentett, most csak 65 ezrest. A munkaadóknak ma 27 ezer forinttal többe kerül valakit minimálbéren foglalkoztatni, mint a kormányváltáskor. Az egykulcsos adó jelenlegi formájában azt a társadalom- és gazdaságfelfogást tükrözi, ami Magyarországot a szakadék felé vezeti.

HVG: A kormánypárti képviselők szó szerint ezt mondják, csak épp a többkulcsos adóról: az elmúlt évek veszteglését annak tulajdonítják, hogy az adórendszer nem ösztönzött jobb és több teljesítményre.

B.G.: Azért beszélünk az adórendszerváltás szükségességéről, mert tisztában vagyunk vele, hogy a 2009 előtti adókkal is sok baj volt. A magyar adórendszer megújítására vonatkozó javaslatunk három elvre épül, hogy a középosztály három fontos csoportját erősítse: azokat, akik fel akarnak emelkedni a középosztályba; azokat, akik nem akarnak onnan lecsúszni; és azokat, akik képesek volnának a maguk erejéből is sikeresek lenni, de előrehaladásuk elé adminisztratív akadályokat állít az állam. Az átlagbér alatt kereső munkavállalók számára adójóváírással csökkentenénk az adóterhelést, de úgy, hogy mindenki, aki bért kap, fizessen adót, mert így válik az országot fenntartó aktív közösség részévé. Az adórendszernek szolidaritási elemet is tartalmaznia kell. Korábban az átlagbér körül már a magasabb kulccsal kellett adózni, ez igazságtalan és teljesítményromboló. A sávhatárt úgy kell meghúzni, hogy csak a legjobban kereső nyolc-tíz százalék jövedelme essen a magasabb kulcs alá. Ugyanakkor a felső kulcs sem jelenthet túl nagy adóterhet, nehogy visszafogja a teljesítményt, vagy a jövedelmeket a feketegazdaságba, netán az országon kívülre terelje.

HVG: Hol ez a határ?

B.G.: Konkrét számot nem tudok mondani, mivel a költségvetés átláthatatlan. Az adórendszer átalakítását nem lehet az egyensúly rovására megtenni.

HVG: Magas marginális kulccsal külföldre lehet zavarni a képzett munkaerőt.

B.G.: Mérsékelt, versenyképes felső kulcs kell. Az elvándorlás éppen a Fidesz növekedésellenes fordulata után gyorsult fel. Nemzeti sorskérdés, hogy visszahozzuk azt a több százezer fiatalt, aki gazdasági menekültként távozott az országból. Nemrég Londonban több mint száz ott dolgozó fiatallal találkoztam; nyíltan megmondták, hogy a reménytelenség elől mentek el, egy normális országba visszajönnének. A kormány tagjai úgy becsülték, hogy 350–500 ezer magyar munkavállaló élhet külföldön, ők hiányoznak az adórendszerből, a nyugdíjkasszából, és ha nem itthon vállalnak gyermeket, az demográfiai csapást is jelent. Ha ez a több százezres tömeg most itt keresne munkát, akkor a társadalom már felrobbant volna. Ha viszont néhány éven belül nem jönnek haza, akkor összedől. Ezért az új kormánynak visszatérési, boldogulási esélyt kell kínálnia nekik, itthon. Vállaljuk, hogy minden harminc év alatti fiatalnak vagy munkalehetőséget, vagy képzést ajánlunk fel, hogy csökkentsük azt a feszültséget, amely társadalmi robbanással fenyeget.

HVG:  Erre a célra az unió a magyar biztos, Andor László javaslatára a következő hétéves tervezési időszakban hatmilliárd eurót be is tervezett, amiből Orbán Viktor 40 millió euróra lecsapott. Ez elég?

B.G.: Ez a szükséges forrásnak csak a töredéke. Mi is uniós források bevonására gondolunk, de úgy számolunk, hogy a program 70-75 milliárd forintot igényel. Az első hat hónapban a fiatalokat foglalkoztató vállalkozások százszázalékos bértámogatást élveznének. Aki így sem talál munkát, az olyan praktikus képzésben részesül, hogy el tudjon helyezkedni. Nem állami munkahelyekről és közmunkásokról van szó, hanem új állásokról a versenyszférában. Ez nem populista osztogatás, hanem forintra-fillérre kiszámolt gazdaságélénkítő politika. Magyarországnak radikális gazdasági fordulatra van szüksége, be kell indítani a növekedést. Az Orbán-kormány működése idején a nemzeti torta, a GDP évről évre kisebb, így ahhoz, hogy valaki a saját szeletét megtartsa, mástól el kell venni.

HVG: Tavaly valóban kisebb volt a torta, az idén viszont nő, jövőre pedig még inkább.

B.G.: Stratégiai értelemben a gazdaság zsugorodásra van ítélve, mert a beruházások már három éve nem érik el az amortizáció, azaz az elhasznált eszközök pótlásának a szintjét sem. A válság mélypontjához képest a GDP csupán 1–1,5 százalékkal nőtt, miközben a világban már múlik a válság. Nálunk viszont még tart, és ez már nem a globális krízis utóhatása, hanem saját gyártású válság, amit a rossz kormányzás okoz.

HVG:  Növekedési fordulatot akar elérni Orbán Viktor is, célzott adó- és járulékcsökkentéssel, jegybanki finanszírozású olcsó hitelekkel, rezsicsökkentéssel élénkített kereslettel, s ha szükséges, államosítással. Ebben a központosító politikában nincs benne néhány évig a növekedés lehetősége?

B.G.: Az Orbán-kormány az elmúlt három évben felélte a jövőt. Ezt tette a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosításával, a már befektetett tőke megcsapolásával, a bérköltség emelésével, és azzal is, hogy a határon túlra kergeti a munkavállalókat. Veszteségbe hajtja a kiszemelt cégeket, majd államosítja őket. A veszteséget az adófizetők állják, miközben az állami vállalatokhoz kapcsolódó magáncégszerződéseken keresztül a Simicska-birodalom gazdagodik. Az államosítás hiba, sokba fog kerülni, a rezsicsökkentés pedig kétségbeesett kísérlet arra, hogy a szavazók széles tömegei elől elfedjék: rosszabbul élnek, mint három éve. Az egykulcsos adó, a stagnálás miatt csökkent a jövedelmük, a rezsiköltségek három év alatt 16 százalékot nőttek, és most a leapadt jövedelemhez próbálják igazítani a rezsit. Csakhogy a rezsicsökkentés a jelenlegi formájában fenntarthatatlan, annyi beruházás sem megy a rendszerbe, hogy az áramszüneteket, a gázkimaradásokat megakadályozza. Ahogy a költségvetésben fosztogatás jön az osztogatásra, úgy jön majd a rezsicsökkentésre rezsiadó vagy stadionadó, hogy a fenntarthatatlanságot kompenzálják.

HVG: Ám mégiscsak az történt, hogy a Bajnai-kormány kivezette a lakossági gázárak támogatását, most pedig, lám, húsz százalékkal kevesebbet kell fizetni.

B.G.: A kilencvenes évek energetikai privatizációja után a magyar kormányok, köztük az első Orbán-kormány is, nem védték meg a lakosság érdekeit, nem tudták elérni, hogy az energetikában árverseny alakuljon ki, vagy olyan igazságos szabályozás, amely a lakosságnak és a vállalkozóknak tartósan, fenntartható módon alacsonyabb rezsit hoz. Ám most sem az történik, hogy versenypiacot alakítanának ki. Az állami MVM százmilliárdos profitot termelt, a lakosság szempontjából ő a legnagyobb pénznyelő. A magyar vállalkozások már jó ideje drágábban veszik az áramot, mint riválisaik a szomszédos országokban. Most még inkább, mivel a lakosság rezsiterheit a vállalkozókra pakolják át, ők meg vissza, mert a drágább kenyérben a pék megemelt energiaköltségei is benne vannak. Kívánatos, hogy a rezsi alacsonyabb legyen, de ezt máshogy kell elérni, például önrész nélküli energiatakarékossági programokkal. Megfelelő szigeteléssel egy átlagos család lakása harminc százalékkal kevesebb fűtést igényel. Érdemi csökkenést hozna a tartósan erősebb forint is.

HVG:  Bárki nyeri meg a választásokat, kiterjedt állami tulajdont örököl. Mit kezdhet vele egy más beállítottságú kormány?

BG:  Az Orbán-kormány először is számoljon el azzal, kinek volt érdeke, hogy állítólagos piaci értékénél 145 milliárddal drágábban vette meg az E.On gázüzletágát. Másrészt lehetnek olyan stratégiai jelentőségű vállalkozások, amelyekben az államnak érdemes hosszú távon résztulajdont fenntartania, speciális jogosítványokat kikötnie. Ezt tettük mi is, amikor megállapodtunk az E.Onnal, hogy a magyar államnak legyen elővásárlási joga a gázüzletágra. Ez volt az Orbán-kormány tulajdonszerzésének az alapja.

HVG: Önök megvették volna az E.On gázüzletágát?

B.G.: Nem, csupán biztosítékra volt szükség, hogy ne kerüljön olyan kezekbe, amelyek az ország energiabiztonságát veszélyeztethetik. Viszont a Mol-részvényeket mi is visszavásároltuk volna, igaz, egy hónapon belül el is adtuk volna a tőzsdén, olyan pénzügyi befektetőknek, akik garantálják, hogy hosszú távon megtartják a papírokat, így a Mol független maradhatott volna.

HVG: Gazdaságpolitikai fordulatot akkor lehet végrehajtani, ha van mögötte támogatás. Ennek sok eleme van, köztük az, hogy az emberek ne dőljenek be a rezsicsökkenés jellegű ígéreteknek. Van még visszaút a gazdasági racionalitásba?

B.G:  Igen, mert Magyarország polgárai érzik, hogy ez a kontár gazdaságpolitika a személyes életükben kilátástalanságot, reménytelenséget hozott. A fordulat munkahelyteremtést, közmunka helyett valódi állást, perspektívát jelent, az erőszakos állam helyett a magyar polgárokat megerősítő politikát, az örökös háborúzás helyett békés építkezést. A mi politikánk középpontjában a törekvő magyar polgárok támogatása áll. Magyarországot mindig polgárainak egyéni törekvése hozta ki a válságokból, no meg az, ha egy jó kormány az egyéni törekvéseket emelkedő országgá szervezte össze. Ehhez vannak tartalékok, az egykulcsos adó megváltoztatása például azonnal megkönnyíti az alacsony és közepes jövedelmű családok életét, és munkahelyteremtő hatású lehet. De mindenkinek tudnia kell, hogy hosszú távon csak olyan mértékben emelkedhetnek a bérek, amilyen mértékben a gazdaság erősödni, növekedni képes. Ennek megfelelő, kiszámítható környezetet kell kialakítanunk, beruházásokat ösztönöznünk, visszaépítenünk a bizalmat, mert anélkül nem lesz növekedés.