Farkas Zoltán
Farkas Zoltán
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Negyedszázaddal a rendszerváltás után a posztszocialista országok népességének alig a tizede él demokráciában, Magyarországot is az autokráciák közé kormányozták – írja nemrég megjelent tanulmányában Kornai János, a Harvard és a Corvinus professor emeritusa. A HVG-nek a közelmúltban adott nagyinterjújának első részét most teljes egészében közzétesszük. A második részt holnap olvashatja oldalunkon.

HVG: Hat éve írta le először, hogy Magyarországon a demokrácia több fontos alapintézményét szétrombolták, Magyarország autokrácia lett. Most, a Közgazdasági Szemlében minap megjelent tanulmányában már az autokráciák jellegzetességeit is összegezte. Igazolódott korábbi megérzése?

Kornai János: Úgy érzem, teljes mértékben igazolódott. Egy kutatót általában büszkeség tölt el, ha az elsők között ismer fel egy tendenciát, csakhogy ezt az érzést elnyomja a keserűség, mert nyomaszt és elkeserít, hogy így történt.

HVG: Pedig Magyarország ezzel nem áll egyedül. Azt írja, hogy a 47 posztszocialista ország népességének alig tizede él demokráciában, 15 százaléka autokráciában, a nagy többség diktatúrában. A demokrácia szinte kivételnek számít. A rendszerváltáskor illúziókat kergettünk?

K. J.: Ha a rendszerváltás idejének ismereteiből indulunk ki, a más országokban végigvitt demokratizálás tapasztalatai alapján nem volt merő illúzió sikeresebb fejlődésben reménykedni, mint ami bekövetkezett. Érdemes egy pillantást vetni a két legnagyobb országra, Kínára és Oroszországra. Utóbbiban kezdtek kibontakozni a demokrácia elemei, szabad választásokat tartottak, és Jegor Gajdar vezetésével liberális színezetű kormány alakult. Ez azonban csak rövid ideig tartott. Felülkerekedtek az antidemokratikus erők Vlagyimir Putyinnal az élen, aki kiépítette a maga autokratikus rendszerét. Egyre keményebbé vált a represszió. Kína más eset. Egy ideig talán nem volt ábránd, hogy ha lassan is, de a demokrácia felé tart. Ismert Tajvan példája, ahol egy kemény, diktatórikus rendszer fokozatosan demokráciává alakult. Kínában azonban nem ez történt. Mindig jellemző, hogy egy hatalom hogyan definiálja önmagát, a kínai szerint az övék „szocialista piacgazdaság, kínai karakterisztikummal”. Ezzel szemben az én értelmezésemben Kína rendszere kapitalista, annak ellenére, hogy a hatalmon lévő párt kommunistának nevezi magát. Politikailag pedig diktatúra van, egypártrendszer, választások nélkül, terrorral. A demokrácia a rendszerváltó országok közül kevés helyen vált annyira stabillá, mint például a Baltikumban. Magyarországon 2010 óta lerombolták a demokrácia számos alapvető intézményét, felülkerekedett egy autokratikus hatalom. Lengyelország is megtette az első lépéseket ebbe az irányba, de ez még nem lefutott meccs. Közép- és Délkelet-Európa többi posztszocialista országában is fenyeget a demokrácia feladásának veszélye.

Kornai János
©

HVG: Melyek az autokrácia jellemző vonásai, megkülönböztető ismérvei?

K. J.: Előrebocsátom: a politikatudomány művelői, a politikusok és a média munkatársai között nincs konszenzus sem a demokrácia, sem az autokrácia, sem a diktatúra értelmezésében. Teljes a fogalmi zűrzavar, nem is reménykedem, hogy ebben rendet lehetne teremteni. Ezért szerényebb feladatra vállalkozom: szeretnék egy értelmező szótárt adni olvasóim kezébe, hogy én mit értek ezeken a kifejezéseken. Az autokrácia fő megkülönböztető jellemvonása Josepf Schumpeternek, a XX. század egyik legjelentősebb gondolkodójának a nevéhez köthető. Őt követve több szerző, köztük Samuel Huntington is úgy tekint a demokráciára, mint egy procedúrára: olyan eljárásra, amelyben civilizált módon, törvényesen, vér nélkül le lehet váltani egy kormányt. Ellentétben a nem demokráciákkal, amelyekben a váltás nem civilizáltan, és többnyire nem is vértelen módon történik. Például meggyilkolják a zsarnokot, vagy kamarilla-összeesküvés vet véget a hatalmának. Utóbbira példa, amikor a szovjet pártfőtitkárt, Nyikita Hruscsovot a kommunista párton belüli ellenfelei kiütötték a hatalomból. Másutt katonai puccsal vagy milliós tömegek fenyegetődzése nyomán megy végbe a hatalomváltás. Ha a kormányzat leválthatatlan, közkeletű szóval élve be van betonozva, az autokrácia. Schumpeter és nyomában mások, köztük én is annak és csak annak a politikai-hatalmi formának tartjuk fenn a demokrácia nevet, amely garantálja a kormány leválthatóságát. Ez a minimumfeltétel. A másik pedig az, hogy autokráciában az uralkodó csoport lebontja azokat a fékeket és ellensúlyokat, amelyek reális esélyt adnának két választás között arra, hogy kikényszerítsék a kormány hibás lépéseinek korrekcióját, a választáskor pedig a kormány lecserélésére.

HVG: Fareed Zakaria illiberális demokráciának nevezte azokat a rendszereket, amelyekben a kormány törvényes választásokon jutott hatalomra, és fenntartotta ugyan a demokratikus díszleteket, de a fékeket-ellensúlyokat szisztematikusan lebontotta. Ön szerint nincs illiberális demokrácia. Miért?

K. J.: Az erről szóló első írásában Zakaria nem a leválthatóságot állította középpontba, hanem azt, hogy a választás során a többség hogyan szavazott, és a győztes később bizonyos demokratikus kereteket megtartott, másokat viszont lebontott. Amikor Tusnádfürdőn a magyar miniszterelnök bedobta a közbeszédbe az illiberális demokrácia fogalmát, Zakaria, egyet nem értve az orbáni értelmezéssel, pontosította a fogalom magyarázatát. Én ezt a fogalmat fából vaskarikának tartom, az illiberális demokrácia olyan, mint az ateista pápa: magában a jelzős szerkezetben ellentmondás van. Felfogásom szerint minden demokrácia liberális. A jelzős demokráciafogalmaktól akkor ment el a kedvem, amikor a kommunista diktatúra önmagát népi demokráciának nevezte, szembeállítva magát az úgynevezett „polgári” demokráciákkal. De térjünk vissza a fékek és ellensúlyok jelentőségére! Vegyük az Egyesült Államokból Nixon elnök esetét, aki hajlamos volt arra, hogy bebetonozza a hatalmát, lehallgattatta politikai riválisait, de miután lebukott, republikánus párttársainál, a legfőbb ügyésznél és a parlamenti vizsgálóbizottság elnökénél sem tudta elérni, hogy leállítsák az eljárást. A képviselők nem a pártfegyelmet követték, hanem az igazságot akarták kideríteni – a fékek és az ellensúlyok működtek. Egy demokráciában ezekre szükség van. És szabad sajtóra is, amelyben az ellenzéknek legalább akkora szava van, mint a kormánynak. Ugyanakkor az is igaz, hogy a demokrácia sebezhető, mert az alapvető jogokkal – a sajtó-, a gyülekezési és szervezkedési szabadsággal – a demokrácia ellenségei is élhetnek. Ebből okultak, akik autokratikus rendet építenek ki. Nem engedik meg maguknak azt a luxust, hogy egy valódi többesélyes választáson leváltsák őket.

HVG: De ha így van, akkor ez miért nem diktatúra?

K. J.: A diktatúrának és az autokráciának vannak közös vonásai. Ilyen, hogy minden lényeges, sőt sokszor lényegtelen kérdésben is a legfőbb vezér dönt. De igen fontosak a különbségek. A diktatúra jogilag is felszámolja a többpártrendszert, az ellenzék nem gyenge, hanem nulla. Illegalitásba kényszerül. Ellenben az autokráciában működhetnek ellenzéki erők. Az autokrácia is alkalmazza a megfélemlítés eszközeit, de azok nem jutnak el a kínvallatásokig, a tömeges kivégzésekig. Az autokráciában is sokaknak van okuk félni, mert kidobhatják őket az állásukból, karaktergyilkosságot hajtanak végre rajtuk, esetleg hamis vád alapján letartóztatják őket. De aki azt hiszi, hogy a diktatúra és az autokrácia között csak fokozati különbség van, az még nem élt diktatúrában! Ezzel együtt az autokráciákban megvan a hajlam, hogy azzá alakuljanak. Lehet, hogy a mai Törökország is friss példát szolgáltat erre, szinte a szemünk láttára. Majd meglátjuk, eljutnak-e a teljes, totális diktatúrához.

©

HVG: A nacionalizmust nem sorolta az autokráciák jellemzői közé. Magyarországon pedig az a benyomás, hogy a kettő kéz a kézben jár.

K. J.: Igyekeztem kizárólag olyan jellemzőket említeni az autokrácia vonásai között, amelyek csak ebben a politikai-hatalmi formában mutatkoznak, vagyis azokat, amelyek megkülönböztetik a demokráciától és a diktatúrától. Kézenfekvő példa erre a korrupció, amely mindhárom típusban megfigyelhető. Demokráciában is tömegesen fordulnak elő korrupciós esetek, és léteznek puritán diktatúrák is, olyanok, amelyekben pénzért nem lehet mindent megvenni. Sajnálatos módon a nacionalizmus is ilyen visszás jelenség, a demokrácia nem tesz immunissá ellene. Az egyik legtragikusabb példa erre az első világháború időszaka: a később egymással háborúba lépő koalíciók mindkét oldalán nacionalista hullám söpört végig. Nacionalista bosszúvágy dolgozott a békekötéskor is a nyugat-európai demokráciák politikusaiban, amikor a megalázó és teljesíthetetlen békefeltételeket rákényszerítették Németországra. Ebben az összefüggésben, ám nagyot ugorva az időben, megemlíthető a Trump-jelenség is. Az Egyesült Államok egyik nagy pártja a szélsőségesen nacionalista Trumpot jelöli elnöknek. Ha nem nyeri is meg a választásokat, a vele szimpatizálók tábora akkor is erős marad, és mivel az Egyesült Államok demokrácia, hallatni fogják a hangjukat. Újabban erős nacionalista hullám érződik Nagy-Britanniában is.

A rendszerkritikus

„A demokrácia több fontos alapintézményét szétrombolták; Magyarország autokrácia lett. Az a veszély fenyeget bennünket, hogy a magyarországi politikai rezsim hasonlóvá válik Putyin uralmához” – írta Kornai János már 2011-ben, Számvetés című tanulmányában a Népszabadságban. Az akkori megérzést mély elemzés követte, majd Kornai nekilátott az 1999-ben a Közgazdasági Szemlében megjelent, A rendszerparadigma című tanulmánya újragondolásának és aktualizálásának. Ennek az összegzését Még egyszer a „rendszerparadigmáról” – Tisztázás és kiegészítések a posztszocialista régió tapasztalatainak fényében címmel publikálta a minap, szintén a Közgazdasági Szemlében.

A rendszerparadigma Kornai megfogalmazása szerint a társadalomban működő rendszereket helyezi a vizsgálat középpontjába. Friss tanulmányában a posztszocialista átalakulás során szerzett tapasztalatok alapján fejleszti tovább a korábbi cikkben kifejtett elméleti gondolatokat. Világosan összegzi azokat a jellemzőket, amelyek megkülönböztetik a szocializmust a kapitalizmustól, a politikai-kormányzati formák tipologizálásával pedig három markáns típust különböztet meg: a demokráciát, az autokráciát és a diktatúrát.

Az amerikai Harvard és a magyar Corvinus 88 éves professor emeritusa pályája során kiérdemelte a legmagasabb magyar tudományos díjakat, a világ rangos akadémiái hívták soraikba, elnökévé választotta a Nemzetközi Ökonometriai Társaság, az Európai Közgazdasági Társaság, majd a Nemzetközi Közgazdasági Társaság. Tizenöt egyetem díszdoktora. Szinte valamennyi könyvét lefordították a világnyelvekre, a szakmai bestsellernek számító A hiányt például tíz, a tervgazdaság lebontásának lehetséges módozatait felvázoló Indulatos röpirat a gazdasági átmenet ügyében című munkáját 18 országban adták ki. Nagy összegző művét, A szocialista rendszert hat nyelvre, A gondolat erejével című önéletrajzi kötetét tízre fordították le. Utóbbi Ázsiában kínaiul, vietnamiul és japánul is megjelent.

Kornai ma az orbáni társadalmi berendezkedés következetes kritikusa. Legutóbbi írása, az U-kanyar Magyarországon, tavaly szinte egy időben jelent meg a Capitalism and Society című folyóiratban, valamint az Élet és Irodalomban.

Visszavezeti-e Magyarországot Orbán Viktor a szocializmusba, azt óhajtja-e restaurálni? Le lehet-e váltani békés úton ezt a hatalmat? A holnap megjelenő II. részből megtudhatják, miként vélekedik erről Kornai János.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!