szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Fürjes Balázs szerint Budapest mindenképpen újra fog pályázni, mert Magyarország 120 éve örök szerelembe esett az olimpiával.

"Az olimpiai pályázat visszavonása után a kormány megerősítette, hogy valamennyi olimpiai helyszínt fel fogja építeni. Mindig is azt ígértük, hogy így teszünk, s ez azt jelenti, hogy a 2024-re vonatkozó pályázat 2028-ban, és 2032-ben is releváns lehet” – mondta az Inside the Games nemzetközi internetes sportoldalnak Fürjes Balázs, a Budapest 2014 olimpiai projekt vezetője.

Fürjes szerint Budapest mindenképpen újra fog  pályázni, mert Magyarország 120 éve örök szerelembe esett az olimpiával.  A nyilatkozat azt jelenti, hogy elkészül a Duna partra tervezett olimpiai stadion is, s ebben rendeznék meg 2023-ban az atlétikai világbajnokságot.

©

Állítólag Budapest már egyeztetéseket kezdett az esemény megrendezésének előkészítéséről.

Azután, hogy a híroldalak beszámoltak Fürjes nyilatkozatáról, ő az MTI-nek már azt írta egy közleményben, hogy "nincs napirenden a kérdés, hogy Budapest pályázzon a 2028-as vagy 2032-es nyári olimpiára, előkészítés sem zajlik ebben az ügyben". "A kormány a korábban elmondottaknak megfelelően több, az olimpiától függetlenül szükséges sportlétesítmény építését tervezi, e tervek megvalósítását többször is megerősítette" - szögezte le, majd úgy folytatta: "Amennyiben a 120 éves magyar olimpiai álomból egyszer valóság lesz, akkor az minimális költséggel járna a sportlétesítmények tekintetében".

A tervezett beruházások között szerepel a Duna-partra tervezett Olimpiai Stadion, amelyben a hazai atlétikai szövetség javaslatára 2023-ban világbajnokságot rendeznének. Ezzel összefüggésben Fürjes már folytatott is megbeszélést Sebastian Coe-val, a nemzetközi sportági szövetség elnökével (IAAF) az aarhusi SportAccord konferencián. Atlétikában - Coe kezdeményezésére - a közelmúltban eltörölték a hivatalos pályázati eljárást, helyette az IAAF előzetes egyeztetéseket követően bejelenti a rendezőt. Az idei atlétikai vb Londonban, a 2019-es Dohában, a 2021-es pedig az egyesült államokbeli Eugene-ben lesz - áll az MTI kiegészítésében.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Ha kéri, Szájer még kaphat 40 millió forintot az EP-től

Ha kéri, Szájer még kaphat 40 millió forintot az EP-től

„A Néppártnak most kell kitennie a Fideszt”

„A Néppártnak most kell kitennie a Fideszt”

Bocsánatot kért Deutsch Tamás Manfred Webertől

Bocsánatot kért Deutsch Tamás Manfred Webertől