szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Indult a reggel Budapesten, természetes, hogy kiállt egy felújított metró a forgalomból. Ahogy a 74-es troli sem járt, szabálytalan parkolás miatt.

Két esemény, amely nélkül szinte rá sem ismernénk a budapesti közlekedésre, ha nem történnének meg rendszeresen. A Metróért Egyesület írta Facebookján ma reggel, hogy ismét ki kellett állnia a forgalomból egy felújított 3-as metrószerelvénynek. Az ok, mint általában: ajtóvisszajelzési hiba. Ami azt jelenti, hogy a vezetőnek azt mutatja a kijelző, hogy nem csukódott be minden ajtó. Addig pedig nem indulhat el, ki kell szállítania az utasokat, és kocsiszínbe közlekednie. Ez különösen kellemetlen, amikor reggeli csúcsforgalomban történik, mint például ma is.

A másik esemény is nagy gyakorisággal fordul elő: a Wesselényi, illetve a másik irányba a Dohány utcában, a Nagykörúton belüli keskeny utcákban haladó 74-es troli vonalán úgy parkol be egy jármű, hogy a troli nem fér el mellette. Pedig a parkolásra kijelölt helyet fehér csíkokkal is jelzik. Ilyenkor a trolik nem tudnak eljutni az Astoriáig. Az eseményt a BKK is jelezte Facebookján, azonban Vitézy Dávid képet is posztolt a gyakori esetről, hozzátéve, hogy gyakran nincsen következménye sem.

Annyi a szokatlan, hogy a képen éppen egy furgon akadályozza a trolit és nem egy BMW-s, mint több korábbi esetben is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Közlekedés

Most a 74-es trolit blokkolta egy figyelmetlen BMW-s – fotók

Nem járt egy ideig a kedd délutáni csúcsforgalomban a 74-es troli a Blaha Lujza tér és a Károly körút között, mert egy szabálytalanul parkoló BMW miatt nem tudott tovább hajtani az egyik Zugló felé tartó jármű. A troli a Károly körúti végállomás utáni szűk szakaszon akadt fenn. Itt az utca egysávos, mindkét oldalon vannak parkolóhelyek és elég egyetlen rosszul parkoló autó a 74-es járatok feltartásához.

hvg.hu Közlekedés

Lopóautóval indították újra a 74-es trolit – fotó

Újra a Dohány utcai szűk szakaszon akadt fenn a 74-es troli kedden egy szabálytalanul parkoló autó miatt. A Kazinczy utcánál állt a fekete színű, szlovák rendszámú BMW, amit végül lopóautóval vittek el a helyszínről. A Wesselényi utca/Erzsébet körút és a Károly körút között nem tudott járni a troli egy ideig, de a forgalom azóta helyreállt – írják a BKK Facebook-oldalán. Szinte havonta egyszer történik ilyen ezen a szakaszon.

hvg.hu Közlekedés

Fotók: Íme egy flegma BMW-s parkolás rövid története

Olvasónk a Dohány utca-Síp utca kereszteződésénél álló ház ablakából követte végig, ahogyan egy - ránézésre - X4-es BMW trehány parkolása miatt várakozásra kényszerül a troli. Egészen addig, amíg meg nem jelenik a közterületesek trélere.