szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Több szabolcsi településen napi rutin, hogy közmunkások éhbérért pucolják a diót. Ráadásul több helyen magáncégnek robotoltak törvénytelenül.

Ha valahol, Szabolcsban értenek a pénzcsináláshoz, hiszen még a közmunkásokból is komoly pénzt tudnak keresni. És ezt nem szégyelli az ország 26. leggazdagabb embere, Szabó Miklós sem – írta a 24.hu. A portál a HírTv  Célpont című műsorára hivatkozva közölte, több településen számít napi rutinnak, hogy tisztességesen megfizetett alkalmazottak helyett az éhbért kereső közmunkások pucolják a diót a kereskedő cégeknek.

A dióbél drága portéka, kilójáért minőségtől függően 3-4 ezer forintot kérnek a boltokban. A városi ember hiedelme szerint azért drága, mert a betakarítás és pucolás is nehéz munka, amelyhez sok embert kell fizetni. A valóság azonban, legalábbis a szabolcsi diós cégeknél más. A Célpont Kisaron járt, ahol a helyi közmunkásokat diópucolásra vezényelte a polgármester. Ha nem mentek volna, még a közmunkásságból is kirúgták volna őket és elvesztették volna az alig nyolcvanezer forintos keresetüket.

Ráadásul Kisaron és egy sor más szabolcsi településen (például Nagyaron, Fehérgyarmaton, Gügyén) a közmunkások nem az önkormányzat dióját pucolták, hanem két magáncég termését. Ez törvénytelen.

A Szatmárfruct Kft. és a Tranzit Dió Kft. rengeteget spórolt azon, hogy a diót nem a saját alkalmazottai pucolták meg, hanem önkormányzatoknak adták ki a munkát, akik közmunkásokkal pucoltatták a diót. A Tranzit Dió Kft. tulajdonosa az a Szabó Miklós, akit Debrecen leggazdagabb embereként tartanak számon, a legutóbbi Top100 kiadvány pedig a 26. leggazdagabb magyarként tartja nyilván, 42 milliárdos vagyonnal – írta a 24.hu.

Pontosítás

Lapszemlénk megjelenése után Szabó Miklós jogi képviselője helyreigazítási kérelemmel kereste meg lapunkat, amelyben jelezte, illetve a kft. cégpapírjaival igazolta: ügyfele nem tulajdonosa a Tranzit-Dió Kft.-nek, és soha nem is volt az.

A diós cégek az emberek helyett az önkormányzatoknak fizették ki a munka díját, akik pedig – mivel a start munka mintaprogram keretében szervezték az egészet – az államtól megkapták a közmunkabért.

Vagyis az önkormányzatok tiszta nyereségként tehették el azt a pénzt, amit a diós cégektől kaptak.

Frissítés:

Cikkünk eredeti változatában azt írtuk, hogy a Debrecen leggazdagabb emberének tartott Szabó Miklós a Tranzit-Dió Kft. tulajdonosa. Mint a fenti pontosításból kiderül, a kft. cégirataiban Szabó Miklós neve valóban nem szerepel.

Mindeközben kiderült, hogy a Tranzit-Dió Kft. a debreceni székhelyű Tranzit Csoport tagja. Erről a cég internetes oldala azt írja: „Az 1990-ben családi vállalkozásként induló TRANZIT-KER zRt. a XXI. századra csoporttá fejlődött. A Tranzit Csoport profiljába tartozik a víziszárnyasok teljes integrációja és feldolgozása – Tranzit-Food Kft., a diótermelés és feldolgozása, zöldség-gyümölcs felvásárlása, hűtőház üzemeltetése - Tranzit-Dió Kft., ill. műtrágya kis- és nagykereskedelme, takarmánykeverő üzemeltetése – Tranzit-Ker Zrt.” Márpedig – mint az például a 2014-ben Debrecen díszpolgárává váló üzletemberről készített bemutató filmből is kiderül – a Tranzit Csoport egyik alapító tulajdonosa Szabó Miklós. A goldenfood.info oldalon pedig, a Tranzit-Ker Zrt bemutatásánál a Szabó Miklós fotójával illusztrált anyagban úgy fogalmaznak: „Néhány évvel ezelőtt a szatmári térség hagyományaihoz kötődve létrehoztuk a Tranzit Dió Kft.-t, amely – nevéből adódóan – elsősorban diótermeléssel, -feldolgozással, valamint zöldség- és gyümölcsfelvásárlással és -értékesítéssel foglalkozik”.

A Tranzit-Dió Kft. tulajdonosa tehát a cégadatok szerint valóban nem Szabó Miklós, hanem Szabó Péter, de a cég létrejötte mindenképpen hozzá is kötődik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!