Robert Kuok Hock Nien (Guo Henian) jó négy évtizede Hongkongból szövi üzlethálóját. A kommunista Kínában mindenki ismeri – ő is ismer mindenkit a csúcsokon. Most Mahathir hívta, hát jött, különgépével. Tette tiszteletét – és ugyanezt kapta.

Köszönöm a támogatásod, most nekem van szükségem rád

– mondta a majáj kormányfő a hazahívott Kuoknak. Ki is jár a tisztelet az idősebbnek, elvégre az új főtanácsadó 95. életévét tapossa.

Robert Kuok Hock Nien

AFP / Zhang Wei

"Mindig ahhoz a társadalomhoz alkalmazkodom, ahol éppen pillanatnyi vállalkozásomat építem. Úgy viselkedem, akár egy kaméleon" – összegez a mágnás. Elég egy pillantást vetnünk Kelet-Ázsia térképére, alig találni olyan országot, ahol Kuoknak ne volnának vállalkozásai. Élelmiszerüzemek, luxus- és középkategóriájú szállodák, ingatlanbefektetések, cukor- és olajpálma-ültetvények. Nagyberuházásai Malajziától Hongkongon át Kínába, Ausztráliától Indonézián át Thaiföldig ívelnek. Sőt, túl Ázsián is.

Hibátlanul beszél angolul, folyékonyan malájul és öt kínai dialektusban. Vagyonát már jó húsz éve is 7 milliárd dollárra becsülték – ekkor a Forbes magazin milliárdosokat bemutató számának címlapjáról "a világ legügyesebb üzletembereként" nézett szembe velünk. A Bloomberg Billionaires Index most 19,9 milliárd dollárra taksálja a vagyont. Tanulságos, hogy térben, időben és a társadalmi ranglétrán mekkora utat tett meg ez a megamágnás.

Az egykori Brit Malájföld déli csücskén, Szingapúrral szemben, Johore Bahru városában látta meg a napvilágot 1923-ban. Apja a kínai Fucsien tartományból vándorolt be. A képzetlen (angolul soha meg nem tanult, az okulás helyett az ópiumhoz ragaszkodó) férfi kezdeti szatócsüzletéből fokozatosan építette föl kereskedelmi hálózatát és hűtőraktárláncát. Főleg cukorral, rizzsel, gabonával boltolt. De fölismerte, mennyire hiányzik a nyelvtudás, és hogy a családi vállalkozás kiterjesztéséhez mekkora szükség lesz gyermekei intenzív képzésére, sőt a malajziai gyarmati szokások elsajátítására is. Három fia már előkelő, britek vezette malájföldi iskolákba járt. A legidősebb, Robert kapcsolatai innen datálódnak későbbi nagyságokkal. Iskolatársa volt a későbbi független Malajzia második és harmadik miniszterelnöke, valamint Szingapúr időközben legendássá vált alapító kormányfője, Li Kuan Ju is.

Az ifjú Robert a hírneves szingapúri Raffles College diákja volt, amikor 1941 végén a japánok bombázni kezdték a szigetet és hadat üzentek a Brit Birodalomnak. Kuok alig 18 évesen sietve visszatért Johore Bahruba. Hamarosan a japán kereskedőóriás Mitsubishi cég helyi alkalmazottja lett, amely „magáévá tette” a szultanátus rizskereskedelmi monopóliumát. Kuok rövidesen a részleg vezetőjévé nőtte ki magát. Miután a „felkelő nap országának” bealkonyult és a császárság kapitulált, Kuok gyorsan elnyerte a visszatért katonai hatóságok kegyeit. Szerződést kötött velük arra, hogy friss termékekkel látja el azt az ötvenezer japán hadifoglyot, akiket egy közeli kaucsukültetvényre internáltak. Apjával együtt nemsokára ők lettek egész Dél-Johore legnagyobb alapélelmiszer-elosztói. Klasszikus ázsiai képlet, amikor kínai közvetítőket alkalmaznak a gyarmati főnökök és a helyiek közötti közvetítésre. Innentől Robert irányította a kereskedelmi hálózatot, a tengerparti nagy raktárakat, ahol óriási árukészletet halmoztak föl, amelyeket többnyire Szingapúrból hoztak be. Amikor édesapja 1948-ban hirtelen elhunyt, az alig 25 esztendős Robert átvette a család és vállalkozásai irányítását. A hangsúlyt a rizs helyett rövidesen a cukorkereskedelemre helyezte, főhadiszállását pedig 1953-ban Szingapúrba tette át.

Malajzia 1957-ben nyerte el függetlenségét, ez Kuok számára újabb nyereséggel kecsegtetett. Jól jöttek régi kapcsolatai, bejáratos volt a maláj politikai elit köreibe. Hamarosan jogot nyert az ország első cukorfeldolgozó gyárának fölépítésére – persze kedvezményes árfeltételek mellett. A '60-as évek derekán már uralkodó szerepet játszott az ország teljes cukoriparában. Pedig ebben az időszakban a malájok és a kínai kisebbség viszonya erősen megromlott. Ám míg a többi helyi kínai mágnás (és nemcsak mágnás) úgy érezte, megkülönböztetik, Kuok azokat kereste, akikkel szükségük lehet egymásra. Többször hangsúlyozta, hogy ő „igaz malajziai”, Délkelet-Ázsiához tartozik, de elkötelezett szülei szűkebb pátriája, Kína iránt is. Számára természetes volt, hogy már a hatvanas évektől jelentős cukor- és rizskereskedelmet folytatott az "óhazával". Jól példázza ezt, hogy Kuok még a Nagy Proletár Kulturális Forradalom idején is eredményes üzleteket kötött Kínával – ekkor még Hongkongon keresztül.

Mahathir Mohamad kormányfő

MTI / EPA / Fazry Ismail

A már nagyvállalkozó mindig nagyban játszott. És szárnyaló fantáziája tovább szállt – egy szállodalánc kiépítésére. A hosszú távon gondolkodó üzletember megértette, hogy a jól megtervezett és elhelyezett luxusszállodák időtlen beruházásnak bizonyulnak: időtlen időkig termelik a profitot és jól védekeznek az infláció ellen. Amióta a '60-as évek végén megszerezte magának, csupán a szingapúri Shangri-La szállodája alatti telek értéke a háromszázszorosára nőtt.

A hotel időközben világpolitikai legendává nőtte ki magát. 2015-ben ez lett a helyszíne Hszi Csin-ping kínai elnök és az akkori tajvani vezető legelső találkozásának. Hagyományosan itt tartják meg azt a Shangri-La Dialógust, amelyen a minap például széles e világ védelmi miniszterei és szakértői előtt a nyitó előadást Narendra Modi indiai kormányfő tartotta. A most kedden esedékes Trump–Kim-csúcstalálkozóra érkező amerikai elnöknek pedig már elődei is itt szálltak meg szingapúri látogatásuk során. A hotellánc egyre bővült (a Fidzsi-szigeteken meg Hongkongban), majd a kínai birodalom minden csücskében. És bár a szupervállalkozó elsősorban nem ingatlanspekulációval foglalkozott, tudta, hogy ebből is komoly pénzt csinálhat. Így ma már komoly tengerparti szakaszt mondhat magáénak a malajziai Penangban, nagyáruházai és irodaházai sorakoznak Szingapúrtól Sanghajig, hivatali felhőkarcolókat épített Manilában és Pekingben.

Ha a kínaiak talpa alatt olykor fölforrósodik a talaj, tudják, merre lehet leggyorsabban távozni a szorító helyzetekből. A régi kínai bölcselet szerint "az okos nyúl legalább három üreget váj magának". Amikor Malajziában kényesebbé vált a politikai klíma, 1974-ben Robert Kuok is áthelyezte főhadiszállását Hongkongba. Eközben továbbra is komoly beruházásokkal kísérletezett a Kínai Népköztársaságban, ahol igencsak fordulatos politikai események zajlottak. Az 1989. júniusi Tienanmen téri tüntetések idején Kuok éppen Peking szívében, pontosabban egyik legnagyobb helyi vállalkozásának kellős közepén találta magát. Vagy 530 millió dollárért hozzáfogott egy szuperberuházás, a Kínai Világkereskedelmi Központ fölépítéséhez.

Semmi kétség, ezt a kínai kormány – és Kuok is – saját maga kiváltságos kirakatának szánta. A bankárok és egyéb szerződő partnerek pánikba estek. Kuok viszont kitartott. Az építési munkákat elhalasztották, neki újabb pénzforrások után kellett néznie. De a vegyesvállalat bevált. Ma ez a palotakomplexum (benne persze két szállodával) adózás után is dollármilliókat hoz a konyhára.

Ő ugyan tartózkodik a politikától, ám rendkívüli befolyása miatt Pekingben (is) óriási a tekintélye. Senki sem lepődött meg azon, hogy annak idején, Hongkong visszatérésekor beválasztották azon kiválasztottak csoportjába, amely az új vezetésről döntött. Kínában mindig minden ajtó megnyílt előtte. Novemberben megjelent memoárjában meleg szavakkal emlékszik a reformer Teng Hsziao-pinggel folytatott társalgásaira. Azóta is csodálatáról és elismeréséről biztosítja a Népköztársaság irányítóit – persze mindannyiukkal szoros személyes kapcsolatokat épített ki. Hitvallása szerint az a legfontosabb, hogy elkötelezték magukat a gazdasági fejlesztés mellett. Számára pedig ez a legfontosabb!

AFP / Zhang Wei

Mint a legtöbb külföldi kínai – akikre sosem volt érvényes a hivatalos pekingi egyke-politika – Robert Kuok is népes família élén áll. Két házasságából nyolc gyermeke született. Legtöbbjük ma már nyakig bent van az üzletben. De a cégháló középpontjából váltig az "Öreg" szövi a szálakat. "Én vagyok az a kicsi szál, amely a legkülönbözőbb részeket összeköti." Főleg a stratégiára és a kapcsolatépítésre összpontosít, ám az utolsó szó mindig az övé. Méghogy "utolsó szó"?! A jelek szerint 94 esztendőn túl is nélkülözhetetlen. Mahathir Mohamad, a hatalomba visszatérő maláj kormányfő ezért hívja meg az ötfős "Bölcsek tanácsába". Ez a neves malájokból (és a kínai Kuokból) álló elittestület látja el tanácsokkal az államgépezet megújítását ígérő új kormányzatot. A régi-új miniszterelnök újra akar tárgyalni számos olyan elődje által kötött, kínai beruházásról szóló szerződést, amit előnytelennek lát. Márpedig a Pekingben (is) otthonosan mozgó mágnásnak lehet, hogy ez lesz a legkényesebb feladata.