Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megegyezett Elon Musk az ellene eljárást indító amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelettel (SEC) abban az ügyben, melyet csalás miatt indítottak a Tesla-alapító ellen.
Az amerikai tőzsdefelügyelet azért nyújtott be keresetet a Tesla első embere ellen, mert Musk még augusztus 7-én közölte a Twitteren, hogy privatizálja a jelenleg tőzsdén lévő vállalatot. A Tesla részvényeinek értéke azonnal szárnyalni kezdett, de ez hamarosan zuhanásba fordult, amikor kiderült, hogy nincs meg a fedezet a privatizáláshoz, a Tesla-vezér pedig közölte, hogy meggondolta magát. Erre a cég részvényesei polgári peres eljárást indítottak, arra hivatkozva, hogy Elon Musk félrevezette őket, és így tetemes anyagi veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni.
A tőzsdefelügyelet megállapítása szerint Musk valójában semmilyen potenciális pénzügyi partnerrel nem folytatott tárgyalásokat a privatizálás kapcsán, és tisztában volt egy ilyen tranzakció bizonytalanságával.
A SEC magyar idő szerint nem sokkal vasárnap éjfél előtt közölte: megegyezésre jutottak Muskkal, melynek értelmében az alapító maradhat a Tesla vezérigazgatója, de távozik az igazgatóság elnöki posztjáról. A tisztségről nem csak egyszerűen le kell mondania, a következő három évben nem is választható meg elnöknek.
Az eljárás során a felek abban is megállapodtak, hogy Musk és a Tesla 20-20 millió dolláros (összesen mintegy 11 milliárd forintos) büntetést fizetnek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.