Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Merész húzásra készül Luxemburg baloldali-liberális kormánya: megszünteti a marihuánatermesztés és -kereskedés tilalmát, mely általános az Európai Unió államaiban – kivéve Hollandiát.
A világon eddig két állam: Uruguay és Kanada szüntette meg a tilalmat teljesen, illetve az USA néhány államában – például Kaliforniában – enyhítettek a szigorú tilalmakon. Európában Hollandia jár az élen, de ott is 5 grammban maximálják az eladást. Mit tesz Luxemburg, ahol Xavier Bettel kormányfő megígérte, szabad lesz a marihuánafogyasztás?
Mikor és hogyan?
Ez bizony egyelőre homályba vész – állapítja meg a Le Quotidien című helyi lap. Mint ahogy arról is szemérmesen hallgatnak egyelőre, hogy mennyi lesz az adó. A kormány annyit közölt, hogy engedélyezik mind a termesztést, mind pedig a kereskedést – de szigorú állami ellenőrzés alatt. Nehogy bármilyen maffia rátegye a kezét erre a várhatóan nagy bizniszre. Luxemburg ugyan csak 2600 négyzetkilométeres nagyhercegség, de nagyon jó helyen van: pillanatok alatt elérhetik a környező országok marihuánára kiéhezett polgárai. Ez nem olcsó szenvedély, de hát Luxemburg az Európai Unió leggazdagabb állama.
2048 euró lesz a minimálbér
Ezt is bejelentette a kormány, mondván, hogy az árak is emelkednek. A minimálbér-emelés július elsejétől várható az Európai Unió leggazdagabb államában, amely az elsők között fedezte fel, hogy az alacsony adók vonzzák a multikat és a gazdag külföldieket. Ebből jól pénzel a nagyhercegség, mely megengedheti magának, hogy 2000 euró fölé emelje a minimálbért jövőre.
Mire költik a marihuána engedélyezése után várhatóan virágzó biznisz adóját? Ebben is elég szemérmes a kormányzat, mert nem sok részletet árul el – írja a Le Quotidien című helyi lap. Annyi azért már kiderült, hogy a bevételeket jelentős részben kábítószerfüggés elleni célokra akarják fordítani. A marihuána fogyasztása ugyanis gyakran keményebb szerek használatához vezet, melyek akár életveszélyesek is lehetnek.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.