Így mentette meg a vagány pesti testvérpár a falusi kisüzemet a bezárástól

„Ötszáz forintos napszámba jártam, nem volt itt más lehetőség” – ül le Éva szusszanni egyet a királyhegyesi Kanálka krémet gyártó manufaktúra pihenőszobájában.

A csongrádi hétszáz lelkes faluban korábban nem volt semmilyen munkalehetőség, főleg ha kisgyermekeket nevelő édesanyák szerettek volna elhelyezkedni. De a férfiaknak sem volt könnyebb. A szintén itt dolgozó Gábornak sem adódott volna nagyon más lehetősége. Főként úgy, hogy nem akarta, hogy veszendőbe menjen a tíz hektár földje, márpedig azt igen nehéz lett volna megművelni, ha a legközelebb munkalehetőséget adó Makóra jár be dolgozni.

A királyhegyesi krémgyártó manufaktúra 2013-ban, pályázati pénzből indult el, de aztán a kétéves projekt lejárta után egy évvel be is zárt. A bezárásig a Kft a kikísérletezett krémek készítéséhez szükséges berendezéseket is beszerzett, majd próbáltak üzemeltetőt keresni. Akkor a dolgozók nem igazán reménykedtek az újraindulásban.

Ám jött a fordulat, egy fővárosi testvérpár látott fantáziát a krémekben, szövetkezetet alapítottak, és újra elindították a gyártást. Két év munkája után most már úgy érzik, hogy sínen vannak. De nem volt ennyire egyszerű, főleg nem azoknak, akiknek semmi lehetőségük nem volt a krémfőzésen kívül a faluban.

Megcsinálták a programot, de azzal ki is fújt

„Sírva csuktam be utolsóként az ajtót, amikor kifutott a projekt” – idézi fel a műhely bezárását Csányi Tünde, aki most is szakmai vezetője az üzemnek, és kezdetektől benne volt a programban. Akkor is, amikor az egész elindult. Még 2013-ban pályázaton nyert 160 millió forintot a Tudásklaszter Nonprofit Kft., ebből a pénzből oktatást szerveztek helyi munkanélkülieknek, majd a képzés után indították el a tanműhelyt, ahol zöldségből, gyümölcsből készült krémeket főztek, sütöttek.

Csányi Tünde

hvg.hu

„Én magam is közmunkás voltam, éppen ezért is kerestek meg még 2013-ban engem is. Kapva kaptam az alkalmon, hiszen hiába volt zöldség-gyümölcs feldolgozói, ifjúság- és gyermekvédelmi felügyelői, szoftverműködtetői papírom, egyikkel sem tudtam elhelyezkedni. Később pedig jöttek a gyerekek, amikor hívtak, akkor volt másfél éves a kisfiam. Nagy dilemma volt, mert nincsen bölcsőde a faluban, de végül a családom segített, így belevágtam” – érzékelteti Csányi Tünde, hogy a pici településen milyen nagy lehetőséget jelentett a képzés, később pedig a műhely elindítása.

Viszont a pályázat lezárásával, amelynek az alapja a képzés volt, nem maradt muníció, hiába kísérleteztek ízletes, zöldségalapú krémek készítésével, sőt a "tanuló idő" alatt még díjakat is szereztek. De a termékeket el is kellett volna adni a piacon, ráadásul, hogy tovább működjön a műhely, nagyobb tételben. De ez nem ment. A projekt kifutásával le kellett állni. Egy év telt el, ekkor szálltak be a projektbe a fővárosi Molnár testvérek, akik fantáziát láttak az üzemben, amelynek működtetésére megalapították a Vidékért Szociális Szövetkezet.

Az adott szónak nagyobb súlya van, mint a szerződésnek

„Megdobbant a szívem, amikor bementünk a királyhegyesi házba. Pontosan ilyenről álmodtunk” – meséli Farkas-Molnár Ágnes, hogy miért is csaptak le a lehetőségre, ami akkoriban éppen nem sok jóval kecsegtetett. „Csongrád megyei születésű vagyok, mindig is terveztünk egy ilyen profilú vállalkozást. Itt van cékla, hagyma. A krémek, amelyeket az asszonyok főztek, nagyon ízletesek, ezeket meghagytuk, csak néhány termékkel bővítettük a szortimentet” – magyarázza Ágnes, aki a helyi termelőkkel is gyorsan megtalálta a közös hangot.

„Nagy mennyiségű kápia paprika szállításában állapodtunk meg egy családdal, és nem kötöttünk szerződést, azt mondták, hogy hozzák, az adott szó számít. És így lett.” – meséli Farkas-Molnár Ágnes, az egyik alapító, amikor már az alapanyagok beszerzéséről beszélgetünk. Sok vállalkozásnak ez gondot jelent, de Ágiék zömében a faluból szerzik be a céklát és a hagymát, sőt az egyik dolgozójuk az otthon megtermelt hagymát is a manufaktúrának adja el. Piaci áron veszik meg tőle, így a kettő együtt már jó jövedelmet jelent az egyébként minimálbéres fizetéssel.

hvg.hu

Hajtás van, de mindenki szereti

Az üzem valaha tejcsarnok volt, az épület szerkezetét nem változtatták meg, csak felújították. Az egyik helyiségben tárolják a tisztításra váró zöldséget, gyümölcsöt, innen éppen kedden fogyott el a birsalma, most a hagyma vár az előkészítésre. Aztán hámoznak, darabolnak, sütnek, főznek, fűszereznek, majd végül kézzel adagolják a kész terméket, a céklából hagymából, meggyből, birsalmából és más zöldségekből készült, ízesített Kanálka krémet az üvegekbe. Mindezt négyen végzik, egy húzós, birsalmás napon 768 üveget töltöttek meg úgy, hogy a munkafolyamat első mozzanatától kezdve az utolsóig el kellett végezni.

„Nekünk ez egy megváltás. Ha nem lenne, akkor maradna a közmunka, vagy a napszám pár száz forintos órabérrel” – mondja Éva, akinek a férje három műszakban jár át Makóra. Az asszony szerint kell a pénz is, és valakinek kell a gyerekekkel is lennie.

„Nem úgy van, mint a tanműhelyben, a tempó változott” – ismeri el Tünde, hogy a motiváció sokat számít, most a manufaktúrát mindenki egy kicsit a magáénak is érzi.

hvg.hu

„Sínen vagyunk, de most jön a java”

„Sajtüzletekben, kisebb boltokban már lehet kapni, de az egyik üzletlánc is felfigyelt már ránk” – sorolja az eredményeket a szövetkezetalapító Farkas-Molnár Ágnes, aki azt is tudja, hogy még pár évnek el kell telnie, hogy azt érezze, hogy eredményeket értek el. Sok pénzt fektettek bele a vállalkozásba, fizetik a királyhegyesi épület bérleti díját, a bérek kifizetését támogatja még az Országos Foglalkoztatási Alap. „Ez a két év volt a tanulási idő, most jön a neheze” – teszi hozzá Farkas-Molnár Ágnes.