Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A magyar felnőttek több mint fele játszik vagy játszott már életében valamilyen videojátékkal. Az e-sport már profi sportágnak számít, és óriási üzlet épült rá.
Nem lehetett nem észrevenni a sürgő-forgó politikusokat a tavaly tavasszal Budapesten megrendezett V4 Future Sports Festivalon, Kelet-Közép-Európa legnagyobb videojátékos rendezvényén. Az eNet Internetkutató felmérése szerint a magyarországi videojáték-piac mérete 2017-ben már meghaladta a 28 milliárd forintot – olvasható az e heti HVG Gazdaság rovatában. A tipikus e-sportoló 18-24 év közötti férfi, jellemzően diák, napi 3-5 órát tölt felkészüléssel.
A magyar játékfejlesztők ma leginkább külföldi megrendelésre dolgoznak, alvállalkozóként, illetve bérmunkában. Ennek több évtizedes hagyománya van, hátulütője viszont, hogy az így elkészített játékokért általában a külföldi megrendelők zsebelik be az elismeréseket. Kevés az olyan műhely, amely saját erőből képes sikereket elérni külföldön. Szakértők szerint ebből a filmgyártáshoz hasonló adókedvezményekkel lehetne kitörni, de az iparági szereplőknek eddig nem sikerült egységesen fellépniük ennek érdekében.
Részletek az e heti HVG-ben.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki hallott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.