Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Több száz járatot töröltek Németországban a düsseldorfi, a köln-bonni és a stuttgarti nemzetközi repülőtér csütörtöki menetrendjéből a biztonsági szolgálatok dolgozóinak egész napos sztrájkja miatt.
Az éjszaka kezdődött sztrájk nagyjából 110 ezer utazót – köztük magyarokat is – érinthet. A Budapest Airport vállalati kapcsolatok igazgatója az InfoRádióban csütörtök reggel elmondta, hogy a Lufthansa Münchenbe közlekedő, valamint az Eurowings Düsseldorfba induló reggeli járata nem szállt fel, az utasokat más járatokra irányították át.
A düsseldorfi repülőtéren 350 járatot töröltek a tervezett 570 közül, Köln és Bonn közös repülőterén 131 járat marad ki a tervezett 199-ből, Stuttgartban 142 járatot töröltek a tervezett 270-ből az ARD országos köztelevízió reggeli összeállítása szerint.
A köln-bonni repülőtér a légi teherszállítás egyik fontos csomópontja, ott már éjfél előtt káosz alakult ki a rakományt a repülőgépekhez szállító teherautókat ellenőrző bejáratoknál.
A figyelmeztető sztrájkot a szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi) hirdette meg, amely egységesen 20 eurós (6540 forint) bruttó órabért akar kiharcolni az utasokat, a teherszállító járatok rakományát és a légitársaságok személyzetét ellenőrző cégek dolgozóinak, országszerte 23 ezer munkavállalónak.
Az ágazat munkaadói érdekképviseletével (Bundesverband der Luftsicherheitsunternehmen – BDLS) folytatott bértárgyaláson eddig négy fordulót tartottak, rendre eredménytelenül.
A repülőtéri biztonsági szolgálatok munkatársainak órabére régiónként eltérő Németországban. A BDLS szerint a Verdi követelését egyes térségekben 40 százalékos béremeléssel lehetne teljesíteni, és ekkora emelést nem tudnak kigazdálkodni a munkaadók.
A bértárgyalás következő fordulóját január 23-án tartják, a Verdi addig további sztrájkokat szervezhet követelésének alátámasztására.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?