Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Hiába hiszi azt a vendég, hogy fenntartható forrásból származó ételt eszik, több helyen kihalás által fenyegetett állatok húsát szolgálják fel.
Veszélyeztetett fajú cápák húsát is felszolgálják brit éttermekben - derült ki az éttermekbe szánt cápatermékek DNS-vizsgálatából.
Az Exeteri Egyetem kutatóinak vizsgálatai során két olyan cápától származó mintákat találtak, amelyeket a kihalás fenyegeti. Egyikük, a csipkés pörölycápára például nemzetközi tilalmak vonatkoznak.
A Scientific Reports című lapban megjelent tanulmány elkészítéséhez éttermekbe szánt cápauszonyokat, valamint halkereskedésekbe és gyorséttermekbe kerülő cápasteakeket vizsgáltak. Kiderült, hogy jórészt tüskéscápát értékesítettek általános megnevezések alatt.
"Szinte lehetetlen egy fogyasztó számára tudni, hogy mit vásárol meg. Az ember azt hiheti, hogy fenntartható forrásból származó terméket fogyaszt, miközben valójában veszélyeztetett fajt vásárolt meg" - mondta Catherine Hobbs exeteri tudós.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?