Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Jogi segítséget nyújtana ehhez a kormány, amely szerint jelentős bevételeket jelent az országnak, ha sportszövetségek ide rakják át a székhelyük. Bánki Erik szerint a nagy sportesemények ugyanígy növelik a bevételeket.
A magyar kormány 2011-ben megfogalmazott sporttal kapcsolatos koncepciójának újabb fontos eleme a nemzetközi sportszövetségek Budapestre csábítása, amihez a jogi feltételeket biztosítaná a sporttörvény azon módosító indítványa, melyet Bánki Erik országgyűlési képviselő nyújtott be a Parlamenthez. A fideszes képviselő javaslatának általános vitája már lezajlott, Bánki Erik pedig a Digisport Reggeli start című műsorában hétfőn beszélt arról, hogy a módosítás révén rugalmasan és gyorsan költözhetnének a magyar fővárosba a szövetségek, illetve alakíthatnák ki központjukat az újak. A politikus hangsúlyozta, ahogy a nagy sportesemények hazai rendezésének, úgy a sportszervezetek Magyarországra csábításának is pozitív hatása lenne a költségvetésre.
"Kiszámoltuk, hogy egy nemzetközi sportszövetség egy alkalmazottjából 14-15 millió forint közvetlen bevétele van a magyar költségvetésnek. Másrészt, ha a szövetségeknek itt van a központjuk, akkor a tagországok képviselői sokkal többször jönnek el Magyarországra, hiszen ezek a szövetségek konferenciákat, kongresszusokat, egyéb rendezvényeket nagyobb kedvvel, lelkesedéssel fognak Budapesten megrendezni" - mondta, kiemelve, hogy a sporteseményekhez hasonlóan ez is kiváló marketing Magyarország számára, aminek nem csupán a sportban, hanem egyéb területeken is komoly pozitív hozadéka lenne az ország számára. "Kimutatott tény, hogy ahol sportvezetőként vagy csak szurkolóként jártak pénzügyi befektetők, azokat a helyeket sokkal nagyobb kedvvel választják később befektetési célpontként is."
Bánki Erik külön hangsúlyozta, hogy a mostani javaslat nem szól adókedvezményről, csak a jogi hátteret teremti meg a székhely magyarországi kialakításához. Mint mondta, a szövetségek számára vonzó lehet, hogy Magyarországon viszonylag olcsó a munkaerő, olcsóbbak a rezsiköltségek, így összességében a működési költségek. "Az, hogy adókedvezménnyel meg kell-e mindezt támogatni, akkor derül majd ki, amikor érdemi tárgyalásokat tudunk kezdeményezni ezekkel a szövetségekkel" – jegyezte meg a politikus, aki szerint a törvénymódosítás elfogadása után kezdődhetne meg az érdemi lobbitevékenység a szövetségeknél, és ebben a munkában számítanak azokra a magyarokra, akik nemzetközi szövetségeknél töltenek be fontos pozíciót.
A kormány az ENSZ-et is a magyar fővárosba hozná.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.