Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Simicskától a körözött szaúdi milliárdoson keresztül az adófizetőkig bezárólag sokak segítségérére rászorult a kormányfő saját lábán álló leányának férje, Tiborcz István, aki tíz év alatt az ország legfiatalabb milliárdosává nőtte ki magát. Ezt a tíz év alatt bejárt pályát követi végig az e heti HVG.
Idén is megjelent A 100 leggazdagabb című kiadvány, amely szerint Csányi Sándor 360 milliárd forintjával továbbra is a legvagyonosabb magyarnak számít. Tiborcz Istvánnak is van már 35 milliárdja.
Az idei 100-as listára öt új név került fel, közülük a legelőkelőbb pozíciót a 33 éves Tiborcz István érte el. A kormányfő veje ingatlanfejlesztéseinek köszönhetően 35 milliárd forintos vagyonával a 32. helyet foglalta el. De nemcsak itt lépett előre, a kiadványban megjelent Befolyás-barométer listáján is már a 22. helyet foglalja el. Ez azt jelenti, hogy a kiadvány szerkesztői szerint ő a 22. legbefolyásosabb magyar.
Csabdit és az ottani Tiborcz-tanyát alig néhány kilométer választja el a sok szempontból az ország közepének számító Felcsúttól. Ezen a kies, lankás tájon indult Tiborcz István mesébe illő meggazdagodásának története 2009-ben – idézi fel a kezdeteket a HVG. Ebben az évben hozta létre az akkor még csak 23 éves Tiborcz, valamint barátja, Erdei Bálint az ES Holding nevű céget, amelyből később megalakult a sokak számára sokkal ismerősebben csengő névvel bíró Elios Zrt.
Az ES Holding 2009-ben még szerénynek mondható, mindössze 8,4 millió forgalomról számolhatott be, igaz, már azon is 2 millió forintos nyereséget ért el. Tiborcz István ebben az időben már Orbán Viktor lányával járt, kapcsolatuk a második évbe lépett. A következő év (a következő tízhez hasonlóan) álomszerűen alakult. A hetilap évről évre, cégről cégre, üzletágról üzletágra követi Tiborcz István felemelkedésének, kapcsolati hálója erősítésének, gazdagodásának legfontosabb állomásait, a pufidzsekitől a Louis Vuitton táskákig és a G-osztályos Mercedes terepjárókig. Részletek, idővonal és felejthetetlen élményeket megörökítő fotók a HVG e heti számában.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.