szerző:
hvg.hu

Kiterjeszti együttműködését a VW és a Ford, közös cégben fejlesztik az elektromos hajtást és az önvezető technológiát.

Hivatalosan is bejelentette a Volkswagen és a Ford, hogy kiterjesztik együttműködésüket, a jövőben elektromos és önvezető járműtechnológiát. A két cég januárban jelentette be, hogy össze fognak dolgozni, de akkor még csak teherjárművekről volt szó.

A Ford és a VW „egymástól függetlenek” maradnak, és folytatódik köztük a „heves verseny” a járműpiacon – közölte a megállapodás kapcsán Jim Hackett, a Ford vezérigazgatója. Egyébként nem ez a két autógyártó az első, ami szövetségre lép egymással a jövő közlekedését várhatóan meghatározó, de jelenleg költséges fejlesztési fázisban lévő technológiák kapcsán: a General Motors a Hondával működik együtt, a BMW a Daimlerrel.

A Ford 2017-ben jelentette be, hogy egy milliárd dollárt fektet az Argo AI nevű, önvezető rendszereket fejlesztő startupba. A mostani bejelentés szerint a VW 2,6 milliárd dollárt fog az Argóba fektetni, egy milliárdot pénzben, plusz odaadja a saját, 1,6 milliárd dollár értékű önvezető-jármű fejlesztő egységét. Cserébe az Argo Európába (is) helyezi a működését, helyi teszteléssel együtt. Az Argo úgynevezett 4-es szintű autonómiával rendelkező járműveket fejleszt, ezek képesek a teljes, emberi beavatkozás nélküli önvezetésre, de csak előre meghatározott területen, és nem bármilyen időjárási körülmények közt.

Az önvezető technológia kifejlesztése lassabban halad és költségesebb, mint amire pár évvel ezelőtt sokan számítottak. Egy elemzés szerint a világ autógyártó cégei összesen várhatóan 225 milliárd dollárt fognak a technológiába ölni 2019 és 2023 között.

(CNBC)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Főleg útépítésekre szerződtek májusban az építőiparban

Főleg útépítésekre szerződtek májusban az építőiparban

Több mint tízezer nyaraló menekült erdőtűz miatt Horvátországban

Több mint tízezer nyaraló menekült erdőtűz miatt Horvátországban

A Dunába gurult egy autó Nagymarosnál, meghalt egy ember

A Dunába gurult egy autó Nagymarosnál, meghalt egy ember

Az emberiség 11 százaléka éhezik

Az emberiség 11 százaléka éhezik

Podcast: Mi köze az Amazon Alexának a Despacitóhoz?

Podcast: Mi köze az Amazon Alexának a Despacitóhoz?

Szinte a hajunkat súrolják a görög Szkiathoszra leszálló gépek - videó

Szinte a hajunkat súrolják a görög Szkiathoszra leszálló gépek - videó