Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Talán kevesen tudják, hogy Vida József, a Takarékbank vezetője pályáját szakácsként kezdte – indul a cikk a mindmegette.hu-n.
Az immár a fideszes médiaholdinghoz, a KESMA-hoz tartozó lap szerint a Takarékbank vezetőjét és a TV2 leendő tulajdonosát „édesanyja már 3-4 évesen sem tudta kiküldeni a konyhából, a kisfiú főzött, sütött a maga kis gyúródeszkája és pici sodrófája segítségével. Aztán felnőve mégis inkább pilóta szeretett volna lenni, de ettől a pályától eltanácsolták, mert már akkor szemüveget kellett viselnie.”
Később kitanulta „a cukrászat, a hidegkonyha és a hagymavágás rejtelmeit”, majd „bemutató szakácsként dolgozott, ahonnan elindult menedzseri karrierje a Pest-Buda Gasztroláncnál, ahol több mint öt évig üzemi konyhákat tervezett”.
A cikkben olvashatunk Vida József főzési filozófiájáról is: „Minden ételnek ki kell hozni a színe-javát, a sava-borsát. Nagyon szeret kísérletezni, nem tudatosan vásárol, ha meglát egy gusztusos alapanyagot, azonnal továbbgondolja. Nem főzi meg kétszer ugyanúgy az ételt. A magyar konyháról mindent elmond, hogy a zsír nem keverhető össze az olajjal.”
És mi a kedvenc étele? A madártej, paradicsomleves betűtésztával, mákos guba, paprikás csirke, de az is kiderül, hogy nemcsak a kutyahúst nem enné meg soha, de a zöldbabfőzeléket és a tökfőzeléket sem.
És ha valakit ez sem győzött volna meg, itt egy videó a szakácsból lett bankvezér főzési tudományáról:
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.