szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sylvie Goulard az egyik csúcsportfólióra volt esélyes, a parlament azonban nem a felkészültségét vonta kétségbe.

Elutasította az Európai Parlament az új Európai Bizottság francia tagjának a jelölését – írja a Politico. Sylvie Goulard személyéről titkos szavazáson döntött az EP belső piaci és ipari bizottsága, azt követően, hogy első meghallgatása után már pótmeghallgatásra hívta vissza.

Goulard-ral kapcsolatban nem annyira felkészültsége miatt tiltakoztak a képviselők, hanem amiatt, hogy a francia liberális politikus ellen jelenleg is OLAF-vizsgálat zajlik amiatt, hogy a gyanú szerint jogtalanul vett fel pénzt az uniós kasszából egy fiktív asszisztens után.

Az elutasítás csak növeli Ursula von der Leyen új bizottsági elnök gondjait. Korábban a román és a magyar jelöltet szórta ki még a meghallgatás előtt a parlamenti jogi bizottsága, a német politikus egyelőre nem erősítette meg, hogy kit vár a helyükre. Így egyelőre azt sem lehet biztosan tudni, hogy a magyar kormány újabb jelöltje, Várhelyi Olivér a bizottság tagja lehet-e, és ugyancsak a bővítési portfóliót kapja-e, mint Trócsányi László.

A Népszava csütörtöki számában már arra hívta fel a figyelmet, hogy aligha tartható a menetrend, hiszen a magyar és a román jelöltet jövő hét hétfő-kedden már meg is kellene hallgatni, miközben még nem is tudni biztosan a személyüket vagy a portfóliójukat. A gondokat tetézi az is, hogy a román kormány elleni bizalmatlansági indítványba belebukott a bukaresti kabinet.

Az új bizottságról az eredeti menetrend szerint október 23-án szavazna az Európai Parlament, jó esetben az új jelöltek meghallgatása csak az ezt megelőző napokban várható.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Gyükeri Mercédesz Gazdaság

Von der Leyen biztosai sem lesznek engedékenyek Magyarországgal szemben

Az új Európai Bizottság eddig ismert tagjainak meghallgatása után úgy tűnik: nem nagyon változik a kormány és a brüsszeli testület távolról sem felhőtlen viszonya. Lesznek viták a jogállamisággal kapcsolatban és a migráció kérdése sem oldódik meg egy csapásra csak azért, mert a bizottság elnökét Jean-Claude Juncker helyett Ursula von der Leyennek hívják a következő öt évben. A jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban azonban felcsillanhat egy apró reménysugár.