Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az amerikai lap a hét végén hosszú cikkben foglalkozott az európai agrártámogatások útjával, de többször is falakba ütköztek a kutatás során.
Komoly nehézségekkel kellett szembesülnie New York Times újságíróinak, amikor az uniós agrártámogatások útját próbálták felderíteni. Mint arról beszámoltunk, a lap vasárnap magyarul is megjelentetett egy cikket, amelyben arról írtak, hogy az EU-s agrártámogatások jó része közép-európai oligarchák zsebébe vándorol, a cikk egyik szerzője, Matt Apuzzo pedig külön cikkben számolt be arról, hogy milyen nehezen sikerült hozzájutniuk a szükséges információkhoz.
Az újságíró arról ír, hogy bár az EU elvileg átláthatóan működik, gyakorlatilag nem tudták hivatalos forrásból megszerezni azt a listát, amely a támogatott agrárvállalkozókat és birtokokat tartalmazta volna, mert többen fedőcégek mögé bújva szerzik meg a pénzeket, így ellenőrizhetetlen a támogatás útja. Az újságírók adatkérését azzal az indokkal utasították el, hogy túl bonyolult lenne megszerezni a szükséges adatokat a nemzeti kormányok számítógépeiről.
Az újságíró arról is beszámol, hogy amikor az EU olaszországi, isprai kutatóintézetének (Joint Research Centre) munkatársaival akartak beszélni az agrártámogatásokról, az Európai Bizottság néhány tisztviselője is ragaszkodott hozzá, hogy részt vegyen a találkozón, és végighallgatták, hogy miről beszélnek a kutatók az újságírókkal.
A bürokratikus akadályok mellett pedig Közép-Európában azzal is szembesültek, hogy többen nem mertek nyilatkozni nekik: Apuzzo beszámol arról, hogy találkoztak egy mezőgazdasággal foglalkozó magyar környezettudóssal, aki amint megtudta, hogy miről akarnak cikket írni (az állami támogatásokat összekapcsolni a földtulajdonosokkal), inkább megszakította a beszélgetést, mondván nem sokat tud a mezőgazdaságról, nem tudja, hol vannak a földek, inkább nem akar beszélni a kutatásairól, és hagyják ki a cikkből.
Az újságírók később értették csak meg gazdák beszámolóiból, hogy aki a kormányt kritizálja, az elesik a támogatásoktól, vagy váratlan ellenőrzéseket kap. Az újságíró megemlíti azt is, hogy Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkár sokat segített nekik a folyamatok megértésében, de később ő is megszakította velük a kapcsolatokat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A szerző 10 éve jógázik a jóga őshazájában, mesterfokozatot is szerzett jógatudományból Indiában. Szeretettel Delhiből sorozatunk írása.
A Tisza szigetek korábbi koordinátora, Farkas Dezső az elnöke az Irány a Jövő Pártnak.
Az USA közéletének legnagyobb sztorija végzetes is lehet az amerikai elnök számára.
Egyre inkább úgy érződik, hogy a magyar kormánypárt nem csak az online világban kerül vesztes helyzetbe.
A független képviselő tizennyolcadik tüntetét tartotta szombaton.
Nem ez az első eset, hogy a tiszásokat fenyegetik.
A Gyurcsány-tánc óta nem láttunk ilyet.
Bozó Szabolcsot a bátyja beszélte rá, hogy tegye fel a képeit az Instagramra – és csoda történt.