Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Szakértők hordónként 55 dollárt várnak.
A koronavírus okozta járvány egyik hatásaként jelentősen csökkenthet a kőolaj ára, a Brent jegyzése akár 55 dollárra is gyengülhet hordónként az energiahordozó iránti kereslet mérséklődésére szakértők szerint.
Az északi-tengeri Brent olajfajta ára 16 óra körül 1,09 dollár (1,82 százalék) csökkenéssel, 58,80 dolláron állt.
A Brent csúcsa idén eddig 70,58 dollár volt, amit január 6-án állított be.
Szakértők azzal számolnak, hogy a kőolaj ára tavaly augusztus óta legalacsonyabb szintre, 55 dollárra is süllyedhet, ha nem sikerült rövid időn belül megállítani a fertőzés terjedését.
Két éve, 2018-ban Kína napi olajkereslete 13,5 millió hordó volt, 5,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Abban az esetben, ha most nem sikerül megfékezni a koronavírus terjedését, akkor az egyebek között az olajkereslet jelentős visszaesésével járhat, aminek árcsökkentő hatása lenne.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.