Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Sebestyén Roland vállalkozóhoz köthető két cég összesen 2,1 milliárd forint értékben kapott paksi megbízásokat.
Tavaly novemberben elkészült az a bicikliút, ami Paksot köti össze a Dunakömlőddel, a mindössze 2,5 kilométeres út az eredetileg becsülthöz képest 300 millió forinttal többe, összesen 779 millió forintba került, írja a Direkt36.
Az utat egy Sebestyén Roland nevű vállalkozó és partnere építette meg, márpedig Sebestyén üzletelt Orbán Viktor feleségének, Lévai Anikónak a szűkebb rokonságával is.
A Real-Rent nevű cége és egy Amalfi Hungária nevű másik, szintén hozzá kötődő vállalkozás pedig jelentős építőipari megrendeléseket kapott Pakson, a portál összesítése szerint a két cég 2,1 milliárd forint értékben szerzett megbízásokat Pakson az elmúlt két és fél évben.
A Direkt36 szerint a paksi munkákat például minden esetben olyan pályázatokon nyerte el a Real-Rent és az Amalfi Hungária, amelyeknél az önkormányzat döntötte el, hogy milyen más cégeket hív meg a közbeszerzésekre.
Sebestyén a portál megkeresésére azt mondta, hogy szerinte természetes, hogy az építőipari cégek közbeszerzéseken jutnak megrendelésekhez, ezt ő minden esetben törvényes módon tette.
Szerinte véletlen, hogy kapcsolódási pontokat lehet találni közte és néhány versenytársa között.
Sebestyénéknek ingatlanfejlesztési projekjük is van Pakson, a Gesztenyés Park nevű lakópark honlapja szerint egy Centrál-Ing Kft. nevű céget bíztak meg a tervezett lakások értékesítésével, a cég leányvállalatának egyik tulajdonosa egy Ökrös Imre nevű férfi, aki Orbán Viktor rokona. Egészen pontosan Lévai Gizellának a férje, aki Orbán feleségének, Lévai Anikónak a nővére – írja a Direkt36. Plusz Sebestyén cégeinek egyik korábbi ügyvezetője és egy céges tulajdonostársa is megjelent Ökrös Imre és testvére, Ökrös Marianna vállalkozásaiban.
Lévai Gizella fiával, Szeghalmi Márk Ádámmal is alapított közös véget Sebestyén, a vállalkozás székhelye Budapesten volt, de a cég neve, a Paks Ház Kft. utalt rá, hogy Pakson akarnak tevékenykedni.
Sebestyén egy harmadik paksi ingatlanos projektbe is belevágott: 2016 szeptemberében másokkal együtt létrehozta az Atompark Kft. nevű céget, amelyben jelenleg is egyharmados részesedése van. Az Atompark két hónappal a létrejötte után már kötött is egy előszerződést egy paksi ingatlan megvásárlására, de azt végül Szabó Péter fideszes polgármester szavazás nélkül levette a napirendről.
Borítóképünkön jobbra Sebestyén Roland, amint Szabó Péter paksi polgármesterrel szerződést ír alá.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.