Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A koronavírus-fertőzésben megbetegedettek száma Ausztriában szerda délután elérte az 1646-ot.
Az osztrák kormány 38 milliárd eurós segélycsomagot hirdet a munkahelyek megmentésére - jelentette be szerdán Sebastian Kurz kancellár.
Minden tőlünk telhetőt megteszünk , hogy megakadályozzuk a tömeges munkanélküliséget
- hangsúlyozta Kurz. A kormányfő kifejtette, hogy a korábban meghirdetett négymilliárd eurós sürgősségi segélyen túl kilenc milliárdot szánnak a garanciákra és a hitelekre, 15 milliárdot a "különösen erősen sújtott" ágazatok számára, tízmilliárdot pedig az adóhalasztásokra. Ez "szükséges és igazságos" - szögezte le Kurz. Arról is beszélt ugyanakkor, hogy a kormány által a koronavírus-járvány miatt meghirdetett anyagi segítségnyújtás minden vállalkozás számára elérhető.
Közben Alma Zadic igazságügyi miniszter bejelentette, hogy a közigazgatási eljárásokat, illetve a bírósági tárgyalásokat április végéig felfüggesztik; így a következő hetekben nem hirdetnek ítéleteket, nem adnak ki menekültstátuszokat, és nem kerül sor válásokra sem. Kivételt képeznek a fogvatartással, illetve az előzetes letartóztatásokkal kapcsolatos határozatok. A tárcavezető indoklása szerint "egész egyszerűen nem felejthetünk ott embereket a börtönökben". Közben a fogva tartottak nem fogadhatnak látogatókat, az ügyvédek csak üvegablakon keresztül beszélhetnek ügyfeleikkel.
A koronavírus-fertőzésben megbetegedettek száma szerda délután elérte az 1646-ot; ugyanakkor kilenc pácienst időközben gyógyulttá nyilvánítottak.
Tirolban (382 fő), Vorarlbergben (123 fő) és Alsó-Ausztriában (256 fő) továbbra is magas a betegek száma, ezért további településeket helyeztek vesztegzár alá. Tirolban két kedvelt síterep, Sölden és Christoph am Arlberg, míg Vorarlberg tartományban Lech, Klösterle, Warth és Schröcken került karantén alá. Szerda délután Salzburg tartományban a 2813 lakosú Flachaut, valamint Bad Gastein, Bad Hofgastein, Dorfgastein, Großarl és Hüttschlag településeket is lezárták. Tirol tartományt emellett utazásra nem javasolt térséggé nyilvánították; így azoknak, akik az elmúlt két hétben ott jártak, két hetet karanténban kell tölteniük.
Koronavírus-fertőzés következtében Stájerország tartományban szerdára virradóra két 80 éves férfi halt meg; Alsó-Ausztriában pedig egy 76 éves férfi vesztette életét; mindegyiküknek más súlyos megbetegedései is voltak. Linzben egy 27 éves lány hunyt el, aki 14 éve egyéb súlyos panaszokban is szenvedett; emellett Felső-Ausztriából is jelentettek egy halálos esetet. A lakosság nagy része betartja az óvintézkedéseket és a korlátozásokat; a rendőrségnek eddig összesen 18 esetben kellett intézkednie.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.