Szijjártó: Eddig 121 repülőgép hozott védőeszközöket Kínából

A miniszter szerint a szállítások az elkövetkező hónapokban is folytatódnak.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
Szijjártó: Eddig 121 repülőgép hozott védőeszközöket Kínából

Eddig 121 repülőgép szállított az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket Magyarországra Kínából - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek.

A tárcavezető Vang Ji kínai külügyminiszterrel való egyeztetése után köszönetet mondott kollégájának, amiért a kínai hatóságok segítségett nyújtottak Magyarországnak az egészségügyi védekezés sikeréhez szükséges eszközök beszerzésében. A miniszter elmondása szerint eddig 121 repülőgép szállított maszkokat, kesztyűket, védőruhákat, lélegeztetőgépeket Magyarországra Kínából. A szállítások az elkövetkező hónapokban is folytatódnak.

Szijjártó beszélt arról is, hogy Magyarország és Kína gazdasági együttműködése továbbra is jól fejlődik, az elmúlt három évben 9 nagy kínai beruházás érkezett Magyarországra, és ma már a kínai vállalatok az egyik legjelentősebb beruházási értékkel rendelkeznek Magyarországon. Szerubte a kínai cégek mind magas színvonalú, modern technológiát hoznak az országba. Példaként említette az 5G-hálózatot, amely tavaly ősz óta Budapest belvárosában is használható. Ezt a Vodafone-nak a Huawei építette ki.

Felidézte, hogy aláírták a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonal modernizálásáról szóló megállapodást is. Szijjártó Péter szerint a Magyar Nemzeti Bank és a kínai jegybank között kiváló az együttműködés, és abban állapodtak meg, hogy ezt bővítik a jövőben.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.