Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A magyar áfa továbbra is rekorder, de a foglalkoztatást terhelő közterhek is igen magasak Magyarországon – derül ki a Mazars 21 országot felölelő régiós kutatásából.
Ahány ország, annyi szokás – részben ez derül ki a nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat kutatásából, amelyben a térség – a visegrádi négyek mellett szerepelnek Délkelet-Európa országai, Oroszország, Ukrajna, valamint a balti államok – adózási szokásait kutatták.
Ami hasonlóság, hogy jellemzően 2020-ban is folytatódik a jövedelmeket, valamint a foglalkoztatást terhelő adók és hozzájárulások csökkentése. Ugyanakkor abban már nincs összhang, hogy valaki egy vagy két adókulcsot használ. Márpedig ez jelentős különbségeket okoz: amennyiben például az 500 eurós (mai árfolyamon 172 ezer forintos) bruttó fizetést vizsgáljuk, úgy azt látjuk, hogy Montenegró után Magyarországon a második legmagasabb a foglalkoztatást terhelő.
Mindez számokban:
Magyarországon, ha a munkáltató 100 ezer forint nettó bért akar kifizetni (bruttó 150 ezer forintos fizetés) akkor ez összesen 179 ezer forintjába kerül neki.
A kormány családpolitikája a Mazars kutatásában is visszaköszön, hiszen 3 gyerek esetén már csak Csehországban és Koszovóban jobb a helyzet:
Ugyanakkor, ha 2000 eurós bruttó jövedelmet nézünk, akkor már sokat javul a helyzet, épp az előbb említett, különböző adókulcsok miatt. Ebben az összehasonlításban már 5 országban, így Horvátországban, Szlovéniában, Csehországban, Szlovákáiában és Szerbiában is magasabb a közteher. Azaz a magyar rendszer kifejezetten támogatja a magas fizetést.
Összességében elmondható, hogy a munkáltatók teljes bérköltésének régiós átlaga továbbra is megközelíti a nettó bérek 160 százalékát. A munkáltatói bérjárulékok tekintetében Magyarország 2020-ra érte el a régiós átlagot, ami az elmúlt évek fokozatos szociális hozzájárulási adó csökkentésének köszönhető.
A kutatás megjegyzi azt is, hogy Magyarországon a minimálbér fokozatosan – 2017 óta évről évre – 8 százalék körüli mértékben emelkedik, ugyanakkor több régiós országban – főleg az alacsonyabb kategóriából induló országok esetében – ennél lényegesen nagyobb léptékű a felzárkózás. Euróban kifejezve jelentős minimálbér-emelkedés volt tapasztalható 2020-ra leginkább Ukrajnában; a privát szektorra jellemző átlagos bérszínvonal is Ukrajnában, illetve Romániában, Bulgáriában nőtt a legnagyobb mértékben, 30 százalékot meghaladóan, de a teljes képhez tartozik, hogy a növekedésben a nemzeti valuták árfolyamváltozása is szerepet játszhatott.
Áfában nincs versenytárs
A Magyarországon alkalmazott 27 százalékos áfa továbbra is verhetetlen, bár a horvát 25 százalékos adóteher már megközelítette azt. A kérdés, hogy meddig, hiszen idén akarták 1 százalékkal csökkenteni, ám a koronavírus-járvány miatt elhalasztották ezt a lépést.
A régiós átlag egyébként 20 százalék, Bosznia-Hercegovinában pedig csak 10, Romániában 19, Ausztriában 20, Csehországban 21, míg Lengyelországban 23 százalék.
Sokkal jobb a magyar helyzet, ha a társasági adót nézzük, hiszen csak Montenegróban van hozzánk hasonlóan alacsony, 9 százalékos szinten – ez egyébként uniós rekord is. A csúcstartó ebben a tekintetben Németország 31 százalékkal, de Ausztriában is 25, Görögországban pedig 24 százalék. A régiós átlag egyébként 16 százalék.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.