Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Akkora az érdeklődés a karácsonyi holmik iránt, hogy már most válogathatnak a dekorációk közül az érdeklődők az egyik brit áruházláncnál.
A tavalyihoz képest tíz nappal korábban, már hétfőn megnyitotta az online karácsonyi vásárát a John Lewis brit áruházlánc. Azért döntöttek a korai rajt mellett, mert az elmúlt időszakban a tavalyihoz képest közel négyszer annyian kerestek rá a karácsonyi dekorációkra a honlapjukon.
A több mint 40 üzletet és internetes áruházat is üzemeltető John Lewis honlapján az emberek máris karácsonyfákat, gömböket, ajándékkísérő kártyákat, karácsonyi fényeket és csomagolópapírt keresnek. A keresések alapján az idei kedvencek az állat alakú díszek lesznek: a páva, mókus és tukán formájúak a legkedveltebbek.
Az áruházlánc szerint az emberek valószínűleg unatkoznak a koronavírus miatt, és máris azon törik a fejüket, hogyan dekorálják majd a lakásukat – decemberben.
„A karácsonyt leginkább otthon ünnepeljük, és ahogy azt a kijárási korlátozások alatt is megfigyelhettük, az emberek elkezdtek jobban odafigyelni arra, hogyan is alakítsák az otthonukat. Így aztán nem meglepő, hogy már most azon törik a fejüket, hogyan dekorálják ki majd a lakásukat karácsonyra” – mondta Jason Billings-Cray, az áruházlánc beszerzési munkatársa a The Gardiannek.
A John Lewis „testvérlánca”, az élelmiszerszupermarket Waitrose honlapján is több mint 40 százalékkal nőtt a keresések száma a tavalyihoz képest a karácsonyi termékekre júliusban és augusztusban. A karácsonyi pitetöltelékekre is 400 százalékkal nagyobb az igény, hiszen az emberek főként otthon vannak és ők maguk kezdenek el sütni. Ráadásul a karácsonyi pudingból is 75 százalékkal többet adtak el már most.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.