Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A nagy haditechnikai beszerzések miatt van rájuk szükség. A német vezérlési precizitás várhatóan a magyar rendszert is magával húzza.
Felértékelődött a németnyelv-tudás a Magyar Honvédségnél – írja a Világgazdaság a katonaság működésére rálátó forrásokra hivatkozva. A lap szerint a jelenség oka az utóbbi idők jelentős katonai beszerzéseiben keresendő, mivel ezek német haditechnológiát érintenek.
A beszerzések azonban nem csak az eszközök modernebbé válását eredményezik, de a precíz német háttér várhatóan magával húzza a magyar rendszert is – legalábbis ezt várják a lap forrásai. A politikai és gazdasági kapcsolatok mellett erősödik a kulturális kötődés is.
A Magyar Honvédség a legutóbb szeptemberben jelentette be, hogy 2 milliárd euró értékben vásárol 218 darab Lynx KF41 harcjárművet a Rheinmetalltól, de korábban kiderült, hogy alaposan bevásárolnak Leopard 2A7+ tankokból is. A honvédség összesen 572 milliárd forintért rendelt német fegyvereket, amit még 2018 végén jelentettek be. Ezzel 2019 első felében Magyarország volt a német hadiipar legnagyobb megrendelője.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.