Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Karácsonyi ajándékként két újabb ágazatot nyújt át a kormány az általa kiválasztott vállalkozónak.
Az Európai Unió Bírósága két évvel ezelőtt úgy ítélte meg: ellentétes az uniós joggal, hogy a magyar állam egyik cége kizárólagosan üzemelteti a nemzeti mobilfizetési rendszert. Telefonon autópálya-matricát venni vagy parkolási díjat fizetni ugyanis csak a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-n keresztül lehet, még akkor is, ha a fogyasztó különböző viszonteladókkal kerül kapcsolatba.
2018 óta eltelt két év anélkül, hogy a kormány bármit tett volna a jogsértés megszüntetéséért. Most pedig, amikor a bírósági döntésre hivatkozva benyújtotta a törvénymódosítást,
ahelyett, hogy szétporlasztaná az állami monopóliumot, még ki is terjeszti azt, és egy általa választott cégnek átpasszolja.
Ráadásul nemcsak a mobilfizetést adnák koncesszióba, hanem a hulladékgazdálkodás irányítását is. A kiválasztott cégek nyereségéhez mindazok hozzájárulnak a jövőben, akik például busz- vagy vonatjegyet vesznek online, mobiltelefonnal egyenlítik ki a parkolást, akik fizetnek a szemét elszállításáért, a betétdíjas sörért, üdítőért.
Kormányközeli koncesszorból és alvállalkozóból nem lesz hiány. A Mol elnöke, Hernádi Zsolt éppen a törvénytervezet megjelenésekor nyilatkozott arról, hogy a technológiaváltásokkal és klímaváltozással párhuzamosan a hulladékgazdálkodás az egyik olyan ágazat, amelyben már eddig is ismeretekre tett szert az olajvállalat. A HVG érdeklődésére a Mol nem cáfolta, hogy indulna a koncessziós pályázaton. Mészáros Lőrinc cégbirodalma is gőzerővel készül a hulladékkezelésre és -feldolgozásra.
A cikk teljes terjedelmében az e heti HVG hetilap Magyarország rovatában, illetve online a hvg360-on olvasható.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.