Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Úgy tűnik, az MNB kamatemelése nem nyugtatta meg a piacokat.
Egész nap esett, így szerda délután ismét 370 fölé gyengült az euróval szemben a forint. Volt olyan jegyzés is, amely megközelítette a 371-es szintet. A történelmi mélypontot november 23-án érte el a forint, akkor 372 forint volt egy euró.
A rossz hír az, hogy most nem régiós jelenség áll a gyengülés mögött, hiszen a lengyel zloty és a cseh korona is tartja magát az euróval szemben.
Az ügy előzménye, hogy a Magyar Nemzeti Bank kedden újabb kamatemelésről döntött, majd bejelentette, hogy megszünteti az állampapír-vásárlásait, és befejezi a Növekedési Kötvényprogramot.
Aznap nagyjából tartotta magát a forint, mára azonban elmúlt az intézkedések hatása és ismét lejtőre került a magyar fizetőeszköz.
Szerdán az amerikai jegybank, a Fed, csütörtökön pedig az európai, a Európai Központi Bank tart kamatdöntést, aminek főként az euró-dollár árfolyamra lehet hatása, de ezáltal közvetve a forintra is.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.