Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az Európai Bizottság elnöke hárompontos célt tűzött ki a globális versenyben, az Egyesült Államokkal együttműködnének, mert 1500 milliárd eurós kereskedelemről van szó.
Új korszakba léptünk, amelyben a kemény geostratégiai versengés uralkodik, kontinens méretű hatalmakkal van dolgunk, amelyek többnyire az érdekeik alapján viszonyulnak egymáshoz: ez az új dinamika egyre inkább meghatározza a globális szereplők közötti kapcsolatokat, amelynek szabályai állandó változásban vannak – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban.
Az elnök felhívta a figyelmet, hogy a kontinensnek alkalmazkodnia kell az új és változó játékszabályokhoz, miközben továbbra is hű marad értékeihez. Hangsúlyozta: az európai gazdasági erő fenntartása és növelése kulcsfontosságú.
„Európa minden eszközzel rendelkezik ehhez: a magánszektor hosszú innovációs hagyományai, a magasan képzett munkaerő és az egyedülálló szociális infrastruktúra mind azt szolgálják, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat az élet kockázataival szemben” – tette hozzá. Az elnök szerint ugyanakkor az unió és az egységes piac figyelmet és gondoskodást igényel; az európaiak számára a globális verseny itthon kezdődik.
„Ez a versenyképességről szóló Budapesti nyilatkozat központi eleme, amelyet a magyar uniós elnökség alatt fogadtunk el, és a lengyel elnökség alatt kell végrehajtani” – tette hozzá. A jövő héten a bizottság bemutatja az új versenyképességi iránytűt, amely irányítani fogja a következő öt év munkáját a testület számára. Von der Leyen szavai szerint Európai Unió három kulcsfontosságú célt tűzött ki, hogy megerősítse pozícióját a globális gazdasági és technológiai versenyben.
Az elnök szerint az EU egyik legfontosabb partnere az Egyesült Államok. Az EU és Amerika között egyedülállóan integrált gazdasági kapcsolat áll fenn, a kereskedelem volumene eléri az 1500 milliárd eurót, és munkahelyek milliói függenek e kapcsolat fenntartásától mindkét oldalon. Az EU prioritása az új amerikai kormánnyal a korai kapcsolatfelvétel, a közös érdekek megvitatása és a pragmatikus tárgyalási alapok megteremtése.
Von der Leyen ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy Európa nyitott az együttműködésre, de ki fog tartani saját elvei és értékei mellett. Az elnök a davosi világgazdasági fórumon is beszélt az EU–USA-együttműködésről, de a Kínával való kapcsolatok elmélyítéséről is beszélt:
António Costa, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke beszédében elmondta: az EU egyértelműen megerősítette támogatását Ukrajna mellett, és elkötelezett abban, hogy minden szükséges áldozatot meghozzon az igazságos és tartós béke elérése érdekében. Ezen túlmenően az EU teljes mértékben elkötelezett a bővítés mellett, amelyet a kontinens békéjébe és biztonságába történő legnagyobb geopolitikai befektetésként értékel.
Costa szerint a védelem területén az EU célja hogy önállóbb, és megbízhatóbb biztonsági szereplővé váljon miközben szorosabb együttműködést épít a NATO-val és transzatlanti partnereivel.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.