Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az ukránok szerint Ficót és az ország parlamentjének egy részét „megmérgezte az orosz propaganda”, és most már „a szomszédos baráti demokráciák vezetőit tekintik ellenségnek”.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azzal vádolta meg Robert Fico szlovák miniszterelnököt, hogy hazája függetlenségével és szuverenitásával fizet az orosz gázért, mert Moszkvát választotta a nyugati partnerekkel szemben.
„Szlovákia jelenlegi miniszterelnökének figyelmébe. Néhány nappal ezelőtt Trump elnök határozott döntést hozott, amely jelentősen növeli az amerikai LNG (cseppfolyósított földgáz) exportját, főként Európába. Ez kell a biztonsághoz és a stabilitáshoz: több energiaforrás a partnerektől Európa számára” – mutatott rá Zelenszkij a Telegramon közzétett bejegyzésében.
Az államfő úgy fogalmazott, hogy az amerikai LNG-ért pénzzel kell fizetni, de az orosz gázért nemcsak pénzzel, hanem függetlenséggel és szuverenitással is. Megjegyezte, hogy sok európai ország már visszautasította az orosz gázt szuverenitásuk megőrzése érdekében. Az ukrán elnök szerint azonban Robert Fico más utat választott, és nem az Egyesült Államokra, és más, kereskedelmi feltételekkel gázt kínáló partnerekre összpontosít, hanem Moszkvára. „Ez az ő hibája. Európában mindenkinek előrelátónak kell lennie, és olyan kapcsolatokat kell kialakítania, amelyek erősítik nemzeteinket” – hangsúlyozta az ukrán elnök.
Az Ukrajinszka Pravda beszámolója szerint Robert Fico a szlovák parlament gazdasági bizottságának keddi ülésén az orosz gáz Ukrajnán keresztüli tranzitjának leállításáról szólva Szlovákia „ellenségének” nevezte Zelenszkijt.
Az ukrán külügyminisztérium hivatalos honlapján reagált Fico szavaira. A tárca közleményében azzal vádolta a szlovák kormányfőt, hogy a belpolitikai problémákért a felelősséget más országokra, elsősorban Ukrajnára próbálja áthárítani. „A szlovák társadalom iránta táplált bizalmának hanyatlása és az oroszbarát irányzata elleni tiltakozások hatására ellenségek keresésére indult, és megtalálta őket Ukrajnában” – írták, majd „abszurdnak” minősítve Fico kijelentéseit azt tanácsolták neki, hogy „ne külföldre nézzen, hanem a tükörbe”.
A tárca emlékeztetett arra is, hogy Kijev többször is figyelmeztetett a jelenlegi szlovák vezetés oroszbarát politikájának veszélyére, aminek eredménye a külügyminisztérium szerint „nyilvánvaló”: Ficót és az ország parlamentjének egy részét „megmérgezte az orosz propaganda”, és most már „a szomszédos baráti demokráciák vezetőit tekintik ellenségnek”.
„Meggyőződésünk, hogy Robert Fico álláspontja és politikája ellentétes Szlovákia lakosságának azon választásával, hogy az európai közösség szerves részei legyenek” – fűzte hozzá az ukrán külügyminisztérium.
Fico december végén látogatott Moszkvába, hogy Vlagyimir Putyinnal tárgyaljon a Szlovákiába irányuló orosz gázszállításokról. A januárban kicsúcsosodó kormányellenes tüntetések résztevevői is elsősorban Fico Oroszországhoz való közeledése miatt követelik a lemondását.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.