Visszavágott toronyháztervek: Amit szabad Orbánnak, nem szabad Garancsinak

Aggódik az UNESCO a lágymányosi magasház miatt, amely tönkrevágná a budai Várhoz tartozó látképet, és ezzel a nemzetközi védettségét is fenyegeti. A kormány ezt mindenképpen el akarja kerülni, ezért egyeztetéseket szervez szeptemberben. Elképzelhető, hogy jó időre csengettek a budapesti magasházaknak. Orbán Viktor erkélyét közben sikeresen megvédte a kormány az UNESCO-nál.



Green Holidays: csak a kár felét térítheti meg a biztosító

A Green Holidays utazási iroda csődjével kapcsolatban "a tiszta jogi helyzetű" utasok kárigénye feltételezhetően meghaladja a biztosító által vállalt 500 millió forintos keretet, így a jogos károk megtérítése a mostani számítások alapján hozzávetőleg 50 százalékos lesz - közölte az Uniqa.




Feketelistát adtak ki a Katart blokád alá vevő országok

Szaúd-Arábia és szövetségesei kedden közzétettek egy 18 szervezetet és személyt tartalmazó feketelistát, amelyben a felsoroltakat azzal vádolják, hogy kapcsolatban állnak iszlamista szélsőségesekkel és a katari hatóságokkal is.