Újabb cég lép a pesti tőzsdére

A száz százalékban magyar tulajdonban lévő TvNetWork Rt. árfolyamértéken 400 millió forint értékű nyilvános részvénykibocsátás után a tervek szerint az idei év második-harmadik negyedévében a tőzsdére megy - jelentette be Kabay Tamás a társaság vezérigazgató-helyettese.


A DVD-k "tizedelik" a videotékákat

Év végéig a jelenleg működő 1200 regisztrált tékából akár 600-700 is becsukhatja a boltot. A tékák ellehetetlenülését elsősorban a kalóz DVD-k forgalomba kerülése, valamint a Tescóban és más hiper-, illetve szupermarketekben dömpingáron kínált filmek okozzák.



Jön az önkormányzati szja?

Több jelentős adótörvény módosítást eszközölne az adóreform bizottság - írja a Népszabadság. A megreformálni kívánt területek között csaknem az összes adónem megtalálható.


Hónig Péter: a Malév új elnöke

"A Hónig-ágon kocsmárosokat - a Kinizsi és Ráday utca sarkán ma is áll a vendéglő, nagyapám egykori kocsmája -, míg az anyain szűcsöket tudok felmutatni. A szüleim viszont már mérnökök voltak" - tájékoztat egyfajta emelkedésről a többedszer a privatizáció küszöbére érkezett nemzeti légitársaság külön e feladatra felkent, 53 esztendős első embere.


Agrárhitelek: türelmi időt kaptak a gazdák

Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy módosította az Európa Terv agrárhitelprogram bevezetéséről szóló rendeletét és így újabb egy év türelmi időt kaptak a gazdálkodók hiteleik visszafizetésére.


Kétmilliós büntetés a Henkelnek

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2 millió forint bírságot szabott ki a Henkel Magyarország Kft.-re, mert egy folyékony pillanatragasztó csomagolásán a No.1 megjelölést használta, amely alkalmas a fogyasztók megtévesztésére.


Minden második széken ülnek a Malév járatain

A Malév kelet-európai járatain mintegy 5 százalékkal nőtt az utasok száma az idén januárban, az összes járaton azonban 4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - közölte Tuboly József, a Malév kereskedelmi divíziójának vezetője.


Ötezer osztrák vállalat Magyarországon

A külföldi érdekeltségű 25 ezer magyarországi cégnek több mint a 20 százaléka osztrák - állapítja meg az a gazdasági összesítés, amelyet a bécsi magyar nagykövetség gazdasági osztálya tett közzé kedden.


Idén a kisautókat viszik a leginkább

A személygépkocsik piacán a luxuskategóriák egyre jobban veszítenek piaci jelentőségükből, míg a gyártók szerint az idei év sztárjai a kisautók lesznek.


Kanadai segítség magyar lakáshitelekhez

Lakásügyi fejlesztésekkel kapcsolatos két évre szóló együttműködésről írt alá Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter és Robert Hage, Kanada nagykövete, a Canada Mortgage and Housing Corporation (CMHC) szövetségi vállalat képviseletében szándéknyilatkozatot kedden.


Emelkedik a gázolaj ára

Öt forinttal nő a gázolaj literenkénti fogyasztói ára csütörtökön 0 órától a Mol Rt. benzinkútjainál. A motorbenzin ára nem változik.


Várakozásoknak megfelelő GDP-adat

A bruttó hazai termék (GDP) 2004-ben 4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, tavaly az utolsó negyedévben a gazdasági növekedés 3,7 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az előzetes adatok alapján.


Csaknem 8 százalékkal nőttek a beruházások 2004-ben

A nemzetgazdasági beruházások volumene 2004-ben 7,8 százalékkal nőtt az előző évhez képest, tavaly a negyedik negyedévben pedig 0,3 százalékkal bővült a 2003 azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes számok alapján kedden.



Erősen nyitott a forint

A forint kedden az előző napi magas szintjén nyitott a bankközi devizapiacon, az eurót 241,75/85 forinton jegyezték.



Lakásméretben dobogósok vagyunk

Közép-Európában Magyarországon, Szlovéniában és Horvátországban a legmagasabb a magántulajdonban lévő lakások aránya - derül ki az S-Bausparkasse felméréséből. A hat országot érintő felmérés szerint Ausztria és Horvátország után Magyarországon a legnagyobb az egyfőre jutó lakás-négyzetméter arány.