Rendkívüli találkozón vitatják meg az uniós energiaügyi miniszterek az energiaválságot
A szeptemberi találkozón napirenden lesz a gázárak maximalizálása is.
A szeptemberi találkozón napirenden lesz a gázárak maximalizálása is.
A terméknél szalmonellaveszély áll fenn.
Az ipar visszaesése és a gáz lakossági árának további emelése szinte elkerülhetetlen Zsiday Viktor szerint, fájdalmas és még fájdalmasabb megoldások között lehet választani.
Andrzej Duda lengyel elnök szerint az állam lassan és kaotikusan reagált a környezeti katasztrófára.
Tavaly nyáron történt minden idők legnagyobb szándékos madármérgezése, ami ügyében még mindig gyűjtik az információkat a nyomozók. Azóta az Országgyűlés szigorította a törvényt, idénre vissza is esett a mérgezéses esetek száma. A turain kívül négy hasonló ügyben zajlik még nyomozás. Utoljára hat éve ítéltek el valakit emiatt.
Óriásit drágul a gázolaj azoknak, akik nem 480-ért vehetik.
Az állami gázszolgáltató szerint az idei fűtési szezon a megszokottnál később indul az országban, és hamarabb is fejeződik be.
Egy kicsit legalább a korábbihoz képest lassult a drágulás üteme az albérletpiacon, de így is száguldanak az árak.
A gázárak felső határának uniós szintű meghatározását és az elektromos áram árképzésének újragondolását kérte Tinne Van der Straeten.
Az üzleti várakozások több, mint egy év után lettek újra negatívak, a fogyasztók pesszimizmusa pedig olyan mélységekben jár, ahol legutóbb 2020 tavaszán volt.
Németország biztonsága és függetlensége feladásával fizetett az orosz gázért – jelentette ki Annalena Baerbock.
A Mol is csak a nyilvánossággal egyszerre értesült a horvátországi letartóztatásokról, ami ottani cége, az INA vezetőit érintheti és a hírek szerint 5,5 milliárd forintnyi károkozáshoz kapcsolódik egy gázügylet révén.
Karl Nehammer osztrák kancellár azt javasolta vasárnap, hogy az Európai Unió "válassza le az elektromos áram árát a gáz áráról", és vezessen be ársapkát az áramdíjakra.
Azoknak lett igazuk, akik már az Oroszország elleni nyugati szankciók fél évvel ezelőtti bevezetésekor is arra figyelmeztettek, hogy a büntetőintézkedések rövid távon nem állítják meg Moszkva Ukrajna elleni háborúját. Bár az orosz gazdaság a durva szankciók közepette is jobb állapotban van, mint az elemzők többsége jósolta, hosszabb távon az orosz gazdaság mégis belerokkan a nyugati partnerek hiányába.
Újabb fenyegetéssel állt elő Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács alelnöke. Az egykori orosz kormány- illetve államfő most nem arról írt, hogy az európai atomerőművekben is lehetnek „balesetek”, hanem arról, hogy szerinte az év vége előtt ötezer euróra emelkedik a földgáz ezer köbméterének az ára.
Hat, gabonát szállító hajó hagyta el vasárnap a dél-ukrajnai Odessza kikötőjét.
A tornyokban 850 lakatlan lakást volt.
Teljes mértékben beszüntette oroszországi tevékenységét a Dell, miután az amerikai számítógépes cég augusztus közepén bezárta valamennyi irodáját a világ legnagyobb országában.
Az ingatlan a korai iszlám idején a nyolcadik, kilencedik században épült.
Az Amazon alapítója Jeff Bezos vagyona például 6,5 milliárddal csökkent.