szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A fehér felületre félméteres betűkkel felírt fenyegetés napokig látható volt Szeged belvárosában, tegnap lemosták és a rendőrség szabálysértési eljárást indított.

"Utálom, ha összefirkálják a várost, a gyalázkodó iránt pedig szánalmat érzek" – reagált az "üzenetre" Botka László szegedi polgármester. Azt is elmondta, hogy a rendőrséget külön megkérte: ne tájékoztassák őt a személyét érintő különböző fenyegetésekről, hivatali leveleit pedig már jó ideje nem ő bontja fel. "Nem akarok foglalkozni néhány félőrülttel, akik most biztos elégedettek" – tette hozzá Botka László a Délmagyarországnak nyilatkozva.

A szegedi polgármesterre egyértelműen utaló firka – bár nem írták ki a teljes nevet – ügyében a rendőrség szabálysértési eljárást indított. Az üzenet felett egyébként az egyik hazai rádió internetes oldalának az elérhetőségét is feltüntették.

"Nem először fordult elő ilyen és ehhez hasonló esemény. A polgármester sem most, sem korábban nem kért értesítést az eljárás befejezéséről" – mondta el az üggyel kapcsolatban Szenti Szabolcs rendőrségi szóvivő.


 

MTI Itthon

Halálos fenyegetés uzsorakölcsön-tartozás miatt Hajdúhadházon

Őrizetbe vette a rendőrség azt a hajdúhadházi férfit, aki halálosan megfenyegetett és bántalmazott egy téglási lakost, így követelve vissza a korábban neki kölcsönadott pénzt - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtóosztálya.

MTI Itthon

Nyomozás indul a zalalövői romákat ért fenyegetés miatt

Nyomozás indul közösség tagja elleni erőszak előkészületének gyanúja miatt azt követően, hogy a zalalövői cigány kisebbségi önkormányzat elnöke az őt és a kisváros roma lakóit ért fenyegetések miatt feljelentést tett - közölte szerdán az a Megyei Rendőr-főkapitányság.

Új ChatGPT-verzió érkezett, de ezt nem nyomkodhatja akárki

Új ChatGPT-verzió érkezett, de ezt nem nyomkodhatja akárki

Karácsony bejelentette a BKK-rendészetet, Vitézy egyből letorkolta, hogy egy tőle átvett ötlettel ékeskedik

Karácsony bejelentette a BKK-rendészetet, Vitézy egyből letorkolta, hogy egy tőle átvett ötlettel ékeskedik

Kiengedik a börtönből a mérgezésekkel vádolt nyugdíjast, Gyönyör Terézt

Kiengedik a börtönből a mérgezésekkel vádolt nyugdíjast, Gyönyör Terézt

Demenciában szenvedett Feledy Péter, néhány hét alatt hatalmasodott el rajta a betegség

Demenciában szenvedett Feledy Péter, néhány hét alatt hatalmasodott el rajta a betegség