szerző:
hvg.hu

A Csávás István fideszes politikus által az iwiw-en közzétett nyilvános üzenetet saját pártja és az MSZP is visszautasította. A képviselő nem mondott le, helyette bocsánatot kért.

Lemondásra szólította fel Csávást a mezőberényi képviselő-testület hétfő délutáni ülésén Debreczeni Gábor, az MSZP városi elnöke. Ennek előzménye az volt, hogy a képviselő március közepén fenyegető hangvételű üzenetet tett fel egy oldalra egy korábbi testületi döntéssel kapcsolatban. Debreczeni szerint a politikus egyértelműen túllépte a szabad véleménynyilvánítás határát. Mint kifejtette: az üzenet fenyegetően hat az emberekre, a megfogalmazott mondatok kirekesztőek és szélsőségesek. Az MSZP városi elnöke ezért Csávást lemondásra szólította fel, a Fideszt pedig arra kérte, hogy zárja ki soraiból a képviselőt.

Csávás erre úgy reagált, hogy az üzenetet nem képviselőként, hanem magánemberként tette fel az oldalra, ezért nem érzi úgy, hogy le kellene mondania. „A leírottakban valóban vannak nagyon súlyos szavak, így a tisztességes baloldali emberektől itt és most bocsánatot kérek.”

Az ülést vezető Harmati László, a város fideszes alpolgármestere emlékeztetett arra, hogy a politikai erők közül elsőként ők utasították vissza az üzenetet. Az eset után kiadott közleményükben hangsúlyozták, sem az üzenet formájával, sem annak tartalmával nem tudnak egyetérteni.
Merkel Juncker mellé állt, miután a magyar kormány plakátokon támadja

Merkel Juncker mellé állt, miután a magyar kormány plakátokon támadja

És akkor a visszapillantóban feltűnik ez a cseppet félelmetes Audi Q8-as

És akkor a visszapillantóban feltűnik ez a cseppet félelmetes Audi Q8-as

A kormány lepöckölte a Bizottság és a Néppárt kritikáját

A kormány lepöckölte a Bizottság és a Néppárt kritikáját

Hivatalos: Tesla-kereskedés nyílik Budapesten

Hivatalos: Tesla-kereskedés nyílik Budapesten

A családi vagyonok könnyebb kezelését tárgyalja a parlament

A családi vagyonok könnyebb kezelését tárgyalja a parlament

Ez már tényleg egy korszak vége: a Samsung feladta a Blu-rayt

Ez már tényleg egy korszak vége: a Samsung feladta a Blu-rayt