Akit érdekel a tanulás, azt érdeklik a könyvek is. Úgy tűnhet, hogy szerzőként a saját malmomra hajtom a vizet, de nem erről van szó. Leginkább az nyugtalanít választott hivatásommal kapcsolatban, hogy digitális korunkban milyen sok embertől hallom, hogy már nem is olvas könyvet. A leggyakrabban hallott kifogás szerint egy könyv túl komoly elköteleződést kíván. Olvasáskor az időnket adjuk az író gondolataiért cserébe. Elemezzük hát ki ennek az ügyletnek a pontos részleteit!

Hol mit kap az ember az idejéért?

Az átlagos felnőtt olvasási tempója percenként hozzávetőleg kétszázötven szó. Egy átlagos blogbejegyzés nyolcszáz szavas. Ez azt jelenti, hogy a legtöbben három és fél perc alatt olvasunk el egy átlagos bejegyzést. Mit kap valaki ezért az időbefektetésért? Ha én írom a bejegyzést, akkor nagyjából háromnapi munkám gyümölcsét. Egy átlagos blogbejegyzésre általában másfél napos kutatómunkát fordítok, és ugyanennyi időt vesz igénybe a megírása is.

A kutatás leginkább könyvek és cikkek olvasásából áll. Szakértőkkel is konzultálok. Ha témámba vág a bejegyzés, akkor általában egy-két beszélgetés elegendő. Ha távolabb áll tőlem a terület, akkor három-négy konzultációra is sort kerítek. Mielőtt megírom a bejegyzést, általában még többet olvasok, és egy vagy két pluszbeszélgetést is beiktatok. Csak ezután következik maga az írás folyamata.

Ez az alku: az olvasó három és fél perces figyelméért cserébe ötven-száz oldalnyi anyagot dolgozok fel, azután három-öt órán át konzultálok a témában, majd további másfél napon át hozzáadom a saját gondolataimat, az eredményt pedig olvasható formába öntöm.

Most nézzük meg ugyanezt egy nagy formátumú magazincikk esetén, mint amilyeneket a Wired vagy a The Atlantic Monthly hasábjain találunk! Ezek a cikkek általában nagyjából ötezer szavasak, így egy átlagolvasó húsz perc alatt végez velük. Lássuk itt is, mit kap az olvasó azért a húsz percért!

Esetemben körülbelül egyhavi kutatómunka, majd hathétnyi interjúkészítés (nagyjából huszonöt szakértővel konzultálok, és alaposan utánaolvasok a témának), végül szintén hathetes írási és szerkesztési munka gyümölcsét. Aki tehát rászán húsz percet a cikkem elolvasására, az négyhavi agymunkám eredményét kapja cserébe. Így nézve elég jó üzlet az átlagos magazincikk olvasása: igaz, hogy az olvasónak ötször annyi időt kell szentelnie rá, a szerző azonban harmincszor annyi energiát fektet bele.

De hogy jön ki a matek a könyveknél? Vegyük példának a The Rise of Superman című, a flow-ról és az emberi csúcsteljesítmény tudományáról írt könyvemet. Körülbelül 75 ezer szavas a kötet, az átlagolvasónak tehát hozzávetőlegesen öt órába telik az elolvasása. Mit kap az ötórányi idejéért? Körülbelül tizenöt évet az életemből.

Hasonlítsuk össze a számokat:

• Blogok: három percért kapunk három napot.
• Cikkek: húsz percért kapunk négy hónapot.
• Könyvek: öt óráért kapunk tizenöt évet.

Tehát miért érdemesebb könyvet, mint blogot olvasni? Mert a könyv sűrített tudást tartalmaz. Ha egy olvasó elmerül öt órára a blogjaimban, akkor írásonként három és fél perccel számolva nagyjából nyolcvanötöt tud átnézni – ami azt jelenti, hogy öt órát áldoz 257 napnyi munkámért cserébe. Ugyanakkor ha ezt az öt órát a The Rise of Superman című könyvemre szánja, akkor 5475 napi munkám gyümölcsét élvezheti. A könyvek a tudás legkoncentráltabb tárházai a világon. Az olvasó a könyvemnek szentelt minden óráért három évet kap az életemből. Ez tényleg verhetetlen.

És mi a helyzet a többi információs csatornán?

HVG Könyvek

Van, akinek nem fekszik az olvasás. Lehet, hogy az előadások vagy a dokumentumfilmek jobban lekötik. Igaz, hogy ezek kiválóan alkalmasak az érdeklődés felkeltésére, ám sajnos egyik információsűrűsége sem közelíti meg a könyvekét.

Én havonta néhány, jellemzően egyórás előadást tartok. Ha a flow a témám, akkor ebben az egy órában néhány blogbejegyzésnek, a Rise húsz oldalának és a Stealing Fire szintén húsz oldalának megfelelő információmennyiséget adok át. Talán néhány, a könyvekben nem szereplő történettel is fűszerezem a mondandómat. Összességében hetvenoldalnyi szöveget kap a közönség egyórányi időráfordításért. Első pillantásra jó üzletnek tűnhet – de az ördög itt is a részletekben rejlik.

Térjünk vissza a Rise című könyvemhez. Igaz, hogy a kötet húsz oldala szerepel az előadásban, de oldalanként mindössze egy-két részlet említése fér bele az időbe. A könyv valójában sokkal több információt tartalmaz. Az olvasók oldalanként négy-nyolc ténnyel találkoznak, ráadásul sokkal több idejük van az információk megemésztésére. Az előadás műfaja és a neurobiológiai tényezők behatárolják az üzenetátadást.

A könyvek emellett a teljesítményünkre is áldásos hatással vannak. Felmérések tanúsága szerint javítják a hosszú távú koncentrációt, csökkentik a stresszt, és megelőzik a szellemi leépülést. Ha ezeket az előnyöket ötvözzük a könyvekben tárolt koncentrált információmennyiséggel, akkor könnyen belátjuk, miért tulajdonítják sikerüket olyan sokan a könyvek iránti rajongásuknak – a technológiai titánoktól, például Bill Gatestől, Mark Zuckerbergtől és Elon Musktól kezdve egészen a kulturális ikonokig, mint Oprah Winfrey, Mark Cuban és Warren Buffett.

A fenti cikk Steven Kotler A lehetetlen művészete című könyvének szerkesztett részlete. Könyvében a szerző felvázolja a csúcsteljesítmény biológiai hátterét, és megmutatja, hogyan találhatjuk meg saját „lehetetlenünket”, és milyen szokások kialakításával indulhatunk el a csúcs felé vezető úton. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.