Úgy élünk ezen a bolygón, mintha lenne egy másik, ahová továbbállhatnánk
A kormányoknak és az egyéneknek továbbra is kemény dió megoldást találni a fogyasztás csökkentésére és a hulladék újrahasznosítására.
A kormányoknak és az egyéneknek továbbra is kemény dió megoldást találni a fogyasztás csökkentésére és a hulladék újrahasznosítására.
HVG Könyvek
Az 1970-es évek elején a legózás házak, autók és vonatok építéséről szólt. Valami azonban hiányzott: a házakban lakó, az autókat vezető és a vonatokon utazó emberek. Ha a gyerekek be akarták népesíteni a játékvilágukat, maguknak kellett megépíteni az embereket LEGO-kockákból. Egy idő után aztán a gyártó is kapcsolt.
HVG Könyvek
Las Vegas abszurditása abban a pillanatban belénk hasít, ahogy megpillantjuk a repülőgép ablakából - mutat rá könyvében Maria Konnikova, a Columbia Egyetemen doktorált pszichológusa, aki szinte a nulláról indulva szerzett magának hírnevet a férfiak dominálta póker világában. Részlet A legnagyobb blöff című könyvből.
HVG Könyvek
Kevés szó szemlélteti jobban, hogy a környezet nemcsak fizikai helyszínt jelenthet, hanem emberek között is létrejöhet, mint a walesi cwtch szó.
HVG Könyvek
Előrejelzések szerint 2040-re a megújuló energiák fogják biztosítani a globális energiaszükséglet 40%-át. Miközben a megújuló energiaforrások iránti igény növekszik, mindegyik típus előnyeit a hátrányaival együtt kell mérlegelni.
HVG Könyvek
A pazarlás, a szennyezés és a túlfogyasztás miatt már nem lehet arra számítani, hogy a vízkörforgás örökké biztosítani fogja a vizet.
HVG Könyvek
A póker világa telis-tele van tévhitekkel. Ezek közül az első: a póker szerencsejáték. A legnagyobb blöff című könyvében Maria Konnikova megpróbálja elmagyarázni, miért nem igaz ez. Részlet.
HVG Könyvek
Mivel a műanyag összetevőire való lebontása rengeteg energiát igényel, a legjobb megoldás megtanulni műanyag nélkül élni.
HVG Könyvek
Nem kell feltétlenül a meditáció mesterévé válnunk, hogy gyakorolhassuk a tudatos jelenlétet. Íme, három egyszerű módszer, hogy a szati a mindennapjaink részévé válhasson.
HVG Könyvek
Az emberiség körülbelül 80 százaléka fénnyel telített égbolt alatt él. Ökológusok szerint a mesterségesen generált világítás komoly környezeti probléma.
HVG Könyvek
Vállalkozóként gondolkodni azt jelenti, hogy az optimizmus és az elkeseredés között haladunk egy rögös ösvényen. Részlet Philip Delves Broughton gazdasági újságíró Hogyan gondolkodjunk vállalkozóként? című könyvéből.
HVG Könyvek
Csodálatos érzés egy kutyának esélyt adni az új életre. A kutyák különféle okokból kerülnek menhelyre, és a korábbi rossz tapasztalataik nyomot hagynak bennük. Az örökbefogadás ezért gyakran kihívással jár.
HVG Könyvek
A pókerben a tervezés és a véletlen, a szerencse és a tudás, a fókusz és a kontroll között vékony határ húzódik. Maria Konnikova pszichológus A legnagyobb blöff című könyvében megtanítja az olvasót arra, hogy rossz kártyákat bármikor oszthatnak nekünk, de ha arra összpontosítunk, hogyan játsszunk velük, az átsegít bennünket a nehéz időszakon. Részlet.
HVG Könyvek
Bár a városokat a képeslapokon megjelenő jellegzetes sziluettjükről ismerjük fel, mégis sétálva érezzük át igazán, hogy milyenek a maguk valójában - mutat rá a várostervezéssel foglalkozó kritikus, Hugo Macdonald. Részlet a Hogyan hozzuk ki a legtöbbet a nagyvárosi életből? című könyvből.
HVG Könyvek
Miként táplálhatjuk és segíthetjük a városunk fejlődését mi magunk? - teszi fel a kérdést a várostervezéssel foglalkozó kritikus, Hugo Macdonald. Részlet a Hogyan hozzuk ki a legtöbbet a nagyvárosi életből? című könyvből.
HVG Könyvek
Túl kell lépnünk azon, hogy épületek sokaságaként tekintünk a városra. A valódi város nem betonból, hanem emberekből épül fel. Részlet Hugo Macdonald Hogyan hozzuk ki a legtöbbet a nagyvárosi életből? című könyvéből.
HVG Könyvek
A jól megírt vizsgaválaszok világosan tagoltak, érthetők, könnyen olvashatók, alapos tudásról tanúskodnak és egyéniek. Praktikák az eredményes írásbelihez.
HVG Könyvek
Munkából hazaérve azt látjuk, hogy tele a kutyánk tálja? Hiába vásároljuk meg neki a legfinomabb falatokat, azt sem eszi meg? Segít a szakértő!
HVG Könyvek
A nemi identitás felfedezése és kinyilvánítása a felnőtté válás fontos része. Mindez hatalmas kihívás azoknak a kamaszoknak, akik úgy érzik, nem felelnek meg a hagyományos heteroszexuális szerepnek. Hogyan segítheti ebben a gyereket a szülő?
HVG Könyvek
A legtöbb diák úgy érzi, hogy egyszerűen sosincs elég idő mindent elvégezni. Mivel tehát az idő korlátozott, ésszel kell gazdálkodni vele. Az időgazdálkodás pontosan erről szól: különféle technikák és stratégiák bevetéséről. Részlet Olav Schewe Szuperdiák című könyvéből.
HVG Könyvek