Lakást a levegőből
Másképp is lehet ingatlant keresni és hirdetni! Az Ingatlanmenedzser.hu térképes–légifotós keresőjén a látványé a főszerep, hiszen az internetes eszköz felülnézetből mutatja meg a lakás vagy ház pontos helyét és környezetét. A hirdetőnek ehhez meg kell adnia az ingatlan címét.
Néha nem elég, ha az internetes ingatlan-adatbázis a leendő vásárló kedvenc településének vagy városrészének teljes választékát mutatja meg. Gyakori, hogy az adott kerületből csupán néhány utca vagy egyetlen épület környéke az érdekes. Az is előfordul, hogy a kinézett lakóhely olyan domboldal, amely két kerület határán fekszik. Ilyenkor a megszokott, kerületekre bontott, világhálós keresőfelületeken kétszer kell végignézni több száz hirdetést.
A fenti helyzetek viszont nem jelentenek gondot az Ingatlanmenedzser.hu térképes--légifotós keresőjének. Elég annyit tudatnunk az adatbázis kezelőprogramjával a honlap tetején szereplő gyorskeresőben, hogy például téglaépítésű lakást keresünk 15 millió forintért, és máris elénk vetíti a főváros térképét, rajta narancssárga nyilakkal, amelyek a hasonló árú lakásokat jelölik. A kiválasztott területet közelebbről is megnézhetjük, a térkép kivágását pedig úgy mozgathatjuk, ahogy tetszik.
A légi felvételekre az utcák, terek neveit is rávetíti a Google Earth programján alapuló szoftver. Az internetes eszköz hasznos az ingatlant eladni akaróknak is, mivel az ingatlan közvetlen környéke is megtekinthető, méghozzá felülnézetből. Ha az ingatlant magánszemély árulja, ha újépítésű lakást, irodát vagy üzlethelyiséget hirdet a beruházó, ha az ingatlanközvetítő kizárólagos megbízást kap (vagyis csakis az ő közvetítésével találhat vevőre a lakás), a térképes–légifotós kereső javítja az eladás esélyeit.
Hogyan kell úgy hirdetést feladni, hogy az ingatlan megjelenjen a térképen? Mindenekelőtt regisztrálni kell. Magánszemély három hirdetést ingyen adhat fel, az ingatlanirodák, beruházók pedig az Ingatlanmenedzser.hu-val kötött megállapodás után lehetnek részei az adatbázisnak. A sikeres regisztráció után minden hirdető a „saját oldalára” jut, ahol kezelheti kínálatát. Az „Új hirdetés feladása” gombra kattintva üres adatlap jelenik meg. Az adatlapon több pontot kötelező kitölteni. Ilyen a hirdetés időtartama, a megbízás típusa (eladásra vagy kiadásra szánt ingatlan), az ingatlan típusa, az irányár és az alapterület.
A térképre vonatkozó rész az adatlap második oldalán, az „Ingatlan és eladó adatai” című rovatban található. Ahhoz, hogy a meghirdetett lakást kis nyíl jelölje, meg kell adni az ingatlan pontos címét. Az irányítószám, a település neve, a közterület és a házszám mind szükséges, a közterület típusát (út, utca, tér) pedig ki kell írni. Bár a rendszer az ingatlan elhelyezése miatt kéri a házszámot, a hirdetés szövegében csak az utcanév jelenik meg, a pontos cím titokban marad. A cím megadása után a „Részletes információk kiadása” menüpontban az „igen” választ kell kijelölni, a „Cím megjelenítése térképen” pontban pedig a három lehetséges válasz közül az „Ingatlan megjelenítése térképen” a megfelelő.
Ezután a hirdető kedve szerint kitölti a többi mezőt, elhelyezi a fotókat, alaprajzot a szöveg mellé, majd feladja a hirdetést.
Személyesen a Lakásvásáron
Az Ingatlanmenedzser.hu szerkesztői a lakásvételre és –eladásra készülőket egyaránt várják a február 23-a és 25-e között megrendezendő Lakásvásár 2007 kiállításon, a budapesti Syma csarnokban. A vásár internetes kávézójában a stáb egy csésze fekete mellett megmutatja az érdeklődőknek a honlap működését, a térképes–légifotós kereső újdonságait, segít a lakáskeresésben és hirdetésfeladásban. A kiállítás első délutánján ezen a helyszínen kerekasztal-beszélgetést rendeznek, amelynek témája az internet ingatlanpiaci térhódítása lesz.
Tartalmi partnerünk a Bookmark Media ingatlanpiaci hírügynökség